Századok – 1970
KÖZLEMÉNYEK - Löbl Árpád: Az igazi Vasa Stajić 78/I
92 LÖBL ÁRPÁD Mindezek után áttérhetünk az 1918-as vajdasági elszakadási mozgalomra, a délszláv egyesülés módozataira és Stajic szerepére a jugoszláv egyesülésben. Csak röviden kívánom itt megemlíteni, hogy a GLAS SHS (Zagreb) szerkesztője, Novak — habár nem is volt vajdasági — kapcsolatban állott Milica Stajic közvetítésével a Zagrebben élő vajdasági szerb ifjakkal, sőt a fegyházban sínylődő Vasa Stajié-csal is, aki, számos más lap mellett, a GLAS SHS-be is küldött cikkeket a fegyházból. Novak maga is részt vett az 1918-as illegális prágai szláv kongresszuson [amelyet a divadlo (színház) jubiláris ünnepségei alá rejtettek akár az 1914-es kongresszust is a Zora egylet ünnepségeinek örve alatt tudták Bécsben megtartani]. Több más vajdasági résztvevője is volt ennek a kongresszusnak, többek között jelen volt itt Milica Stajic is, aki fényképeket is vitt föl az osztrákmagyar szoldateszka rémtetteiről, és aki itt egyes cseh és szlovák újságírókkal való találkozását arra is felhasználta, hogy megteremtse a szlovák nemzeti harcosok és a Szlovákiában raboskodó Vasa Stajié kapcsolatát, míg Zagrebbel és a Vajdasággal Stajiénak már azelőtt is voltak összeköttetései. Novak írta különben a Jugoslaven iz Ugarske [magyarországi délszláv] névvel jelzett brosúrát,61 amely szintén jóval 1918 novembere előtt meghirdette már az elszakadást Magyarországtól, valamint a jugoszláv egyesülést is, de elég távol állott — humanista nemzetköziségben — Stajié tanaitól és nem mozgott a kikindai demokraták [Jakëiéok, Grujicék, SRPSKI GLAS stb.] síkján sem, tekintve, hogy számos helye soviniszta húrokat pengetett meg. A brosúra támadta Jaáa Tomiéot és radikálisait is, mert nem harcolnak az egyesülésért, a nemzetek önrendelkezési jogának valóra váltásáért. Jóhiszemű tévedésen alapszik tehát Kővágó azon feltételezése, hogy még 1918 novemberének első napjaiban sincs a Vajdaságban semminemű elszakadási mozgalom, hogy az október 2-iki értekezlet sem volt valószínű, mert a Vajdaság csupán október 30-án mozdul meg, csak akkor teremti meg kapcsolatait Zagrebbel is, ahol különben fogalmazták a — szabadkai — október 2-iki határozatot. Mindeddig, október 30-ig, Stajié sem kapcso- , lódött, kapcsolódhatott be a mozgalomba, hiszen mindaddig fegyenc volt és távol a Vajdaságtól. Amint éppen Stajié bizonyította be, Miletié valóban nem vette tervbe a Vajdaság elszakadását Magyarországtól — ebben feltétlenül igaza van Kővágónak —, annál inkább vették ezt tervbe Stajiéék, Tihomir Ostojiéék s általában a demokraták [nem : a radikálisok], de Ivan Novak és köre vagy Laza Popovié-Soko és köre is. Már 1918 nyarán érintkezésbe lépett a Genfben tartózkodó neves író Veljko Petrovic, Stajic tanítványa, a vajdaságiakkal, Milica Stajié-csal, aki azután személyes kapcsolatot teremtett ez ügyben is a fegyenc Stajié-csal, a „rokoni" látogatásra odautazó Grujic útján, aki szintén Stajié kikindai—panéevoi demokrata köréhez tartozott, és már évtize- 1 dek óta együtt működött a zeneszerző Petar Konjovic-csal is. Tomié valóban elvetette a Genfből jövő felhívást valamely oly akcióra, amely bizonyíthatná a Vajdaság elszakadási törekvéseit. Stajié ellenben ezt üzente: rendezzenek egy újabb hazaárulási pört ! Tomié lefújta ezt a tervet, inkább okmányokat gyűjtött és küldött át, Rada Lungulov útján, aki e célra önként jelentkezett ezredénél a frontra [mint az arany vitézségi érem tulajdonosa fel volt mentve a további frontszolgálat alól], hogy mint Stajié addig egyik legkeményebb tanítványa átvigye a fronton a bizonyító okiratokat. Az itt említett személyek egytőlegyig vajdaságiak és, Tomiéot kivéve, Stajié köréhez tartoztak, ezzel is bizonyítva egyúttal Stajié fegyházi kapcsolatait a Vajdasággal és Zagrebbel, valamint a, legalább is 1912 óta fennálló, vajdasági elszakadási törekvéseket is.6 2 a borosai nemzeti forradalmárokról, akik már 1914 szeptemberében felfegyverkeztek, hogy harcoljanak a jugoszláv egyesülésért. Az okirat megerősíti 1914-es élményemet és azt is bizonyítja, hogy a szerb felszabadulás nem tisztára polgári ügy volt. A 29 elítélt között ugyanis: 16 törpebirtokos és 2 kismester mellett 9 földmunkás és 2 „mesterlegény" is volt. Mindannyian tehát dolgozók, 11-en pedig tisztára proletárok. Közülük tizet végeztek ki. Jellemző, hogy ezek a bortsaiak — és akkor, amikor Stajié is a nagyszerb burzsoázia ellen fordult — maglik is ellenállást tanúsítottak a Szerb NT pancsovai uralmával szemben, tekintve hogy ez új adókat vetett ki, „kuhik"-ra (robot) kötelezte a népet a munkanélküliség idején, míg a kommunális gazdaság egyes ágait tagjai között osztotta el.Vö. a SzNT jegyzőkönyveivel a városi Tört. Levéltárban. Milan Pribiöeviő (1877 — 1937) az 1900-as években még odahaza, Zagrebben jut konfliktusba a koalíció kormányával. Mint aktív katonatiszt átteszi székhelyét Brogradba, ahol mint őrnagy a Narodna odbrana titkára lesz. Stajiéot már Zagrebból ismerte, itt most újra együttműködtek. Az első világháború idején, mint alezredes, Amerikában szervezte a szerb hadiönkénteseket-dobrovoljácokat. Csalódva, 1918 után visszavonul és mint egyszerű szerb telepes maga műveli meg agrárföldjét, hogy azután a 30-as években mint antifasiszta polgár újra visszatérjen a politikai életbe. Rade Lungulov a régi Jugoszláviában jobboldali reakciós politikát folytatott. A borcsaiakról írtam már Kővágó könyvéről szóló recenziómban a Zbornik M atice srpske 1964. évi 39. számában Madjarsko —jugoslovenske veze 1918 — 1919 címen, a 171—175. oldalon, pontosan a 173. oldalon. " Jugoslaven iz ügarske: Samoodredjenje naroda i Madjari, Zagreb, 1918. Lásd Pol. lik, 240. 1. 183. jegyz. « Kővágó: i. m 63-66. 1, valamint Pol. lik, 254, 287.1. 37. jegyz., 288. 1. 38. jegyz. stb. és Stajiénak a fegyházból írt és 1918. máj. 25., 1918. febr. 2., 1918. júl. 29-ről keltezett levelei. Az utóbbiban emlékezik meg Grujié látogatásáról és Veljko Petrovié üzenetéről. (Habár Lungulov később reakciós terrorista politikát folytatott, 1912 -1918-beli tevékenységét el kell ismerni, megkívánja azt a történelmi hűség és igazság.)
