Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Nemes Dezső: A lenini békepolitika 1095/V-VI

1102 NEMES DEZSŐ Mindazok, akik támogatták és a „béke diadalának" nyilvánították Anglia és Franciaország szégyenletes „müncheni egyezményét", most rágalomhadjárattal illették a Szovjetuniót, mert merészelt Németországgal meg nem támadási szerződést kötni, s ezzel további időt nyerni. Az emlékezetes „furcsa háború" időszakában — amikor a német—francia határon békésen egymás mellett élt a két hadviselő fél egymással szemben álló hadserege — a nyugati hatalmak szovjetellenes háború kiprovokálására ösztönözték Finnországot, s folytatták kísérleteiket, hogy szovjetellenes egységfrontra lépjenek Németországgal. A müncheni politika támogatói ezt a kísérletet is szovjetellenes propagandával segítették. A kommunista pártok szilárdan kiálltak a Szovjetunió mellett, bármennyire is ócsárolták és üldözték őket ezért. Lankadatlanul hirdették az igazságot és leleplezték a nyugati vezető körök további titkos játékát, szovjetellenes rabló célokat követő kísérleteit a hitlerista tömbbel való kiegyezésre. S amilyen szívósan küzdöttek a hitlerista Németországgal való szovjetellenes összeesküvések meghiúsításáért, olyan állhatatosan vállalták a tényleges harcot a fasiszta hódítók ellen; a fasiszták által megszállt országokban az antifasiszta nemzeti felszabadító harc zászlaját emelték magasra. A Szovjetuniót ért hitszegő hitlerista támadást követően létrejött a Szovjetunió és a nyugati hatalmak háborús együttműködése a fasiszta tömb ellen. A nyugati hatalmak az előzetes eszeveszett szovjetellenes propagandájuk ellenére léptek katonai együttműködésre a szovjet állammal. Ebben nem lebecsülendő szerepet játszott saját népeik növekvő nyomása, országaik nemzeti érdekeit felismerő követelése, melynek legkövetkezetesebb szószólói a kommunisták voltak. A kommunista pártok felvilágosító tevékenységének nem kis része volt abban, hogy az éveken át folytatott szovjetellenes propaganda dacára létrejöhetett a nyugati hatalmak katonai szövetsége a Szovjetunióval. A hitlerista tömb saját világuralmi törekvései által vezérelve tört a Szovjetunióra, remélve, hogy ebben az összes tőkés államok — ki így, ki úgy , de támogatni fogják őket, mert az egész kapitalista világ képviseletében cselekszenek. Ismeretes, hogy néhány héttel a Szovjetunió megtámadása előtt Londonba küldték Hitler helyettesét, Hesst, aki ott előterjesztette a német imperializmus feltételeit a nyugati hatalmakkal való kiegyezésre és közös szovjetellenes összefogásra. Hess-szel Londonban kormány-szinten tárgyaltak, s az angol választ mindmáig homály fedi. Tény azonban, hogy Hitlerék messzemenő követelései az angol uralkodó körök számára elfogadhatatlanok voltak, s a tőkés államok szovjetellenes egységfrontját ez alkalommal sem sikerült létrehozni. Ellenkezőleg: a Szovjetunió és a nyugati hatalmak hitlerellenes katonai együttműködése jött létre. A Szovjetunió nemcsak azt érte el, hogy a tőkés országok nagyobb része tartózkodott a szovjetellenes háborúba való bekapcsolódástól, hanem a tőkés hatalmak egy részével katonai szövetséget is tudott kötni a fasiszta tömb ellen. Ez azonban nemcsupán azért sikerült, mert az imperialisták egymás közti ellentétei olyan nagyok voltak, hogy hiúnak bizonyult minden kísérlet ezek áthidalására. A hitlerellenes katonai szövetség létrejöttében döntő szerepet játszott az, hogy a német imperializmus nemzeti létében fenyegette a nyugati országokat is, melyeknek alapvető érdekük lett a szövetkezés az általuk addig oly sokat szidalmazott szovjet állammal. Bebizonyosodott, hogy a fasiszta világuralmi törekvések meghiúsításához nem a szov-