Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Gonda Imre, Sarlós Béla, Borus József, M. T. Iszlamov, Niederhauser Emil hozzászólásai (Összeállította Glatz: Ferenc)

LENIN ÉS A KULTÚRA KÉRDÉSEI 1157 vei, részeként a szocialista nemzetek kultúrájának, a kultúra egyetemes fejlődését gazdagítja. A szovjet fejlődés eredményeinek helyes értékelése természetesen nem lehetséges a sajátos tényezők figyelembevétele nélkül. Az átmeneti korszak magyarországi kulturális fejlődésének története még nincs eléggé részletesen feltárva ahhoz, hogy tudományosan megalapozottan beszélhessünk róla. Bizonyos az, hogy az orosz minta, amint a világ minden országának, számunkra is mutatott egyet s mást, méghozzá igen lényegeset, elkerülhetetlen és nem is távoli jövőnkből e tekintetben is. Az 50-es évek elején azonban a szovjet tapasztalatok mechanikus másolása, a sajátos feltételek elhanyagolása, — sok más tényezővel együtt — e téren is eléggé súlyos zavarokat okozott, megakasztotta a művészi és tudományos fejlődés lendületét. Ennek helyreigazítása nem történhetett másképp, mint a lenini nézetekhez való visszatérés útján, Leninnek a forradalom utáni években kifejtett gondolatainak felújításával. A tömegek kultúrájának állandó emelése, — a kispolgári ízlésnek tett engedmények nélkül; a művészetek és tudományok szabad fejlődése — az antihumánus, irracionális áramlatoknak tett engedmények nélkül; a nemzeti kultúra haladó hagyományainak ápolása, fejlesztése, — a nacionalizmusnak tett minden engedmény nélkül: ezeknek a gondolatoknak a gyökere Leninnél van, ezek tőle származnak és bizonyára nem véletlenül nyernek alkalmazást mai kultúrpolitikánkban is. Hozzászólások Gonda Imre kandidátus, a MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa a nemzeti kérdés lenini értelmezéséről szólt, illetve arról, hogy miként alkalmazta a gyakorlatban ezen elveket a Magyar Tanácsköztársaság 1919 tavaszán. Marx megállapítása, hogy ui. a cárizmus összeomlását az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása fogja követni, az orosz proletariátus győzelme nyomán beigazolódott — mondotta Gonda Imre. A két forradalmi folyamat között mégis lényeges különbségek adódnak. Noha itt is elkülöníthető a forradalom két szakasza, miként Oroszországban, de a Monarchia felbomlása után alapvetően másként vetődtek fel a kérdések: az a tény, hogy a Monarchiában a német és magyar polgárságon kívül más burzsoáziák is léteztek, „módosította az egy állam — egy kapitalizmus — egy burzsoázia — tipikus szociológiai formulával kapcsolatos képet". Mivel a föderalizálást, a birodalmon belüli demokratikus átalakulást sem a belső sem a külső erőviszonyok nem tették lehetővé, ezért a polgári mozgalmak az önálló államiság útján indultak meg. Ezen irányzat jellege a februári forradalom után megváltozott. A Monarchián belüli nemzetiségi mozgalmak pozitívnak tekinthetők, de ahogy a polgári nemzeti mozgalmak, főleg emigráns vezető csoportjaik, az antant segítségére szorultak, összekapcsolódtak az Entente hadicéljaival, ós sok tekintetben az imperialista kormányok függőségébe kerültek. A hozzászóló ezután Ausztria, majd Magyarország 1919-ben követett külpolitikai koncepcióját vázolta. Ausztria —mondotta — jelentős elpolgáriasult munkásréteggel rendelkezett, ami két irányba hatott: egyfelől a német 5 Századok 1970/5—6