Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Nemes Dezső: A lenini békepolitika 1095/V-VI
A LENINI BÉKEI'ÜLITIKA 1107 Kedves Elvtársak ! Visszatérek még a két világrendszer békés egymás mellett éléséért folyó harc gazdasági jellegű, de egyben nagy politikai jelentőséggel bíró kérdésére, mégpedig a kereskedelmi kapcsolatokra. Jelenleg számottevően növekszik a kereskedelmi forgalom a szocialista és a tőkés országok között, s ebben gazdaságilag mindkét fél érdekelt. A tőkés hatalmak imperialista politikai törekvései azonban ma is keresztezik és nehezítik a gazdasági együttműködést. Még a hidegháború legfeszültebb éveiben vezették be a szocialista országokkal szemben a kereskedelmi korlátozásokat, az úgynevezett embargós-rendszert. Ennek elsősorban az lett a következménye, hogy a szocialista országok gyorsították egymás közti kereskedelmük fejlődését. Igyekeztek azonban — több-kevesebb sikerrel — rést ütni az embargós korlátozásokon. Az amerikai embargós politika ma is megvan, bár hatóköre leszűkült. Az amerikai kormány és az amerikai monopóliumok által megszabott és hatókörében leszűkült kereskedelmi korlátozások mellett azonban megjelentek az Európai Közös Piac által felállított vámkorlátozások is. Ezek egyrészt gátolják a szocialista országok kereskedelmét, ami találkozik a washingtoni körök egyetértésével, másrészt a konkurrens tőkés partnerek ellen is irányulnak, ami jelzi a piacokért való harc éleződését. A hidegháborús embargós politika jelentős maradványai, úgyszintén a piacok monopolizálását célzó vagy egyszerűen sarcoló jellegű vámkorlátozások gátolják a szocialista országok kereskedelmét a Közös Piac országaival, amelyek ugyanakkor növelni akarják kereskedelmüket velünk, mert új piacokra van szükségük. Ez mutatja, hogy a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése ellentmondásokkal kísért harci kérdés. Olyan harc ez, amelyet a gazdasági fronton kell megvívni, de nem kis mértékben politikai eszközökkel is, szorgalmazva a normális államközi kapcsolatok fejlesztését és a minden diszkrimináció nélküli kereskedelmet. Végül még egy kérdést szeretnék érinteni. Amint erről már szó volt, az erőviszonyok megváltozása rákényszerítette az imperialista hatalmakat a szocialista országok ellen irányúló politikájuk megváltoztatására, taktikájuk módosítására. Ennek során az európai szocialista országokkal szemben előtérbe tolták az úgynevezett „fellazítást", a belső bomlasztást, a szocialista országok társadalmi rendszere és összefogása, különösen pedig a Szovjetunióval való együttműködésük ellen. Ez a fellazítási politika is azt a célt szolgálja, hogy kedvezőbb lehetőséget teremtsen háborús terveik valóraváltásához, amely terveken változatlanul tovább munkálkodnak. Ismeretes, hogy a tőkés országok speciális intézetek és szervezetek egész sorát létesítették, amelyek az ideológiai diverzió szolgálatában állnak. A gazdasági és kulturális kapcsolatok bővülését is igyekeznek fellazítási tevékenységgel kombinálni. Az eszmei és politikai harc frontja tehát szélesedik, növekvő ideológiai felkészültséget és politikai éberséget követel. Saját országaink és az egész nemzetközi kommunista mozgalom, úgyszintén az általános imperialistaellenes küzdelem érdeke egyaránt megköveteli ezt. Hogy az ideológiai harc ennyire előtérbe tolódott, ez a két világrendszer közötti küzdelem mai szakaszának jellemző vonása. Miután a szocialista világ elleni általános háború kirobbantását szorgalmazó korábbi politika kudarcot vallott, a tőkés hatalmak rákényszerültek taktikájuk módosítására. Nekünk tehát nem szabad meglepődni e változáson vagy éppen megijedni tőle. De nem szabad lebecsülni sem a feladatokat, amelyekkel a küzdelemnek ezen a frontján szembe kell néznünk és amelyeket meg kell oldanunk.
