Századok – 1970
KRÓNIKA - Láng Imre kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 1084/IV
KRÓNIKA 1087 terv megvitatásán. Tudjuk, hogy néhány nagy nyugati párt (pl. az olasz) sem egyértelmű elítéléssel fogadta a tervet. DJ Magyarországon sem volt az első időkben teljesen határozott a Kommunista Párt álláspontja, a SzDP pedig, mint ismaretes: hezitált a kérdést illetően. A dolog diplomáciai részén túl, szeretné magjegyezni, hogy egyáltalában nincs míggyőző;!ve arról, miszerint a népi demokratikus országok ós a kommunista pártok állásfoglalása ebben a kérdésben helyes és eredményes lett volna. Magítéléáe szerint nemcsak ez volt az egyetlen helyes álláspont a szocialista országok részéről, s ezt inkább úgy értékelné, mint a kialakulóban levő msrev sztálini — molotovi külpolitika egyik láncszemét. Ez az álláifaglalás inkább kezére játszott az amerikai terjeszkedést elősegítő Marshall-tervnek- ahelyett, hogy igyekezett volna annak politikai hatását csökkenteni Nyugat-Európában, s gazdaságilag valami módon hasznosítani a kelet-európai újjáépítésben, mareven elutasította azt. Nem tudott Ránki, György teljesen egyetérteni a szerző azon álláspontjával, mely szerint az Egyesült Államok mir 1946 —47-ben a kelet-európai országokkal való gazdaäigi kapeeolatok egyértelmű m3g3zakítá3ára törekedett volna. A tények azt bizonyítják, hogy ekkor mág Csehszlovákiának, Lengyelországnak, de Magyarországnak is nyújt az USA kölcsönöket é3 támogatást, s emoargÓ3 politikája inkább сзак 1948-tól alakul ki. Ennek 1947 nyarára váló előrehelyezése nem esik egybe a tényekkel. Kifogásolható, hogy a szerző nem nyújt elég széles képet a korabeli gazdasági helyzetről, pedig ennek segítségével nagyobb megalapozottságot nyújthatott volna a különböző kereskedelempolitikai tárgyalásoknak. Végül Ránki György még megemlítette, hogy a gazdaságpolitika történetét tárgyaló munkáknak nem alapvető tényezője, de olykor nélkülözhetetlen feladata, hogy a szerző a tárgyalásokon szereplő személyeket elhelyezze a hazai, vagy nemzetközi diplomáciai életben. Ez a központban álló gazdaságpolitikai tárgyalások értékeléséhez: igen szükséges. Ha például az amerikaiak memorandumait elemzi a szerző, feltétlenül figyelembe kell vennie Roosevelt és C. Hull külügyminiszter kapcsolatának jellegét: mint ismeretes, az elnök minden háborús külügyi kérdésben jórészt a külügyminisztérium megkérdezése nélkül döntött, s ez nem lényegtelen szempont. Láng Imre az opponenseknek adott válaszában rámutatott: hozzávetőlegesen a világháború kitörésétől a „tervezés" lezárultáig vizsgálta a „tervezés" mozzanatait, s a nemzetközi intézmények tevékenységét addig az időpontig tanulmányozta, amíg az összefüggött a „tervezés" fejleményeivel. A forrásanyag egyenetlensége nem kis problémát jelentett: míg az amerikaiak igen sok vonatkozó anyagot adtak közre, addig igen kevés angol anyaghoz lehet hozzáférni. A feldolgozásoknál is nagyok az egyenetlenségek : míg hatalmas az angol—amerikai irodalom, addig a szovjet, illetve szocialista irodalom igen csekély. A források hiánya miatt a szovjet állásponttal kapcsolatban a következő dilemma előtt állott: vagy elfogadja a nyugati, tárgyilagosnak nem mondható álláspontokat, vagy — tudományos értékük vitatható lóvén — mellőzi ezek tárgyalását. Jobbnak látta az utóbbit választani. Témája egészére vonatkozóan szeretné felhívni a „tervezés" egyik érdekes vonására a figyelmet: amíg a háború alatt a „gazdasági tervezés" megelőzi a politikai terveket, addig a háború után mindinkább a nemzetközi politika hidegháborús fejleményei szabják meg a gazdasági tárgyalásokat. Vajda Imre észrevételére, hogy az amerikai kölcsönbérlet tárgyalásakor szinte elsikkadnak a „tervezésnél" érvényesülő antifasiszta politikai megfontolások, idézte disszertációjának több részét, ahol érintette ezeket. Azt tartotta egyik fő feladatának, hogy rámutasson: „Washington egybekapcsolta az antifasiszta harc megsegítését szolgáló kölesön-bérletet gazdasági külpolitikája alapvető céljaival." Amikor az USA antifasizmusáról ós gazdasági terjeszkedésének céljairól beszélünk, akkor ugyanannak a politikának két oldaláról van szó. Itt utalt arra, hogy ezek a célkitűzések — mindenekelőtt az amerikai export előmozdítása — csak korlátozottan voltak megvalósíthatók a háború előtti időszakban. A háború alatt látták Washingtonban elérkezettnek azt a pillanatot, amikor az amerikai világgazdasági térhódítást gátló kereskedelmi és valutáris korlátozások majdani megszüntetésére vonatkozólag biztosítók szerezhető a kölcsön-bérletben részesítettektől. Roosevelt szerepének értékelésével kapcsolatban figyelemreméltónak tartotta, hogy az elnök már az 1932. évi elnökválasztási kampány során sürgette az amerikai árufeleslegek kivitelének fokozását, ezért bizonyos fokú vámcsökkentést javasolt. Jóváhagyta a brit preferenciális vámrendszer ellen irányuló VII. cikkely-tervezetet, mely ellen oly határozottan fellépett az angol kormány 1941-ben. Megítélése szerint az elnök és a State Department között nem volt nézeteltérés a vonatkozásban, hogy „a kölcsönbérlèt ellenszolgáltatása keretében az amerikai gazdasági külpolitika fő céljainak elis-.
