Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Pamlényi Ervin: Lenin és a kultúra kérdései 1149/V-VI

LENIN ÉS A KULTÚRA KÉRDÉSEI 1155 lista forradalom egyesítése a haladó kulturális örökséggel a további fejlődést az egyetemes kultúra széles, egyetlen járható útjára vezette. A kulturális örökség ilyen lenini értelmezéséhez — más egyebek mellett — rendkívül érdekes adalék a népbiztosok tanácsának egy határozata azokról a kimagasló forradalmárokról, írókról és költőkről, akiknek emlékére szobor felállítását javasolja Moszkvában és más városokban. Ezen a listán, melyet Lenin több helyen módosított és aláírt, az írók és költők sorában az első négy helyen Tolsztoj, Dosztojevszkij, Lermontov és Puskin szerepelt, — mutatva Lenin következetességét ennek a felfogásnak a gyakorlatba való átültetésénél, és egyúttal mutatva — pl. Dosztojevszkij esetében — a későbbi módosítások irányát, tendenciáját is. Maga Lenin személyileg elsősorban a klasszikus orosz irodalomhoz, festészethez vonzódott, és ebből is magyarázható idegenkedése azoktól a modern irányzatoktól, amelyek a forradalom után szélesen terjedtek és amelyek célkitűzései sok ponton egybeestek a Proletkult törekvéseivel. Clara Zetkinnek ezzel kapcsolatban Lenin arról beszélt, hogy „vajon miért kell meghajolni az új előtt, mint valami istenség előtt, melynek alá kell vetnünk magunkat, csak azért, mert ez új ?" Ezen a téren sok a képmutatás és a nyugaton uralkodó művészi divatnak — persze öntudatlan — tisztelete. Nekem van bátorságom ahhoz, hogy magamat »barbárnak« nyilvánítsam. Nem tudom az expresszionizmus, futurizmus, kubizmus, a többi izmusok alkotásait a művészi géniusz legmagasabbrendű megnyilvánulásának tekinteni ..." Lukács György 1946-ban úgy látta, hogy ezek az irányzatok az imperialista korszak eszmeileg és művészileg dekadens áramlatainak kritikanélküli átvételét jelentették, művészetük az akkor nyugaton divatos futurizmus és expresszionizmus másolása, a legjobb esetben immanens továbbfejlesztése volt. Ha ma már árnyaltabban is értékeljük az expresszionizmus és futurizmus kultúrtörténeti szerepét, mint akkor — itt inkább e probléma lenini kezelésének módszerére utalnánk. Lenin egyfelől azt hangsiilyozta, hogy „minden művésznek joga van szabadon, a maga ideáljával megegyezően, függetlenül alkotnia". Ismeretes, hogy Majakovszkij egyik versével kapcsolatos, — egyébként elismerő — sorait így kezdi: „Nem tartozom Majakovszkij költői tehetségének hódolói közé, — de azonnal hozzáteszi — bár elismerem, hogy ezen a téren nem vagyok illetékes." Aki a legilletékesebb volt Lenin művészeti kérdésekben vallott nézeteinek jellemzésére, — Lunacsarszkijra gondolok, — az sok adat alapján határozottan állítja: „esztétikai szimpátiáiból és antipátiából Vladimir Iljics sohasem csinált irányelveket". Jól látta ugyanakkor Lenin, hogy a kommunisták nem állhatnak karbatett kézzel és nem hagyhatják, hogy a káosz tetszése szerint fejlődjék. Intézkedései, levelei — gondoljunk Gorkijjal folytatott levelezésére — tanúsítják a művészi munka iránti őszinte megbecsülését, tanúsítják nagy türelmét a problematikus jelenségek iránt is. Messzemenően bízott a szovjet állam megrendelői szerepének szabályozó hatásában. A kulturális forradalomnak, az egész átmenet problematikájának egyik kulcskérdése volt a tudományos és művészeti értelmiséghez való viszony alakulása. E folyamat végeredménye ténylegesen az tin. régi értelmiség többségének a szovjet hatalom célkitűzései számára való megnyerése volt. (Es közben megtörtént a legtehetségesebb munkások és parasztok kiképzése és értelmiségi munkakörbe állítása, valamint a munkás és paraszt fiatalok iskolázása útján is kialakult — e három forrásból — a szovjet értelmiség.) Magának a régi értelmiségnek az útja azonban, amint az irodalmi és történeti forrásokból