Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Nemzetközi tudományos ülésszak hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján (Birta István-Nagy Ferenc) 990/IV

TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A FELSZABADULÁS 25. ÉVFORDULÓJÁN 1007 szerűen a mezőgazdaság „porosz utas" tőkés fejlődésének reakciós hatására, a parasztság belső differenciálódására visszavezetni, mert ez a jelenség kapcsolatban állt a Monarchia felbomlása utáni területrendezések következményeivel is. Az új országterületeken ugyanis nemcsak a mezőgazdasági termelés feltételei romlottak, hanem az agrárnépesség struktúrája is kedvezőtlenebbé vált. Másfelől viszont a két világháború között volt egy földreform, amely bár az ország területének 7%-át sem érintette, a mégis nincstelenek ideiglenesen felduzzadt számát az ellenforradalmi rendszer első évtizedében korlátozta. Az 1945. évi radikális földreform, a nagybirtok felszámolásával a parasztság két világháború közötti osztálystruktúráján lényeges változtatásokat eszközölt, ennek ellenére bizonyos problémák mégis megoldatlanok maradtak. Bár a földosztás hatalmas mérete, valamint az agrárnincstelenek és félproletárok tömeges földhöz juttatása minden eddigit fölülmúlt, ez mégsem jelentette egyszersmind az agrárszegénység felszámolását is. A gazdasággal rendelkezők relatív többsége ugyanis még mindig a szegényparaszti félproletár réteg maradt, s ezek az agrárnincstelenekkel együtt (eltartottakat is számítva) a mezőgazdasági népességnek majdnem felét adták ki. Ez azt jelentette, hogy — bár megváltozott politikai és szociális lehetőségekkel és perspektívával - a 3 millió helyett még mindig 2 milliónyi agrárszegénységgel számolhattunk Magyarországon tehát alapvetően nem változott a mezőgazdaság túlnépesedettsége. Amikor a többmilliós nagyságrenddel jelölhető agrárszegénységet is csak kisebb részben tüntette el a földreform, nem teremtette meg azt a jelentősebb középparasztságot sem, amelyet gyakorta oly szívesen emlegettek a magyar falu „főfigurájaként". A 10 20 kat. holdas középparasztságnak ugyanis csupán abszolút számbeli (s nem aránybeli) növekedéséről beszélhetünk, és a juttatott gazdaságok jelentős részének beinvesztáltsága éveken át alul maradt a területi adottságokon, tehát valóságos rétegstátusuk lefelé regisztrálható. A korreferens ehhez még hozzáfűzte, hogy a földreform nyomán kialakult osztálytagozódás viszonylagos állandóságát a népi demokrácia agrárpolitikája biztosította, amely elzárta a szabadabb, tőkés paraszti fejlődés útját. Ezért is volt helytelen a pártvezetés részéről a szocialista átszervezés napirendre tűzésének időpontjában nivellálódás helyett valamiféle tőkés modell alapján érvényesülő differenciálódást uralkodó tendenciaként tekinteni a parasztság tagozódásának alakulásában. Mint ahogy túlzás volt azt is hinni, hogy a munkás-paraszt szövetség kiterjesztése egyenes arányban áll a földreformmal. A szocialista építés időszakában a jórészt korábbról fennmaradt feszültségeket, a belső paraszti struktúraváltozás eredményeit korlátozó agrár túlnépesedést az ipar rohamos fejlesztése, illetve megnövekedett munkaerőszükséglete vezette le. (Közel félmillió paraszti munkaerő helyezkedett el az iparban.) Ezzel egyidejűleg a mezőgazdaság szocialista átszervezésének megkezdésével a parasztságon belül is megindul egy újabb gyora átalakulás. A tömeges átszervezést megelőző évtizedben a kereső agrárnépesség 23%-a válik a szocialista szektor tagjává. De a szövetkezetekben fejlődő egységesülés mellett az egyéni szektorban is a pólusok eljelentéktelenedése, a nivellálódás folyamata zajlik. Ezt eredményezi — eltúlozva társadalmi, politikai veszélyességét és méreteit — a gazdagparasztság jelentős részének likvidálása és a parasztság többi birtokos rétegének korlátozása, mindenekelőtt a középparasztság visszaszorítása. A középparaszti réteg jelentős része a termelőszövetkezetbe való társulás útját kerülve, gazdaságának teljes vagy részleges feladása árán elvándorolt, vagy alsóbb kategóriába csúszott. A parasztság osztálytagozódásának ilyen alakulása káros volt, mert azok az árutermelő rétegek, amelyek a nagybirtok felszámolása után számításba jöhettek, előbb és gyorsabban szorultak vissza, mint ahogy a szocialista szektor árutermelése pótolni tudta volna őket, de káros volt a munkás-paraszt szövetség alakulása szempontjából is. Az 1956-ot követő időszakban az elmúlt évtized eredményeként a gazdaságnagyság mellett majdnem egyenrangú szerepre tett szert a parasztság osztálytagozódásában a legkülönbözőbb forrásokból nyert jövedelem differenciáló hatása. 1958-ban a gazdaságok döntő többségét a kisebbek alkotják, üzemi jövedelmezőségüket tekintve viszont zömük ((50%) középütt helyezkedik el, vagyis az 5 kat. holdon aluli gazdaságok igen jelentős részének jövedelme is a náluknál nagyobbak színvonalán alakul. E képet még kedvezőbb irányban módosítja a parasztság üzemen kívüli bér- és alkalmazotti bevétele: a súlypont itt teljesen átkerül a magasabb jövedelmű kategóriákra. E periódusban tehát már a gazdaságnagyság és az üzemi, valamint üzemenkívüli jövedelmek eredőjeként beszélhetünk a nivellálódás meghatározó tendenciájáról. Az 1959 — 1901 között lezajlott termelőszövetkezeti átalakulás egyszersmindenkorra véget vetett mind a parasztság osztályokra tagoltságának, mind pedig a két szektorban külön-külön jelentkező egység divergálásának. A szocialista csoporttulajdon kiterjesztésével létrehozta az egységes paraszti osztály feltételeit. Természetesen ezzel az egy-