Századok – 1970
TÖRTÉNETI IRODALOM - N. Kiss István-Veress Éva-Kirilly Zsigmondné-Román János: Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában (Ism. Maksay Ferenc) 186/I
186 TÖRTÉNETI IRODALOM Hajdú két kötete méltó összefoglalása a forradalmak históriájának, komoly tudományos teljesítmény és hézagpótló gazdagodása történetírásunknak. L. NAGY ZSUZSA N. KISS ISTVÁN —VERESS ÉVA —K1RILLY ZSIGMOND NÉ-ROMÁN JÁNOS: JOBBÁGYTELEK ÉS PARASZTGAZDASÁG AZ ÖRÖKÖS JOBBÁGYSÁG KIALAKULÁSÁNAK KORSZAKÁBAN Tanulmányok Zemplén megye XVI—XVII. századi agrártörténetéből. Szerkesztette és bevezetéssel ellátta Makkai László. (Budapest. 1966 ) A kötet szerzői munkaközösségének az volt az alapvető célkitűzése, hogy részleteiben, egy tájra koncentráltan elemezzék a magyarországi agrártörténet nagy „átmeneti" korának, a XVIII —XIX. századi modern fejlődést megelőző és megalapozó korszaknak az agrárviszonyait. Közelebbről, e csupán elsőnek szánt kötetben azt a fejlődésfolyamatot vizsgálták, „melynek során az iparnak a mezőgazdaságból való fokozatos kiválása, majd a mezőgazdaság előrehaladó specializálódása révén az önálló parasztgazdaság árutermelő üzemmé alakul át", a folyamat irányát meghatározó tényezők közül ezúttal mindenekfölött az örökös jobbágyság szerepét állítva előtérbe, szemben a parasztpolgári fejlődés ellenkező irányú s a kötetben csak alkalmilag érintett tendenciáival. A könyvben összefogott négy tanulmány együttese új műfajként jelentkezik a korszak gazdaságtörténeti feldolgozásainak sorában; a korábbiakat, akár egy-egy birtoktest, egy-egy forrástípus, akár egy-egy problémacsoport keretei közt mozogtak, nem közös vállalkozás hozta létre. Kézenfekvő, hogy a kötet a kérdések többirányú megközelítése útján sok újat tud hozzátenni az eddigi eredményekhez, még ha az egyes tanulmányok — a szerzők érdeklődési irányából és a forrásanyag természetéből következően — nem is illeszkedhetnek pontosan a bevezetésben körülírt problematikához. Az alapcélkitűzés vonatkozásaiban figyelemreméltó mindenekelőtt az, amit a XVI —XVII. századi Zemplén megye paraszti árutermeléséről megtudunk. Méreteit az egy családra eső termés és állatállomány, valamint az úrbéres telekbirtok differenciálódása tükrözik (elsősorban néhány bodrogközi, hegyaljai falu s a homonnai uradalom adatai), sajátos megjelenési formái közül elsősorban a Hegyaljamind jobban specializálódóparasztiparasztpolgári szőlőkultúrája érdemel figyelmet (termése zömmel nem helybenlakó, „extraneus" gazdák birtokáról kerül ki). A monokultúra következtében mutatkozó helyi kenyérmaghiány a szomszéd tájat kényszeríti ugyancsak specializált gabonatermesztésre. Növekvő paraszti árutermelés bontja meg a korábban önellátó, kicsiny öröklött földjén túl alig tekintő jobbágygazda konzervativizmusát s idéz elő tekintélyes méretű paraszti birtokforgalmat: ezzel magyarázható a szőlő- ós irtványföldeken, de az úrbéres földeken is észlelt „fluktuáció" jelentős része. Természetszerű, ha a paraszti üzemek jelentős hányada ugyancsak a gazdasági szükségszerűséghez, a piacviszonyokhoz illeszkedve alakítja ki a maga kereteit: a régi idők vérségi nagycsaládjai helyébe olyan paraszti „familiák" lépnek, amelyeket a bennük élők rokoni, szomszédsági vagy fölé-alárendeltségi viszonyára való tekintet nélkül a munkaerőszükséglet és az eltartási képesség egyensúlya tart össze szorosabb vagy lazább kötelékkel, ill. bomlaszt fel hosszabb-rövidebb idő után. Az elemzés alá vett hegyaljai, bodrogközi falvak összeírt lakóinak egyharmada tágabb rokoni együttélés keretében gazdálkodik a XVI. század közepén. S végül az árukereslet teszi lehetővé, hogy a falvak ós mezővárosok ipara lépésről lépésre elszakadhasson a mezőgazdaságtól — erre mutat a zsellér-, másfelől a szabadosrendű iparosok számának állandó emelkedése a jobbágyrendűekével szemben — s így szaporodhatnak, differenciálódhatnak fokról fokra a XVI. század elejének még kisszámú, primitív falusi mesterségei. A gazdasági fejlődés azonban, a török pusztítás és a robotoltató jobbágyrendszer korában, mint ismeretes, igen szűk korlátok közé szorult, még azokban az átmeneti időszakokban is, amikor erőszakos külső hatásra nem torpant meg vagy nem hanyatlott vissza teljesen. A kötet értekezései a regresszió tüneteit is újszerűen világítják meg és dokumentálják, a negatív hatóerők közül mindenekfölött az egész kelet- és keletközépeurópai tájon eluralkodó robotrendszert emelve ki, de nem titkolva, hogy a legkatasztrofálisabb következményei mégiscsak az országos háborúknak voltak (elsősorban a XVI — XVII. század fordulóján, majd az 1670 utáni évtizedekben). Üj színekkel rajzolódik ki a
