Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI
1120 JEM NITZ JÁNOS mélyebbre enged látni az idézett értékeléseknél. Lenin félreérthetetlenül nem állt meg ott, hogy jórészt e „felnemismerésre", vagyis a vezetők szubjektív képességére vezesse vissza a párizsiak elszigeteltségét. S ezzel át is térnék a következő nagy korszak történetére, a II. Internacionáléra. Természetesen itt sem magának az Internacionálénak történetére, hanem a lenini meglátásokra, anélkül, hogy e téren teljességre törekedhetnék. Ezúttal a források számbavételét nem érinteném, mint hogy Lenin emigrációjában úgyszólván mindennel megismerkedhetett, ami számottevő volt, s az egyes írásoknál, kérdéseknél kellene külön-külön tanulmányozni, milyen forrásbázisra támaszkodott; de tekintve, hogy egy-egy írást megelőzően már sokkal nagyobb ismeretanyagra tett szert, ez így félrevezető is lehetne. Előre venném a periodizáció kérdését. Az általános periodizációt már érintettem (a polgári fejlődést, nemzeti háborúk, a forradalmi mozgalmak általános európai periodizációját, sőt az imperializmus kialakulásának és megérésének időzítését, valamint a marxizmus elterjedésére vonatkozó megfigyeléseket is). E helyütt kiegészíthetnénk ezt az orosz forradalmi mozgalmak fejlődésére utaló periodizációval, a nemesi forradalmárok, a raznocsincek és a szociáldemokrata korszakra való utalással, miközben az időhatárok mellett Lenin a jellegzetes motívumokat is megvilágította. Ugyancsak Lenin foglalkozott a XX. századbeli orosz forradalmi mozgalom fejlődésével, s ő volt az, aki itt is megjelölte az ár és apály szakaszokat (1905 — 7, 1907 — 1910, 1914— 1917). Egy másik lenini történetírói megfigyelés a munkásmozgalom súlypontjának áthelyeződése. Ismeretes, hogy már Marx és Engels foglalkozott ezzel a jelenséggel, mikor a chartista korszak után azt tapasztalták, hogy egy ideig Franciaországban és Angliában párhuzamosan képződött ki ez a góc, majd 1870 után ez a súlypont áthelyeződött Németországba. Lenin ezt szintén kiemelte, de az 1905-ös orosz forradalom után arról írt (nem egyszer Kautskyval és Zetkinnel összhangban), hogy a forradalmi mozgalom góca már Oroszországba tolódott át. Hogy ez mit jelent, mik az ismérvei, arra itt nem térnék ki, csak annyit jeleznék, hogy éppen e téren nálunk is erős mechanikus leegyszerűsítések voltak tapasztalhatóak a múltban. Ez végül már szinte oda vezetett, hogy csak az úgynevezett „súlyponti" ország munkásmozgalmát kezdték tanulmányozni, ezt mintegy mintának tekintették — sa többit negligálták. Mindez azonban kétségtelenül nem a lenini megfigyelések hibája. Annyira nem, hogy Lenin egy másik s jobban elfelejtett elemzése ennek a hibás gyakorlatnak ellent mondott. Nevezetesen az, ahol Lenin különböző régiókról beszél, s az objektív gazdasági, politikai, szociális viszonyok, fejlődés alapján megkülönbözteti a nyugati és kelet-európai országokat. A kritériumokat több helyütt érinti, időnként mást-mást emelve ki (így szól a polgári demokratikus forradalom befejezetlenségéről, az agrárviszonyokról, a gazdasági fejlődés üteméről, az életszínvonalról, a munkásarisztokrácia kialakultságáról). — Hozzátehetjük, hogy Európa vonatkozásában sem tagolta Lenin pusztán e két csoportba az országokat, bár legtöbbször a legnyilvánvalóbban megmutatkozó két nagy csoportot különböztette meg. A Balkánháborúk idején azonban külön megemlékezett a balkáni országokról, kiemelve itt a feudális, nemzeti és vallási problémákat, amelyek a múltból öröklődtek át és bénítják ezen országok fejlődését. Igaz, ezek az elemek általában jellemzik a kelet-európai országok életét, s Lenin inkább a balkáni közös vonásokról szólott, s nem a balkáni és közép-kelet-európai fejlődést vetette össze.
