Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Orbán Sándor: Lenin és az agrárkérdés 1141/V-VI

1142 OB BÁN SÁNDOR számos irányban is túlmutat Lenin életművében az imperializmus korszakán, kategóriáján. Nemcsak azért, mert az agrárkérdés megoldásával egy olyan társadalmi csoport vagy osztály sorsa válik teljessé, amely — miután várakozását már két társadalmi formációváltás hagyta kielégítetlenül — egy következőtől reméli azt teljesülni. De azért is, mert bár a századforduló körül valóban történeti korszakváltás következik be a kapitalizmus fejlődésében, mégis a marxizmus lenini továbbfejlesztésében jelentkező váltást, egyszersmind folytonosságot eleinte és első fokon nem ennek a tükrözése, hanem a marxizmus, illetve a szocialista munkásmozgalom és az agrár- a parasztproblémák megoldása összekapcsolásának szüksége, kísérlete és elvégzése jellemezte. Nem csupán történeti véletlen, avagy a váltást külsőleg szimbolizáló jelenség, de valós történeti igények kopogtatása, sőt dörömbölése jelentkezik abban, hogy a búcsúzó Engels tollából éppen az esztendőben (1894-ben) született értekezés a francia- és németországi parasztkérdésről, amikor az alig 24 éves Lenin a „népbarátok" kritikájával foglalkozó nevezetes tanulmányát megírta. S nem csupán valamiféle puszta folytonosságról, zászlóátadásról és arról van szó, hogy amit Nyugat-Európában késve kezdtek felmérni (hisz maga Engels mondja: azon kellene csodálkozni, hogy eddig nem foglalkoztak ezzel), azt Lenin Európa keletén időben próbálta elvégezni. Nem kétséges, ezt is könnyen gondolhatnók, hiszen részben a nyugat-európai munkásmozgalom tapasztalatai átvételének, részben az orosz proletariátus struktúrája alakulásának következtében, bizonyos szempontból gyorsabban fejlődött és viszonylagos időelőnyt élvezhetett az oroszországi munkásmozgalom. De nem is csupán a harc közvetlenebb tárgya, célja, jelesen az volt a különbség, hogy míg ott, Európa nyugati részén a munkáspártok elzárkózásának feloldása volt a feladat bizonyos nem proletárrétegekkel, érdekekkel szemben, itt a „népbarátok" anarchista forradalmiságával és idealista parasztszocializmusával (mely egyébként Oroszországban a szocializmusnak kezdeti kapcsolódási és megjelenési formája volt) kellett leszámolni. Valami más is volt itt, amit az ismert kelet-európai fejlődési fáziskülönbségben, így Oroszország feudális maradványokkal terhes parasztország mivoltában jelölhetnénk röviden meg. így vagy úgy, valójában az előző különbségek is erre az alapra vezethetők vissza. Nos, a századforduló Oroszországában történetileg a feudális maradványok eltakarítása, a tőkés fejlődés kedvezőbb feltételeinek biztosítása volt napirenden. Mindez nemcsak fokozottan szükségessé tette, de másképpen is vetette föl az agrárkérdés megoldását. Ugyanakkor objektiveigen kedvezett is annak kimunkálásához, hiszen a zajló történeti gyakorlat maga is újra és újra leckéket adott a parasztság követeléseiről és így arról is, hogy miképpen konkrétizálandó a helyes álláspont az agrárkérdésben. Azonban ahogy komplett marxista agrárelméletként nemcsak hogy nem volt mit, de nem is lehetett volna egyszerűen kölcsönözni a XIX. század második felének Nyugat-Európájától, éppen úgy igaz, hogy Lenin agyából sem egyszerre pattant az ki, hanem különböző elemekből állt össze, alakult egységes elvi alapvetéssé. S talán nem hat Lenin ellenében és e tett hatalmas elméleti jelentőségének relativizálásaként, ha azt is hozzátesszük: elvileg egységessé vált, de sohasem merevedett befejezetté és abszolúttá. Avagy mi mást jelentsen, hogy kimunkálásának közel másfél évtizedében — a párt agrárprogramjának 1907-ben befejezett lenini felülvizsgálatáig — éppen a kutatásokból, valamint a politikai praxisból nyert ösztönzések nyomán, —