Századok – 1970
A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Hermann István, L. V. Cserepnyin, V. M. Gardanov, Kabos Ede, Vörös Károly, Szabad György, Szűcs Jenő, Aradi Nóra, Földes Éva, Szilágyi János, Márkus László, Mátrai László hozzászólásai (Összeállította Glatz Ferenc) 156/I
170 HOZZÁSZÓLÁSOK a külföldi, elsősorban a szocial ista országok történészeinek tapasztalataira. A szellemi és anyagi kultúra viszonyáról elmondotta, hogy a ,',szellemi kultúra túlzott előtérbekerülése szellemtörténeti hibák jelentkezését idézheti elő". Ugyanakkor az anyagi kultúra kérdéseinek kutatásánál meg kell vonni a gazdaságtörténet és az anyagi kultúra történetének kérdései közötti határvonalakat. A szellemi kultúra történetének kérdéseinél viszont tisztázni kell azt, hogy mi tartozik ide az ideológiatörténetből, mi a politikatörténethez és a társadalomtörténethez. A szellemi kultúra kutatása terén a fő pótolnivalók a filozófiatörténet, a sajtótörténet, a könyvtörténet vonatkozásában jelentkeznek. A felszólaló a továbbiakban a művelődéstörténeti szintézist elöbbrevívő munkálatokról beszélt. Utalt a művelőd ésszociológia, eredményeinek felhasználására, a művelődésszociológiai szemlélet fontosságára. Ki kell térni, mondotta, a külföldi művelődési hatások alakulásának ábrázolására, különösképpen a környező népek kultúrájának magyarországi hatására. De arról is kell írni, hogy a magyar kultúra milyen hatást gyakorolt a környező és a távolabbi népek kultúrájára. Az általános kulturális helyzet ábrázolásán belül minden korszakban ábrázolni kell az egyes társadalmi osztályok és rétegek kultúráját, figyelembe kell venni a kultúra terén is az osztályharc kérdéseit. Ezen a téren viszonylag kevés eredményre lehet támaszkodni. A főreferátumokkal egyetértett abban, hogy a szintézisben a társadalmi helyzet egésze szempontjából jelentős művelődéstörténeti kérdéseket az általános politikai és társadalomtörténeti kérdéseknél tárgyalják, s egyetértett a főreferátumokkal a külön művelődéstörténeti fejezetekről mondottakkal. Végül Szilágyi János a művelődéstörténeti kutatások szervezeti kereteinek kialakítását sürgette a Történettudományi Intézetben és a Párttörténeti Intézetben. A szaksajtónak is nagyobb figyelmet kell fordítania a művelődéstörténet kérdéseire; kutatói kollektívákat kell létesíteni, s új kutatókat kell bevonni a művelődéstörténeti munkákba. Fontosnak tartaná, hogy művelődéstörténeti résztanulmányokat jelentessenek meg külön kötetben is az Akadémiai Kiadónál s tegyenek lépéseket az összefoglaló magyar művelődéstörténet megírására. Márkus László kandidátus, a MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa ,,A politikai gondolkodás újkori magyarországi történetének problémáiról" c. korreferátumában először körvonalazta véleményét a politikai gondolkodás tárgyáról. Ezen, szerinte ,,a társadalmi osztályok tudatában keletkező, ható, egymással több irányból összecsapó ós egyesülő szellemi áramlatok olyan' kategóriái értendők, amelyek kifejezik az egyes osztályok és rétegek gazdasági és társadalmi törekvéseinek pártkeretekben is megnyilatkozó eszméit, programját, követeléseit és azok lecsapódási területét." A politikai gondolkodás természetesen része egy ország, nemzet, nép története egészének. Múltját azért kell mindenek előtt tanulmányozni, mert társadalmunkban a mai szellemi áramlatokat csak úgy közelíthetjük meg tudományosan, ha ismerjük azok genezisét is. Ugyanakkor az is igaz, hogy a múltban jelentkező szellemi áramlatokban a progresszív és retrográd — nemegyszer keveredő — elemeket csak úgy választhatjuk szót, ha látjuk, hogy a jelenben milyen gondolatkörökhöz kapcsolódnak. Ezután a referátum vázolta az újkori magyar politikai gondokodás történetének fontosabb kérdéseit. Már 1848 — 49 után megjelenik a nacionalizmus, mely a továbbiakban 1918-ig más és más formában jelentkezik. Elemezte a magyar köznemesség 1849 utáni megtorpanását, melyet az mutat, hogy szembefordult a parasztsággal, és főleg a parasztság zömét kitevő nemzetiségekkel. E sajátosságok már kötődnek a dualizmus e politikai áramlatának fő vonásaihoz, az agrárjelleg túlsúlyához, a társadalmi demokrácia hiányának problematikájához. Az uralkodó osztályok politikai gondolkodásában még a kiegyezés előtt megfogalmazódik a kuruc —labanc eszmekör, mely bizonyos vonatkozásban a régebbi gyökerű protestáns —katolikus ellentétpár továbbélése. A központba a nemzetiségi kérdés kerül „a magyar nemzet szupremáciája, illetve annak visszaszerzése, fenntartása; két fő irányban megfogalmazódva: Ausztriával szövetségben vagy nélküle, de mindenképpen uralmi formában." így kerül előtérbe „az uralkodó osztályok—sőt a középrétegek ós a dolgozó tömegek — politikai gondolkodásában" a nacionalizmus, a társadalmi demokrácia rovására. Mindez — korántsem szétválva még — személyeken keresztül jelentkezik (Kossuth, Deák, Eötvös, Kemény — „az első nemzedék"). Itt már kitapintható az a gondolati anyag is, mely a haladást képviselte s az „európai progresszió élesebben kirajzolt vonalát követte" és a hazai kuruc —labanc ellentótpár „kétfrontos" bírálatából is merített (Táncsics, Kászonyi). A kiegyezéssel az uralkodó osztályok azon része jutott előtérbe, amely Ausztriával szövetségben akarta gyakorolni uralmát, s ennek politikai ellenzéke az uralkodó osztályok azon politikai vonala lett, mely mindezt — — elsősorban uralmát a nemzetiségek fölött — egyedül kívánta megteremteni. Mindkét