Századok – 1970
A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Incze Miklós: A kortörténet elvi és módszertani problémái 545/III
A KORTÖRTÉNET ELVI ÉS MÓDSZERTANI PROBLÉMÁI 557 kvantifikáció egy igen egzakt leírást ad, de ugyanakkor csak része a teljes gazdaságtörténeti leírásnak. Az eddigiekből úgy vélem világos, hogy a kortörténész számára rendkívüli mértékben megnő a többi társadalomtudomány fontossága. A klasszikus, hagyományos — mondhatnók: technikai jellegű — történeti segédtudományokon felül, amelyek tehát inkább csak technikai segédeszközöket biztosítanak a történész számára, a kortörténetnek, a jelenkorkutatásnak nagy szüksége van a többi társadalomtudományra, — politikai tudományra, szociológiára, társadalom lélektanra, közgazdaságtudományra stb. A jelenkorkutatás tehát mindebből következően más képzettséget, felkészültséget, szélesebb körű, komplexebb társadalomtudományi műveltséget kíván, mint az előző korok történeti kutatása, mivel elkerülhetetlenül feltételezi a társadalomtudományok szoros összefüggését és együttdolgozását. A kortörténetírás a többi társadalomtudomány segítsége nélkül nem képes érdemi eredményt elérni. És mindez a történeti forrásanyag vonatkozásában is érvényes. Ez ugyanis egyedül az a kor, amikor a forrásokat meg is lehet kérdezni és a forrás le is kontrollálható. Mindez már elsősorban a szociológia területe, amely tudomány a történész számára is hasznosan tudja a maga módszereivel megszólaltatni a forrásokat és mintegy kísérletszerűen tudja kontrollálni őket; sőt új forrásokat is lehet szociológiai módszerekkel a kortörténetírás számára teremteni. Lehetnek ugyanis esetek a jelenkorkutatásban, amikor a forrás nem áll rendelkezésre, hanem meg kell a forrást teremteni, és ez a szociológia segítségével lehetséges. (Pl. hogyan lehet történeti források alapján megállapítani, hogy milyen ma nálunk a munkásosztály származási összetétele. Rendkívül nehéz ezt ilymódon megállapítani, míg a szociológia módszereivel viszonylag könnyű.) Ilyen forrásokat a gazdaság- és társadalomtörténet terén kétségkívül lehet teremteni. Ha a művelődéstörténet terén akarunk ilyen forrásokat produkálni, ott is természetesen szociológiai módszerekkel kell dolgoznunk. A politikatörténet terén a tömeges visszaemlékezést lehet, mint módszert, segítségül venni. Ha végül a történelemtudomány egyes ágazatait vizsgáljuk a kortörténet, a jelenkorkutatás, illetve annak módszertana szempontjából, akkor azt kell mondanunk, hogy a gazdaság- és társadalomtörténetben a kvantifikáció és a modell-alkotás mint módszer az említett korlátok között alkalmazható, s a társadalomtudományok közül elsősorban a közgazdaságtudomány és a szociológia nyújt segítséget. A jelenkorkutatás és a technikatörténet tekintetében arra kell rámutatni, hogy tulajdonképpen egy azonos folyam három ága — az atomkutatás, a computertechnika és az űrkutatás — sodorja magával ma a technikatörténetet, és mind a három területen az információelmélet szerepe a döntő. A jelenkorkutatás és a művelődéstörténet30 tekintetében azt a tendenciát kell elsősorban látni és szem előtt tartani, hogy a munkamegosztás meghatározott fokán — ahogyan arra Marx rámutatott — az emberek tiszta ideológiákban tudnak gondolkodni, azaz az ideológia elszakad a gazdasági-társadalmi alaptól és rátér a maga viszonylag önálló útjára. Megvalósul a felépítmény relatív autonómiája, ami a kultúrtörténetben rendkívül fontos tendencia. A történész számára a metodikai nehézség abban áll, hogy a viszonylag autonóm tudati lehetőségeket olyan feltételek között kell, hogy hozzákösse a gazdasági-társadalmi léthez, amikor a logika, az esztétika és a morál területe igen bonyolulttá 30 Vö. Mákkai László idézett hozzászólását. 2 Századok 1970/3.
