Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Humanizmus a renesancia na Slovensku u 15- 16. storočí (ism. Niederhauser Emil) 406/II

408 TÖRTÉNETI IRODALOM 408 cseh és magyar részről erős volt az érdeklődés személye iránt (Katona Ziíka-drámája pl.), a cseh megújulás képviselői a hazafi mintaképét ünnepelték benne. Václav Urban a szlovák—lengyel kapcsolatokat ismerteti a XV. század derekától a XVII. század elejéig, hangsúlyozza itt a gazdasági kapcsolatok szerepót, de rámutat arra, hogy szlovákok telepedtek le Lengyelországban, s még nagyobb számban lengyelek szlovák területen, ami nagy szerepet játszott az itteni városok elszlávosításában. A krakkói egyetem révén a kulturális kapcsolatokat is bemutatja, s hangsúlyozza a további teendőket különösen a lengyel nyelvi hatás és a lengyel letelepedés jelentőségének felmérése terén. Jan Martinék és Dana Martinková közös tanulmányukban Caspar Cunradus, Balthasar Exner és Jacobus Monavius sziléziai költők munkásságát ismertetik, latin nyelvű munkáikban számszerűen több a szlovák, mint a morva vonatkozás. Utalnak arra, hogy ezt a XVI —XVII. századi latin nyelvű irodalmat a szláv vonatkozások szempontjából még fel kell tárni. Az utolsó rész néhány művelődéstörténeti és bibliográfiai jellegű tanulmányt ós adalékot hoz. Milena Cesnaková-Michalcová a szlovák színház középkori és reneszánszkori történetét ismerteti: a misztériumjátékok mellett, amelyeket a XV. század végéről lehet már forrásszerűen kimutatni, a következő században megjelennek az iskoladrámák. A színjátszás városi, tehát általában német nyelvű. Jozef Kuzmík a szlovákiai könyvtárak fejlődósét foglalja össze. Cirill és Metód után a magyar megszállás első évtizedei hanyatlást hoznak a könyvtárügyben, idővel létre jön néhány kolostori könyvtár. A tanulmány nagyobb része a XV—XVI. században forrásszerűen kimutatható egyházi (püspöki, káptalani, plébániai és kolostori), iskolai és magánkönyvtárak felkutatható adatait foglalja össze. (A német rezümé ismét eltér a szövegtől és a szlovákiai könyvtárügy fejlődését mutatja be napjainkig.) Imrich Kotvan felsorolja a szlovákiai intézményekben meglévő, természettudományi vonatkozású ősnyomtatványokat, lelőhelyük megjelölésével. Hangsúlyozza, hogy ezek nagyrészt később kerültek Szlovákiába, tehát nem állnak kapcsolatban a pozsonyi egyetemmel, de közvetve mégis szolgálhatnak bizonyos felvilágosításokkal. Ladislav Sásky a késői gótikus és a reneszánsz művészet közti átmenetet vizsgálja, s ezt egyrészt az építészetben a horizontális elemek behatolásában, a keresztboltozat átalakításában látja, a festészet terén pedig a reális emberábrázolás kezdeteiben és a természet ábrázolásában. Vendelín JankoviS összeállította a szlovákiai humanizmusra és reneszánszra vonatkozó fontosabb munkák bibliográfiáját, az általános rész tárgyi csoportosításban hozza a soknyelvű anyagot, a második pedig a tárgyalt helységek betűrendjében. A kötetet a szerkesztő L'. Holotík rövid utószava és névmutató zárja le, valamint jól összeválogatott illusztrációk. A kötet szlovák ismertetője, Richárd Marsina (ld. Historicky Casopis 1968. 2. sz. 243 — 248. 1.) kritikai megjegyzéseiben többek között a helynevek írását teszi szóvá. Teljesen egyetértünk vele, hogy szlovák nyelvű szövegben Pécs helyett Pätikostolie a helyes, vagy Óbuda helyett Stary Budin. Ezért is helyeseljük, hogy a német rezümék Grant írnak Esztergom helyett és Grossvvardeint Nagyvárad helyett, s ezért helytelenítjük azt is, hogy a német szöveg is meghagyja a Pécs nevet Fünfkirchen helyett, és azt is, hogy Pressburg helyett sokszor (bár nem minden esetben) Bratislavát használ. A megyeelnevezéseknól is jobb lett volna, ahol van, a német elnevezést használni (tehát Zips-et Spi§ helyett). Minthogy a névhasználat ingadozik is (pl. Bratislava—Pressburg esetében), nem ártott volna egy helymutatót is mellékelni. Ezek azonban csak formai kifogások. Azt is fel kell vetni, hogy a kötet felemás jellegű: az 1965-ös konferencia anyaga is, meg nem is. Anyaga abból a szempontból, hogy számos tanulmánya ott hangzott el, de nem jelzi (legfeljebb terjedelmével sejteti), mi lehetett előadás, mi csak korreferátum. Nem anyaga abból a szempontból, hogy néhány tanulmányt utólag készítettek, de sehonnan sem derül ki, mi hangzott el a konferencián, s mi került utólag a kötetbe. A felemásság abban is megmutatkozik, hogy egyes tanulmányok inkább csak az eddigi irodalmat foglalják össsze, s jelölik ki a további teendőket, mások a legfrissebb saját eredményeket közlik, olykor részletadalékokat kapunk, olykor fontosabb kérdések sokkal vázlatosabb összefoglalását. Ha már úgysem ragaszkodtak a konferencia anyagához, jó lett volna egy bevezető tanulmányt közölni, amely összefoglalóan világította volna meg az Academia Istropolitana jelentőségét. Énnek ellenére persze egyetérthetünk a szerkesztő L'. Holotíkkal abban, hogy a kötet így is, ahogy van, viszonylag kerek képet ad a problematikáról, s teljesebbet, mint bármilyen eddigi munka. Érdemes eredményeit a magyar történettudománynak is hasznosítania kell. NIEDERHAUSER EMIL