Századok – 1970

Tanulmányok - Balogh Sándor: Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások Magyarországon - 1192/V-VI

AZ 1945. NO VEM ВЕН 4-1 NEMZETGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK MAGYARORSZÁGON (II). 1203 Sok tekintetben hasonlóan alakult a Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt kapcsolata is. Különösen a NPP Intéző Bizottságának október 11-i ülése után, amikor a balszárnynak sikerült a jobbszárny pártszakadást előkészítő kísérleteit leszerelnie és baloldali radikális választási programot elfogadtatnia. A NPP és a SzDP is, bár nem azonos módon és mértékben, a politikai életben keletkezett két ellentétes pólus — a Kommunista Párt és a Kisgazdapárt — között igyekezett elhelyezkedni és az említett két párt egymás elleni harcát is a maga javára kihasználni a választási küzdelemben. A baloldali egység megteremtésének feltételei tehát a választási kampány időszakában nem javultak, hanem romlottak. Ugyanakkor a Kommunista Párt és a Kisgazdapárt választási harca olyan arányokat öltött, hogy az újabb politikai válsággal fenyegetett. Mindez arra a meggondolásra késztette a MKP-t, hogy valamiféle kiutat találjon mind a maga, mind a népi demokratikus rendszer jövője szempontjából a súlyos és bonyolult politikai helyzetből. A kiút megtalálását bizonyos fokig megkönnyíteni látszott az a körülmény, hogy a négy kormányzó párt mellett a koalíción kívül maradt pártok a budapesti választások után már nem túlságosan nagy szerepet játszottak a politikai életben.26

4 kasits Árpád hivatalosan tiltakozott miatta (PI.Arch. 263/1 —11). A komáromi párt szervezet egyik vezetőségi tagja pedig — mintegy igazolva a kisgazdapárti suttogó propagandát — azt hangoztatta gyűlési beszédében, hogy „már pedig Magyarországon orosz rendszer lesz" (PI. Arch. 274/16—112). A SzDP vezetői azonban rossz néven vették az MKP-tól a jobboldali szociáldemokratákat, s közöttük Peyer Károlyt ért jogos bírálatokat is. A fentebbi, egyedi esetek miatt támadt vitáknál is jobban befolyásolta a két munkáspárt kapcsolatait az a tény, hogy a választási küzdelemben versenytársak lettek. A két munkáspárt közötti együttműködés leginkább még a Kisgazdapárthoz való viszonyuk terén valósult meg. Mind a Kommunista Párt, mind a Szociáldemokrata Párt baloldali vezetői szinte teljes összhangban és nyiltan bírálták a FKGP jobbszárnyának és centrumának a jobboldali propagandáját és választási manővereit. Ha ez önmagában nem is biztosíthatta az egységes magatartást a választási küzdelemben általában, azt a célt mindenesetre hasznosan szolgálta, hogy a jobboldali szociáldemokrácia közeledési kísérletei a FKGP-hoz lényegében kudarcot vallottak. 264 A Polgári Demokrata Párt — a vezetők várakozásával ellentétben — a városi polgárságnak, tehát a burzsoázia középső és alsóbb rétegeinek, valamint az alkalmazottaknak, értelmiségieknek csak egy kisebb hányadát tudta maga mögé állítani a budapesti választásokon. Láthatóan nem sok eredménnyel járt a Pálffy—Tobler—Schlachta-féle hármasnak a párt listáján való indulása sem. A választási „siker" felett érzett örömöt a párt sajtójának hasábjain mindinkább a „józan" mérlegelés váltotta fel. Szent-Iványi Sándor, a párt elnöke — okt. 10-i nyilatkozatában — azzal magyarázta a budapesti választáson kialakult erőviszonyokat, hogy „a két véglet vonzotta magához a tömegek nagy részét" (Világ, 1946. okt. 11.). A Polgári Demokrata Párt „arany középúton" való elhelyezkedéséről szóló nyilatkozatok a párt vezetői részéről már korábban is elhangzottak. Mégis az újdonság erejével hatott Szent-Iványinak az a megfogalmazása, amellyel a Kisgazdapártot a „másik" végletnek tüntette fel. A Kisgazdapárt választási győzelme egyébként elég nagy visszhangot váltott ki a párt sajtójának a hasábjain is. Fodor József „Egy a fontos" c. vezércikkében egyfelől elutasította azokat a véleményeket, melyek szerint a budapesti választásokon egyszerűen a reakció győzött volna, másfelől pedig tanáccsal is felérő intelemmel hívta fel a reakciós körök figyelmét arra, hogy semmi kilátásuk sincs „az élőiről kezdés"-re, mert „legyen itt akármilyen párt fönt, vagy lent, egy mindig fönt lesz: ez a demokrácia egységes pártja" (Világ, 1946. okt. 13.). Supka Géza már jóval reálisabban ítélte meg a Kisgazdapárt választási győzelmét, ésnem mulasztotta el aláhúzni azt a tényt, hogy „a Kisgazdapárt győzelme nem egészen a pártba tömörült — főleg agrárjellegű — rétegek műve volt, . . . voksaik nagyrésze inkább a