Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Ránki György: Néhány észrevétel Lenin „Imperializmus” című munkájáról 1126/V-VI

LENIN „IMPERIALIZMUS ..." ClMÜ MUNKÁJÁRÓL 1127 2. Hogyan használta fel a polgári szakirodalmat; mit jelentett a polgári tudomány eredményeinek adaptálása. Az első kérdés szempontjából Hobson és Hilferding könyvének hasznosítása és kritikája, Kautsky tanulmányai — hol a gondolatok hasznosításának már nem sok lehetősége nyílott — jöttek számításba. A Füzetek az imperializmus kérdéseiről, mely egyébként benyomásom szerint igen tanulságos Lenin kutatásainak műhelytitkait illetően, szemléletesen mutatja módszerét, ábrázolja, miként dolgozta fel a tanulmányozott anyagot, miként emelte ki a legfontosabb gazdasági és történeti tényezőket és jutott el ezek elemzésével az új elméleti következtetésekhez. Lenin Hilferding könyvéről 4, Hobson munkájáról több mint 30 oldal jegyzetet készített, amiben egyébként Krupszkája segített neki. Aligha hiszem, hogy véletlen arányokról van szó; sokkal inkább arról, hogy Lenin Hobson könyvének nagyobb jelentőséget tulajdonított, s az imperializmus elmélete kidolgozásában — éppen a proletárforradalom, a politikai következtetések szempontjából — fontosabbnak tartotta. Kétségtelen, a modern gazdasági irodalomban Hobson 1902-ben megjelent könyve vezette be újra az „imperializmus" szót, illetve hozta összefüggésbe ennek új jelentőségeit a gazdasági fejlődés fő momentumaival. Igaz, a II. Internacionálé 1900-ban tartott V. kongresszusán világosan kimondták, hogy a kapitalizmus fejlődése szükségszerűen a gyarmati expanzióhoz vezet, és a gyarmati politika célja a kapitalisták profitjának a növelése; de Hobson nem volt marxista, viszont 1902-ben megjelent munkája igen világosan, nagy meggyőző erővel fejtette ki a modern imperializmusnak Anglia gazdasági és társadalmi problémáival való összefüggését. Igaz, teoretikusan ő az elégtelen fogyasztás Sismonditól származtató és Luxemburgnál is felbukkanó elméletére alapozta fejtegetéseit. „Az ipari telepek túltermelése és a felesleges tőke, mely az országon belül nem talál megfelelő befektetést, kényszeríti Nagy-Britanniát, Németországot, Hollandiát, Franciaországot, hogy gazdasági erőforrásaik mind nagyobb részét jelenlegi politikai határaikon kívül helyezzék el, és egy politikai expanziós politikát ösztönözzenek, új területek megszerzésére." Hobson az imperializmust tehát a tőke gazdasági érdekeiből vezeti le, és egyben a tőkekivitelt folytató ország társadalmi bajának is tekinti. Hobson az angol gyarmati expanzió végrehajtói mögött, a kutatók, a misszionáriusok, a politikusok, a soviniszta hazafias csoportok mögött keresi a lényeget s felfedi a lényeges gazdasági érdekeket. A politikusok, katonák, kereskedők, filantropisták hazafias érzését az üzlet manipulálja, „az expanzió iránti lelkesedésük ebből a forrásból fakad, s ha erősnek és eredetinek is tűnik, vak és szabálytalan: csak a pénzügyi érdeknek van olyan koncentráló képessége és bír olyan világos számítással, amely az imperializmus mozgásba lendítéséhez szükséges. Egy ambiciózus államférfi, egy katona, egy túlbuzgó misszionárius, egy előrenyomuló kereskedő javasolhat vagy kezdeményezhet lépéseket az imperialista expanzióra, segédkezhet abban, hogy a hazafias közvéleményt az újabb előrenyomulás feltétlen szükségességéről meggyőzze, de a végső elhatározás a pénzügyi hatalomtól származik." Hobson imperializmus-teóriája még egy fontos megállapítást tartalmazott, nevezetesen azt, hogy a gyarmatosítás a bennszülött lakosság valamilyen formájú kizsákmányolásával járt együtt. Nem kétséges, hogy ezek a gondolatok a maguk inkoherens, olykor 3*