Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI
1112 íJEMNITZ JÁNOS munkákra. Már Marx és Engels munkáinak jó része is ilyen volt, s ugyanakkor köztudott, hogy a „Brumaire", az „Osztályharcok", a „Polgárháború", vagy a „Forradalom és ellenforradalom Németországban" azóta is alapvető történeti feldolgozásoknak tekinthetők. Ezek mellett azonban Marx és Engels nem egyszer nyúlt régebbi történeti korokhoz. Leninnél az ilyen visszanyúlások ritkábbak, inkább összevetésekkel találkozunk, mint külön könyvekkel, tanulmányokkal. S ez érthető is, mert noha Lenin is hosszabb időt töltött emigrációban, amikor a forradalmárok számára rendszerint alkalom nyílik a tudományos munkásságra, ő már akkor egy élő forradalmi mozgalom élén állt, s a közvetlen jelent, s így a holnap lehetőségeit kutató elemzések megalkotásán, a mozgalom gyakorlati irányításán túl egyszerűen nem maradt ideje hasonló típusú munkák elkészítésére. (A kapitalizmus fejlődése Oroszországban című művön kívül — aminek anyagát a száműzetésben gyűjtötte össze.) Az első és nyilván jelentős különbségből következik, hogy bizonyos fokig nehezebb is összefogni mindazt, amit Lenin a történettudomány terén nyújtott, s itt egyaránt gondolok módszertani és tematikai kérdésekre. Ezúttal csak egyszerű felsorolást adnék arról, ami módszertanilag mindenképpen a „történetíró" témakörébe esnék, s amelyek ma már mind közhasználatúak, s mind Leninre vezethetők vissza: az imperializmus fogalomköre, a munkásság és parasztság szövetsége, az új típusú polgári demokratikus forradalom, a munkásság szerepe ebben az új típusú forradalomban, a parasztság rétegeződése, a nemzeti és a gyarmati kérdés, a munkástanácsok, a szovjetek, a szakszervezetek szerepe a proletárdiktatúra rendszerében, a szocializmus egy országban való győzelmének lehetősége. S már ennél a felsorolásnál is —•- amely szerfölött hiányos — kitűnik, hogy milyen szorosan ölelkeznek a kortörténet és a történeti múltat vizsgáló és megválaszoló elemek. De ugyanezt a témát megközelíthetnénk más oldalról is, ami szintén megannyi újabb kérdést vet fel. Mikor és hogyan nyúl Lenin a történeti múlthoz, milyen példákat használ, ezeket milyen mélységig veti fel, milyen forrásokra támaszkodik, ítéleteiben milyen új megállapítások észlelhetők. A példák Leninnél érthetően mindig az új helyzet jobb megértését szolgálták, de amikor oly gyakran visszatért mondjuk a francia klasszikus polgári forradalom vagy a Párizsi Kommün példájához, akkor milyen esetben milyen vonásokat világított meg. (S talán már itt jelezhetnénk egy általános problémát. Mivel Leninnél sok esetben a történeti részek bevezető, összehasonlító jelleggel íródtak, s nem koncentrált összegezéseket tartalmaznak, még inkább alkalmat adhatnak arra, hogy pusztán egyetlen hely, megfigyelés idézésével az arányok eltorzításával téves értékítéletet alkothassunk. Ezt a forráskritikai elemzést ugyancsak el kell hogy mellőzzem, minthogy ez külön studium lenne.) Az áttekintés nehézségét fokozza, hogy miként Marx és Engels esetében is, az írások javarészt polemikus jellegűek. Természetesen a polémiák sorában is kétségtelenül nagy különbségek vannak. Az „Állam és forradalom" a „Baloldaliság" ugyanúgy polémia, mint a „Népbarátok" és az „Imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka" — de míg ezek zárt egységet alkotnak, szakszempontból megvilágítva a vizsgált problémákat, addig a folyóiratok, sőt a napilapok keretei erre nem nyújtottak lehetőséget. A lenini publicisztika ilyenirányú felmérése s a publicisztika történetírói jelentősége
