Századok – 1970
A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Incze Miklós: A kortörténet elvi és módszertani problémái 545/III
A KORTÖRTÉNET ELVI ÉS MÓDSZERTANI PROBLÉMÁI 553 Más összefüggésben említettük már, hogy a kortörténeti kutatás a források vonatkozásában végez bizonyos előkészítő munkát is. Ez az előkészítés persze bizonyos hiányokkal és nehézségekkel küzd, de ennek az előkészítő munkának olyan konkrét feladata is van, ami később nem végezhető el: részben a primér forrásanyag történeti forrásanyaggá érése megfelelő körülményeinek a biztosítása, részben meghatározott , csak jelenleg rendelkezésre álló forrásféleségek (emlékezések, körkérdésekre adott válaszok stb.2 2 ) összegyűjtése. Ez utóbbi kategóriába tehát olyan forrásféleségek, forrásfajták is beleértendők, amelyek csak jelenleg állhatnak rendelkezésre. A kortörténet egyik jelentős feladata így annak állandó figyelemmel kísérése is, hogy a jelenlegi kortörténet szempontjából fontos forrásanyagok megfelelő színvonalú őrzésben és kezelésben érjenek történeti forrásanyaggá a levéltárakban. Ebből is, de egyébként is teljesen világos, hogy egy később elkövetkező időszakban azon túlmenően is lesz a történész számára forrásanyag, és pedig elsősorban primér, levéltári forrásanyag, amit ma a kortörténész használhat, feldolgozhat. Éppen e miatt is a kortörténet jelenleg rendelkezésre álló különböző forrásait arra való tekintettel kell használni, hogy a jelenleg rendelkezésre álló forrásanyag alapján írott kortörténeti munkák szembesítése valamikor meg fog történni a jelenleg még a kutatás szempontjából rendelkezésre nem álló, de megfelelően őrzendő és kezelendő primér forrásanyaggal. Vigyáznunk kell tehát egyfelől arra, hogy ez a forrásanyag épségben, használható állapotban maradjon, de vigyáznunk kell másfelől arra is, hogy az, amit a kortörténeti kutatás során írunk, a vonatkozó primér forrásanyagból ellenőrizhető és ellenőrizendő lesz akkor, amikor a jelenlegi kortörténeti szakasz lezárul, történelemmé érik és a fennmaradt összes források kivétel nélkül a kutatás rendelkezésére állanak majd. (Ez persze nem jelenti azt, hogy éppen a mi viszonyaink között — és ez kutatástechnikai szempontból nagy előny — ne állhatnának a jelenkorkutatás rendelkezésére levéltári források is.) A történeti forrásanyag is olyan tehát, mint maga a történelem; van egy olyan — első — etapja, amikor még elsősorban a gyakorlati életet szolgálja és még nem érett történeti forrásanyaggá, később viszont már elsődlegesen történeti forrásanyag és nem szolgálja (legfeljebb kivételesen) a gyakorlati életet. A forrásanyag oldaláról nézve tehát véleményem szerint a kortörténet az az időszak, amely a levéltári jellegű forrásanyagnak azt a szakaszát jelöli, amikor az még nem szakadt ki a mindennapi élet gyakorlatából és szolgálatából, nem ment még át a történelembe, nem vált történeti forrássá. Ez az átmeneti periódus, ami a forrásanyagnál ilymódon jelentkezik, felel meg a forrásanyag oldaláról a kortörténetnek. Abban a pillanatban viszont, amikor egy történeti periódus forrásanyaga történetivé válik, tehát amikor már nem elsősorban a mindennapi élet érdekeit és szempontjait szolgálja, hanem primér történeti forrásanyaggá érik, — akkor már természetesen nem jelenkorkutatásról, nem kortörténetről, hanem az általános értelemben vett történelemről van, illetve lesz szó. Szóltunk már arról, hogy a forrásanyag kiterjedése, volumene a forrásanyag üresebbé válását is magával hozhatja, — és ez az eset a kortörténeti kutatásnál. E tekintetben mindenekelőtt tisztában kell lenni azzal, hogy általában minden típusú forrásanyagnak van egy optimális mérete és egy optimális telítettsége. Hogy ne kortörténeti példát mondjunk, hiszen ez a megállapítás 22 Lásd uo.
