Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Wittman Tibor: Németalföld aranykora (Ism. Székely György) 188/I

189 TÖRTÉNETI IRODALOM lalkozó régi éa mai polgári nézetek legjellegzetesebb vonásaival és legmarkánsabb képviselőivel; Marx és Engels nem erőltetett, a maga helyén való, témák kapcsán kívánkozó idézését, ami szerencsésen vonja politikai gazdaságtani vagy filozófiai összefüggésekbe az egyes folyamatokat, eseményeket. Kitűnő a nemzetközi keret, főleg a francia, angol, spanyol viszonyok és viszályok tömör ábrázolása, a németalföldi események európai összefüggésekben elhelyezése. Kiváló részekben mutatja be a szerző a mindennapi életet. Imponáló a magyarországi vonatkozások mesteri beleszövése a németalföldi politika és művelődés bonyolult mozzanataiba. Fel-felbukkannak Oláh Miklós, Maximilianus Transsylvanus, Zsámboki János, Bakfark Bálint, Szepsi Csombor Márton, Bethlen Gábor, Schödel Márton, Tótfalusi Kiss Miklós, Apáczai Csere János, Tolnai Dali János. Végül az a körülmény, hogy a szöveg íveit gyakran bontják meg a képes táblák oldalai, rengeteg illusztráció szép válogatásával örvendezteti az olvasót. A válogatást dicséri, hogy nemcsak a művelődéstörténetet teszik könnyen érthetővé, de megismertetnek a tárgyalt szereplőkkel, eseményekkel, gazdasági tényezőkkel is. Wittman Tibor munkája számos olvasóréteg figyelmére méltó. Történészek, a rokontudományok művelői, tanárok és egyetemi hallgatók egyaránt haszonnal forgathatják és ezek számára felesleges volna egy ismertetés keretében a munka kivonatát nyújtani. Ajánlhatjuk a könyvet a szélesebb olvasóközönségnek is, a történelem, a politikai ideológiák, a kulturális fejlődés iránt érdeklődőknek. Mindkét nagy olvasórétegre gondolva látjuk abban a kitűnő munka ismertetésének feladatát, hogy a könyv menetében haladva fűzzük hozzá megjegyzéseinket, észrevételeinket, egyes megállapításokat alátámasztó vagy helyesbíteni törekvő adatokat. Érthető, ha ezek sokkal inkább vonatkoznak az alap bemutatására, a politikai történetre, mint a művelődéstörténeti részekre. Az utóbbiak jobb megértését, társadalmi-eszmei összefüggéseik mélyebb megvilágítását egyébként is a történeti tényezők bemutatásában néhol érezhető problémák megoldása segítheti elő. A Németalföld helyzetét bemutató ponthoz hozzá kell fűznünk, hogy a 17 tartomány egybeállítása és történeti sorrendjük bemutatása (8. és 19. 1.) nem tudta feloldani azokat az ellentmondásokat, amelyekkel a történetírás rendszeresen küszködik és még a szerző által adott térképpel (343.1.) sem teljes a szöveg összhangja. Ez megfelel annak,hogy a 17 tartomány tulajdonképpen állandó, sokszor jelképes szám, ami különféle időkben különféle irányokban tér el a valóságban, tartományok csatlakoznak és kiszakadnak. Mindenesetre kevéssé látszik helyesnek a 1 l-es szám olyan áron való kihozása, hogy Luxemburg (amint a 17. oldalon a vasipar színterei között is) és Liège kiesik a sorból, Flandria és Artois két tartománya pedig egyesítve szerepel, viszont Zutphen külön tartományként (holott csupán város Gelderland hercegségben), sőt Mechelen birtokot is külön tartománynak veszi a szerző. Ebben persze nem áll egyedül, hiszen J. Huizingaa Merész Károly korabeli 17 tartományt fejtegetve 18-at sorol fel (Im Bann der Geschichte, 259, 277. 1.), J. L. Motley viszont 1559-nél 21 tartományt ill. tartományrészt sorol fel 10 kormányzó kezén (The Rise of the Dutch Republic. I. köt. 204 — 205.1.). A tartományegyüttes alakulásához pedig hozzátehetjük, hogy Namur grófság burgundi kézre kerülésének éve más források szerint 1421. Hainaut, Holland, Zeeland kormányzatát Bajorországi Jacqueline 1428-ban engedte át Jó Fülöpnek. A friz parasztközösségek 1453-ban helyezkedtek német császári védelem alá. Jó Fülöp burgundi herceg házasságon kívül született gyermeke 1456-ban jutott Utrecht püspöki székébe. Mindezek előzménynek tekinthetők a tartományegyüttesnek a könyvben adott kialakulása szempontjából. Viszont a csatlakozásnál említett Picardie a XV. század végén a francia korona alá került. Mind Németalföld helyzete, mind Flandria fejlődése keretében méltó súllyal tárja az olvasó elé a szerző a városok, kereskedelmük és iparuk szerepét. Összefoglaló képet azonban nem olvashatunk. Pedig a 17 tartomány kis országának városias jellegét az együttes áttekintés csak aláhúzná. A 208, fallal kerített város és további 150 kiváltságos város maga jellemzi a sűrűn lakott országot, nem is szólva 6300 tornyos fal várói és további nagyszámú tanyájáról (Motley : i. m. I. köt. 91. 1.). Érzésem szerint a flamand kereskedelem passzívvá válása (8, 9. 1.) olyan tézis, amit sokoldalúbban kellett volna megvilágítani. Valóban szó lehet a Hanza ós az angolok aktivitásáról, de hogyan magyarázzuk Arras, Saint-Omer, Lille, Douai, Gent, Brugge, leper, Poperinghe és Tournai szövetének eljutását 1268-ban a kasztiliai Jerezbe (H. Laurent: Un grand commerce d'exportation au moyen-âge. Paris, 1935. 107. 1.) flamand passzivitás esetén? A flamand hajózás átengedése a vetélytársaknak sem olyan egyszerű. Hiszen a sikert elkönyvelő Hanza oldaláról sem nézték ilyen egyoldalúan a dolgot: Brugge és a Hanza viszonya korántsem volt harmonikus, a sérelmek egyike éppen a flamandok aktivitása (Hanza-hajók felvásárlása és azokon saját kereskedelmük folytatása nyugat és kelet felé, 1423-i panasz), másika a Hanzakiváltságok megsértése (1425-i sérelemhangoztatás). De a flamand—Hanza árucsere