Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Pamlényi Ervin: A kultúrtörténet fogalmáról, tárgyköréről 148/I

A KULTÚRTÖRTÉNET FOGALMÁRÓL, TÁRGYKÖRÉRŐL 151 sulását: a történelem ciklikus menetének feltételezését, „megtoldva a fejlődés gondolatával"; a kultúra fogalmának átfogó alkalmazását, „amelyik magába foglalja most az állami-politikai tényezőket éppúgy, mint a társadalmiakat".9 Ezzel kapcsolatban Sehieder utal az Internationale Gesellschaft für vergleichende Kulturforschung első ,,Synopsis"-kongresszusára, amelyet 1961-ben rendeztek meg Salzburgban, Pitirim Sorokin elnökletével, Arnold Toynbee részvételével. A konferencia egész — sok vonatkozásban tanulságos — tanácskozása arra a feltételezésre épült — olvashatjuk a konferenciáról készült beszámolóban —, hogy a két világháború véget vetett a nemzeti államok korának és egy új, az egész földet átfogó korszakot vezetett be, amelynek a vonásai egyre inkább kibontakoznak. Ennek iránya az egyes államok integrálódása egy világkormány uralma alatt álló ,,szuperállam"-ba. Ennek a nemzetek feletti államnak integrációs területe egy magaskultúra, amelyben az egyes nemzeti kultúrák gyökereznek. A történettudományi kutatás most e „Denken in Kulturen" következtében az elé a feladat elé kerül, hogy a „magaskultúrák" jelenségét és a velük összefüggő problémákat a kutatás középpontjába állítsa. Theodor Schiedernek ma még vannak szavai ennek a történetpolitikai koncepciónak a bírálatára, s az a folyóirat is, mely az említett konferencia anyagát tekintélyes terjedelemben közzétette, ma még tartózkodással kezeli a témát, s jelzi, hogy a vita igazán értékes része olyan résztvevőktől származik, akik az egyetemes történeti problémákat az^európai történelem és történettudomány szilárd bázisáról tárgyalják.10 A nyugat-német történetirás vezető irányzatának a kultúrtörténettel kapcsolatos reflexióit vázolva, talán határozottabb körvonalakat nyertek azok a „bizonytalanságok, zavarok," amelyeket Felix Gilbert észlelt a kultúrtörténet helyével, fogalmával, tárgyával kapcsolatban. Honnan erednek ezek a problémák? Abból kell itt kiindulnunk, amire fentebb már utaltunk. A kultúrtörténet elméleti kérdéseinek felfogása messzemenően alá van vetve legtöbb vonatkozásában a kapitalista és szocialista rendszer, a kapitalista és marxista ideológia közötti — latens vagy nyilt — küzdelemnek. (Függetlenül attól a ténytől, hogy a polgári tudomány nem egyetlen, hanem nagyon is sokféle ideológiát „termel" ki, sokféle „antitoxint" alkalmaz; ós függetlenül attól is, hogy ezek egyrésze, egyes áramlatai hogyan viszonylanak a marxista ideológiához, ennek egyes komponenseihez). A marxizmus az általunk tárgyalt vonatkozásban különös súlyosan „tehertételt" jelent, különösen veszélyes „kihívást" tartalmaz, mert egyrészt racionális egységben és törvényszerű fejlődésében képes felfogni és értelmezni a történet valamennyi jelenségét, az egész történeti élet valóságos szintózisét tudja nyújtani. Másrészt speciálisan a kultúra területén a kulturális fejlődést szoros és meghatározott összefüggésben tárgyalja a gazdasági és társadalmi fejlődés menetével és ennek alapján képes a kultúrtörténet valamennyi ágát egységes összefüggésrendszerben felfogni, ugyanazon nézőpontból kiindulva értékelni. Ha most erre a „kihívásra" a polgári történetírás feleletét keressük, két, egymással összefüggésben levő mozzanatot semmiképpen sem szabad e feleletek elemzésében elhanyagolnunk. Egyrészt azt, hogy ez az ideológiai harc ezen a területen is bonyolult formák között folyik: korántsem az akció és reakció egyszerű formájában, mint azt némelyek gondolják. Időleges engedmények, kompromisszumok, sőt kölcsönös áthatások módosítják, színezik s nem egyforma intenzitású állandóan valamennyi szakaszon. Másrészt azt is figyelembe kell venni, hogy a kapitalizmust nemcsak az anyagi termelés vonatkozásában jellemzi az anarchia, hanem „ideológiai termelésében" is. Emellett azt sem szabad mellőzni, hogy a polgári történetírás — mint minden történettudomány — önmaga közvetlen érdekeitől sarkallva, a marxizmustól függetlenül is, saját hagyományaira szervesen építve és ugyanakkor azokat túl is haladva küzd a jelentős teljesítményekórt, küzd az ellaposodás ellen, a „részletek mocsarába való süllyedés" ellen, állhatatosan küzd a szintézis lehetőségéért. Röviden jellemezve most már az egyes irányzatokat: a francia és német történetírásban tovább él és hat ma is a szellemtörténeti felfogás és módszer, amely művészettörténeti indításának megfelelően elsősorban stíluskategóriák alkalmazásával kísérli meg egységben bemutatni egy-egy kulturális periódus szellemi jelenségeit. A kultúrtörténeti munkák zömét Németországban, — de mis országokban is — az elméleti meggondolásoktól szinte függetlenül a pozitivizmus jellemzi. (A régi pozitivizmusnak a múlt század végén viszonylag még haladó vonásai azonban ma már erősen relatív értéket képviselnek.) A pozitivista művelődóstörténet új kiadása is szociológiai érdeklődésű, sokat foglalkozik a társadalmi relációkkal, intenzíven kutatja a természettudományok történetét, a technikai fejlődést stb. ' Uo. 10 L. Drees : Die Problematik der Hochkulturen. Geschichte in Wissenschaft und Unterricht. 13. évf. 1962. 5.1.