Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Die nationale Frage in der Osterreichisch-Ungarisehen Monarchie, 1900 - 1918 (Ism. Tokody Gyula) 412/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 413 omlás után nem sikerült „szabad, széles demokratikus alapokon nyugvó nemzeti államokat életre hívni, a Monarchia szétesése mégis előrelépést jelentett a népek társadalmipolitikai fejlődése szempontjából" (113. 1.). Ez a végkövetkeztetés hatja át a befejező ötödik részt, amely Erdély Romániával való egyesülésének történetét, különösen az 1918-as népmozgalmakat és politikai eseményeket foglalja össze. Katus László terjedelmes referátuma a magyarországi nemzeti kérdés gazdasági és társadalmi alapjait teszi vizsgálat tárgyává az első világháború előtti időszakra vonatkozóan. A hagyományos nemzetiségi pártokban a századforduló táján bekövetkezett változások ismertetése után a referátum behatóan elemzi a soknemzetiségű Magyarország kapitalista fejlődésének jellemző vonásait, összehasonlítva egymással a nemzetiségi vidékeket, valamint a magyarok és nem-magyarok lakta területeket. Erre a regionális elemzésre épül a magyarországi népek társadalmi struktúrájának, osztálytagozódásának összevetése, a nemzeti mozgalmak társadalmi alapjainak vizsgálata. A szerző kutatásaiból azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy „a nemzeti mozgalmak fellendülése, fejlődésük és végső kimenetelük nem magyarázható minden tekintetben a Monarchiában ill. Magyarországon létrejött gazdasági és társadalmi erőkkel. Feltétlenül szükséges más, mindenekelőtt politikai és külső tényezők hatását figyelembe venni: így a magyar politikai élet fejlődését, elsősorban a magyar uralkodó osztályok nemzetiségi politikáját, a dualista rendszer válságát, a nemzetiségi kérdés alakulását Cislajlániában, a nemzetközi erőviszonyokban — mindenekelőtt Szerbia és Románia helyzetében — beállt változásokat. A Monarchia szótesése és a nem-magyar népek nemzeti önállóságának megvalósulása mindezen belső és külső társadalmi-gazdasági és politikai faktorok kölcsönhatásának volt az eredménye" (187. 1.). A tanulmányt végül a szóbanforgó területek gazdaságitársadalmi helyzetét megvilágító összehasonlítások és táblázatok zárják le. Mindkét korreferátum a főtémához szorosan kapcsolódó részletkérdést választott tárgyául. Mirjana Gross, zágrábi professzor a horvátországi nemzetiségi kérdést vizsgálja a dualizmus válságának időszakában. Érintve azt a sajátságos helyzetet, amely Horvátországnak Ausztria és Magyarország közé ókelődéséből következett, s amely az élet szinte minden területére kihatott, a korreferátum vázolja a gazdasági és társadalmi körülmények alakulását. Rámutat arra, hogy Horvát-Szlavónia ós Dalmácia Ausztria-Magyarország legelmaradottabb területei voltak, csak a 90-es évek második felében kezdődött el valamelyes fellendülés, s ezzel a társadahni differenciálódás, különösen a horvát burzsoázia némi megerősödése. Gyengesége ellenére azonban Horvátország viszonylag befolyásos politikai erőt képviselt a Monarchián belül, részben sajátságos államjogi helyzete, részben pedig a délszláv kérdés növekvő jelentősége folytán. A szerző mindkét problémakört bemutatja, különösen figyelemre méltóan világítva meg a délszláv egyesülés gondolatának horvátországi terjedését és összefüggését a dualizmus válságával. Dolmányos István a Lex Apponyi, az 1907-es iskolatörvény kritikai ismertetését végezte el korreferátumában. A kérdésre vonatkozó történeti irodalom felvázolását a törvény meghozatalának előtörténete követi. Az utóbbi során az olvasó nemcsak a megelőző időszak iskolapolitikájáról, hanem a magyar Uralkodó körök általános nemzetiségi politikájáról is világosan felépített áttekintést kap. A korreferátum ezekután tisztázza a Lex Apponyi tulajdonképpeni fogalmát, ismerteti tartalmát, majd részletesen, csaknem 30 oldalon keresztül tárgyalja a törvény fogadtatását. Közelebbről a magyarországi egyházak, a nemzetiségek — románok, szlovákok, szerbek — és a különböző magyar politikai irányzatok bonyolult, változó ós ellentmondásos álláspontjának kifejtéséről van szó. Hasonló alapossággal tájékozódhatunk a törvény gyakorlati végrehajtásáról, az ennek során fellépő ellenállásról, valamint a nemzetiségi iskolák helyzetében bekövetkeztt változásokról. A tanulmányt lezáró rövid összefoglaló ismételten hangsúlyozza a törvény politikai céljának a lényegét: „A Lex Apponyi teljes joggal lett az iskolapolitikai eszközökkel megkísérelt, kudarcra ítélt asszimilációs tervek szimbólumává" (288. 1.). A tanulmányok és a színvonalas vita elolvasása arról győzi meg az olvasót, hogy a marxista történészek nemzetközi összefogása révén Ausztria-Magyarországgal kapcsolatban egy sok tekintetben új, bár teljesen egységesnek nem mondható koncepció van kialakulóban. E koncepció határozottan szembenáll a Monarchia nemzetiségi viszonyait idealizáló, történelmi jogosultságát a XX. századra vonatkozóan is igenlő polgári állásponttal, és szembetűnően eltér a marxista történetírás részben szektás-dogmatikus, részben polgári-nacionalista eredetű nézeteitől. A marxista igényű tanulmányok és felszólalások egységesek — az Osztrák-Magyar Monarchiát idealizáló polgári nézetekkel szemben — a dualizmus elavult, feudális vonásokat tartalmazó társadalmi és uralmi rendszerének elvetésében, és természetesen mind az osztály-, mind a nemzeti küzdelmek jogosságának elismerésében. Önmagában