Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Pamlényi Ervin: Lenin és a kultúra kérdései 1149/V-VI
LENIN ÉS A KULTÚRA KÉRDÉSEI 1151 ebben a periódusban rendkívül szorosan egybekapcsolódik a liberális értelmiség bírálatával, amely 1905-ben, a népforradalomtól való félelmében a reakcióba hátrált, amelyik, ezután a fordulat után, „egész műveltségét a földesúri érdekek szolgálatának oltárára helyezte", amelynek számára ,,a műveltség vékony máz, idomítás, betanulása annak, hogyan kell gentlemanhöz illő formában megkötni a legdurvább és legszennyesebb politikai üzleteket". A munkásosztálynak, a munkásmozgalomnak az elszakítása a burzsoá kultúrától ebben a periódusban csak egyik —- teljességgel elkerülhetetlen — feladata a lenini kulturális politikának. A feladat másik része, — ugyanennyire nélkülözhetetlen — a kulturális tevékenység, az irodalmi, művészi munka bevitele a munkásmozgalomba, fejlesztése és szoros hozzákapcsolása a párt mindennapi, forradalmat előkészítő tevékenységéhez. Erre vonatkozó gondolatait Lenin 1905-ben fejtette ki ,,A párt szervezete és a pártos irodalom" című cikkében. Ennek a sokat idézett, sokszor interpretált tanulmánynak a megítélésénél nem lehet eltekinteni attól, hogy milyen történelmi körülmények között keletkezett: egy olyan pillanatban, mikor, az októberi általános sztrájk után és a decemberi fegyveres felkelés előtt lehetőség látszott egy új szociáldemokrata sajtó, irodalom legális megszervezésére, kiadására. Ezt a sajtót, irodalmat a pártszervezetekhez kellett kapcsolni, mert — idézem Lenint — : „Csak így lesz módja arra, hogy a polgári társadalom keretein belül is kitépje magát a burzsoázia rabságából és egybeolvadjon a valóban haladó, és következetesen forradalmi osztály mozgalmával." Itt tehát a párt irodalmáról van szó és arról, hogy ezt az irodalmat a párt ellenőrzése alá kell helyezni, a polgári társadalom keretein belül. Nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy Lenin itt — rendkívül meggyőző erővel — a burzsoá anarchista individualizmussal vitatkozik, amely az „abszolút művészi szabadság" álláspontján áll; ezzel szemben hangsúlyozza: „Lehetetlenség, hogy valaki bizonyos társadalomban éljen és ugyanakkor független legyen ettől a társadalomtól". Másrészt azonban Lenin ugyanitt kiemeli — s később talán erre nem figyeltek eléggé—: „az irodalmi munka tűri meg legkevésbé, hogy gépiesen uniformizálják, nivellálják, hogy a többség uralkodjon a kisebbségen. Nem vitás, hogy itt feltétlenül nagyobb teret kell engedni az egyéni kezdeményezésnek, teret kell engedni az egyéni hajlamoknak, teret kell engedni a gondolatnak és a fantáziának, a formának és a tartalomnak." De a kultúra — még a legmodernebb is — mindig bizonyos hagyományokra épül és a munkásmozgalom, ha internacionalista is, a nemzeti keretek között kezdi megvalósítani a maga céljait. Elkerülhetetlen volt tehát, hogy az orosz munkásmozgalom meghatározza viszonyát az orosz kultúra fejlődéséhez, az orosz irodalomhoz. Az átmenet forradalomelőtti szakaszának egyik fő problémája ez. A lenini nézőpontban, ennek a feladatnak a megközelítésénél, megint különös hangsúlyt kap a forradalmi felkészülés mozzanata. „A munkáspártnak — így ír 1912-bcn Herzenről — nem a nyárspolgári magasztalás kedvéért kell megemlékeznie Herzenről, hanem azért, hogy tisztázza saját feladatait, tisztázza annak az írónak igazi történelmi jelentőségét, akinek nagy része volt az orosz forradalom előkészítésében." Lényegében ugyanez a megközelítés jellemző a Tolsztoj-tanulmányokra is, melyekben — a tükrözési elmélet segítségével — nemcsak Tolsztoj életművét értelmezi, hanem mélyrehatóan elemzi tulajdonképpen 1905 sikertelenségének okait is. S végül, ismeretes, hogy nem egyszer hangot ad Lenin mélységes rokonszenvének a forradalmi demokrata Csernisevszkij iránt, aki kíméletlenül bírálta a jobbágyreformot és aki
