Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Nemes Dezső: A lenini békepolitika 1095/V-VI
1096 NEMES DEZSŐ nyos engedményekre is a szovjet nép számára annyira szükséges béke létrehozásáért. S itt most nem a rendkívül súlyos, kényszerű breszti békére gondolok, amely rövid lélegzetvételi szünetet biztosított arra az időre, amíg a két imperialista blokk egymással vívta öldöklő háborúját. A breszti békeszerződésről Lenin nagyon jól tudta, hogy nem lesz hosszú életű. A császári Németország háborús vereségét követően hamar a történelem lomtárába is került. A szovjet népnek azonban még három éves polgárháborút kellett megvívnia és nem egy katonai intervenciót visszavernie ahhoz, hogy rákényszerítse a tőkés világot a szovjet állam létének tudomásulvételére és elismerésére. E három év folyamán katonai erőfeszítéseit szüntelenül egybekapcsolta a mielőbbi béke teremtését szolgáló politikai-diplomáciai lépésekkel is. Az intervenciót szervező hatalmak mindaddig, amíg a szovjet állam megdöntését remélték, elutasították a békekezdeményezéseket. A szovjet nép katonai erőfeszítéseinek, a Vörös Hadsereg harci sikereinek, s egyben a lenini békepolitikának eredményeként a szovjet államnak először a szomszédos kisebb államokkal sikerült békét kötni, amelyeket a nyugati hatalmak a szovjetellenes intervenciókban előtérbe toltak. „Ezek a kis államok — mondotta Lenin 1920 áprilisában Észtországról, Litvániáról, Lettországról és Finnországról — az antant nagyvonalú csábító ígéretei és fenyegetései ellenére helyesebbnek tartották, hogy békés kapcsolatba lépjenek velünk." Alighogy megindultak a béketárgyalások a szovjet kormány és eme országok között, a lengyel hadsereg tört a szovjet földre, a nyugati hatalmak ösztönzésére, segítségével és irányításával. A lengyel imperialisták támadása ukrán és belorusz területek megkaparintása mellett azt is célozta, hogy közvetlen támogatást nyújtson a Vrangel-féle fehérgárdista hadseregnek, és azt is, hogy eltérítse a kis balti államokat a Szovjetunióval való béke megkötésétől. A Vörös Hadsereg azonban vereséget mért a lengyel hadseregre, 1920 nyarán ellentámadásba ment át, s — a kis balti államok megkötötték a békét a szovjet kormánnyal. 1920 nyarán — amikor a Vörös Hadsereg ellentámadása kibontakozott, s a szovjet lovasság Varsóhoz közeledett — Curson angol külügyminiszter is jobbnak látta megpendíteni a békekötést. Kezdeményezésére Lenin így foglalt állást: „Válaszoljunk a legudvariasabban a következőképpen: — ha Anglia (+ Franciaország + ? + ?) általános, vagyis valódi békét akar, mi már régóta emellett vagyunk. De akkor vigyék innen Vrangelt, mert Vrangel az Önöké, önök tartják — és nyomban leülünk tárgyalni." Vagyis ne úgy akarjanak békét biztosítani a katonailag igen nehéz helyzetbe jutott Lengyelországnak, hogy közben folytassák az intervenciót a Vrangel-féle fehérgárdista hadsereg útján és egyéb módon, hanem kössenek „általános, vagyis valódi békét". A lengyel csapatok helyzete ezt követően javult; Varsó előtt sikerült feltartóztatniok és visszaszorítaniok a túl nagy iramban előrenyomult szovjet lovasságot. A háború folytatását azonban akkor már Lengyelország sem kockáztatta és fegyverszünetet, majd békét kötött Szovjet-Oroszországgal. „Most már nemcsak lélegzetvételi szünetünk van — mondotta Lenin 1920. november 21-én, a Moszkvai Kormányzósági Pártkonferencián — , hanem olyasvalami, ami annál sokkal komolyabb ... A tőkés országok katonai beavatkozása ügyeinkbe a jövőben is lehetséges. Továbbra is harci készültségben kell lennünk. De a pillantást vetünk azokra a viszonyokra, amelyek között