Századok – 1970
Tanulmányok - Willibald Gutsche: Az állam és a monopoltőke együttműködésének mechanizmusa Németországban az első világháború első hónapjai alatt 251/II
276 WILLIBALD GUTSCHIf tásra a vegyipar urait — igaz, hogy csak a háború egyik későbbi szakaszában. 1915 óta az elektromos ipar monopolistáinak az állam és a monopoltőke erősebb gazdasági összenövésére irányuló szubjektív törekvéseit is támogatták. Valószínűleg konkurrencia-kérdések is közrejátszottak abban, hogy az anilin- és lőporcsoport monopolistái bizonyos kérdésekben szembefordultak a Bethmann Hollweg-kormánnyal. A Deutsche Bank például igyekezett a háború alatt a vegyipari gyárak államilag támogatott új létesítményeinek jelentős részét magához ragadni, s vezető szerepet játszott a petrokémiai iparban. Végül a konzervatív imperialista hadi célpolitika szóvivői között találjuk a háború elején a készáruipar néhány képviselőjét is, így a Dresdener Gardinen- und S j ) it zen mann fakt u r vezérigazgatóját, Georg Marwitzot, az augsburgi Baumwollspinnerei igazgatóját, Carl Clausst és a Tüllfabrik Flöha felügyelőbizottságának elnökét, Hermann Wilhelm Vogelt. Természetesen az is lehetséges, hogy ezekben a kivételes esetekben a speciális, közvetlen gazdasági érdekek mellett a szubjektív, „alldeutsch" veretű politikai meggyőződés volt a döntő tényező. Mindenesetre feltűnő, hogy a könnyűipar részérpl főleg a textilipar képviselői léptek fel — elsősorban Belgium annexiója tekintetében — a konzervatív imperialista háborús követelések szóvivőiként. A jelenség oka nem utolsósorban e köröknek a jelentős belga textilipar közvetlen kisajátítására irányuló törekvéseiben keresendő. Az uralkodó osztály azon irányzatának, mely a háború első hónapjaiban külpolitikai téren a Nyugat-Európára irányuló, széleskörű, közvetlen területhódításokért s Angliának még ebben a háborúban bekövetkező teljes katonai vereségéért, belpolitikai téren minden reformpolitika ellen, gazdaságpolitikai téren az államnak a monopóliumokban való közvetlen részesedése ellen harcolt, a rajna-vesztfáliai bánya- és kohóipari monopóliumok voltak irányadó vezetői. Külpolitikai tekintetben főleg a vegyipar anilin- és lőporcsoportjának képviselői támogatták őket. Az irányzat széles politikai bázissal rendelkezett. A haladó néppárt kivételével minden polgári párt vezetősége a befolyása alatt állt. Az Alldeutscher Verband és a többi militarista—soviniszta propagandaszervezet az ő politikáját szolgálta. A közvéleményt változatos propagandaeszközei révén ez a junkerekkel szövetkezett csoport irányította. A fent ismertetett gazdasági táborok azonban nem voltak egymástól légmentesen elzárva. A bánya- és kohóipar képviselője, Adolf Kirchhof a Siemens und Halske AG felügyelőbizottságának tagja volt, Wolfgang Kapp, az Alldeutscher Verband szóvivője a Deutsche Bank felügyelőbizottságának tagja, a hajlékonyabb irányzat szóvivője, Walter Rathenau a Körting AG felügyelőbizottságának tagja. Hermann Wilhelm Vogel a Dresdner Bank felügyelőbizottságának tagjaként működött. Albert Ballin a Discontogesellschaft és a Schaaffhausenscher Bankverein vezetőségében foglalt helyet. Ha tehát félreismerhetetlen is az uralkodó osztály két fő irányzatán belüli, rendkívül szoros gazdasági összefonódás, láthatjuk, hogy a két csoportnak egymás között is sokoldalú, a közös imperialista érdekek talajára épült kapcsolatai voltak. Bizonyos termelési ágaknak a két főirányzat egyike iránt megnyilvánuló, gazdasági feltételekhez kötött vonzódása sem zárta ki egyes képviselői ettől eltérő magatartását. De a két tartós irányzaton belül az egyes monopolisták és monopóliumok hovatartozását végeredményben — kevés kivételtől eltekintve — mégis azok a közvetlen gazdasági érdekek szabták meg, amelyek gazdasági kapcsolataik szövevényében uralkodó szerepet játszottak. Ebből eredtek azok a — részben élesen egymásnak ütköző — ellentétes takti-
