Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Pintér István: A magyar ellenállás és 1944. október 15-e 35/I
A MAGYAR ELLENÁLLÁS ÉS 1944. OKT. 15. 63 tozatlan összetételben újra kinevezze. Közben, anélkül, hogy a kormány pontosan tudná, mi is történik körülötte, a rádióban 13 órakor elhangzik a kormányzó proklamációja.96 Amilyen anakronisztikusan hatnak, példanélküli felelőtlenséget tükröznek az előkészületek, olyan kétségbeejtően tragikusak a következmények. A proklamáció után a Várban történtek jórészt ismertek. Horthy hoszszabb huzavona után miniszterelnöke aktív közreműködésével elfogadja a nácik feltételeit. Október 16-án saját és családja biztonsága fejében lemond Szálasi Ferenc nyilasvezér javára államfői tisztségéről. A bukás „méltó volt" ahhoz a 25 évhez, amelyet nevével fémjelzett. Az a sok szenny és vér, amely államfői méltóságának megszerzéséhez és megtartásához tapadt, utolsó lépésével és annak következményeivel többszörösére növekedett. A proklamáció teljesen váratlanul és az előkészületek lázában érte az ellenállás erőit. A Magyar Front vezetői a Várban az Ilona utcában tanácskoztak, amikor a proklamáció elhangzott. Dühösek, tehetetlenek voltak, pontosan nem tudták mi történt. Később, amikor az események kedvezőtlen irányban kezdtek kibontakozni, Szakasits futárral levelet küldött a vasasokhoz, melyben általános sztrájk meghirdetésére szólította fel a szakszervezeti vezetőket. A futár azonban már nem tudott átjutni Pestre. A Magyar Front zavarát növelte, a munkások mozgósítását a váratlanság mellett egy másik, I látszólag jelentéktelen körülmény is akadályozta; a proklamáció vasárnap hangzott el. Horthy részéről ez talán nagyon is tudatos volt, nem akarta, hogy ' az üzemekben nagy tömegben dolgozó munkások mozgósíthatók legyenek, vagy önállóan cselekedjenek. így a munkások mozgósítása lehetetlen volt, spontán fellépésük is minimálisra csökkent. Tucatjával állnak rendelkezésünkre olyan visszaemlékezések, melyek szerint munkások, értelmiségiek, parasztok a proklamációt követő általános „örömmámor" óráiban egy-egy ismertebb > baloldali személy lakásán összejöttek, hogy tárgyaljanak arról, mi is most a teendő. Sok helyen elhangzott: fegyvert kell szerezni és Horthyt kell támogatni. Mire azonban az első felocsúdásból a tanakodáson túl tényleges cselekvésre határozták volna el magukat, az események egészen más fordu• latot vettek. Sokan kénytelenek voltak a letartóztatás elől menekülni. A német megszállás óta raboskodó és október 15-én a börtönből szabaduló Bajcsy-Zsilinszky Endrét a proklamáció után a különböző politikai csoportok képviselői keresték fel, hogy vele is a konkrét teendőkről tárgyaljanak. A késő esti órákban a helyzet változása miatt azonban Bajcsy-Zsilinszkynek és a vele tárgyalóknak menekülni kellett, nehogy a nyilasok rajtuk üssenek. Jól jellemzi a kialakult helyzetet Darvas József „Város az ingoványon" c. könyvében: „Szinte rohanva megyek végig a Nagykörúton . . . »Éljen a különbéke !« — kiáltom a szembejövők arcába ... — írja. Néhányan velem kiáltják, olyanféle arckifejezéssel, hogy »ki tudja, hátha csakugyan . . .« S ez a »ki tudja, hátha csakugyan« hangulat az uralkodó: nagyon kevesen vannak, akik nyiltan, boldogan mernek ünnepelni. Ezekből azért hamarosan kis csoportok verődnek össze, szavalókórusok hangja száll — de a nagy többség, Budapest »igazi« népe tétova és bizonytalankodó." Érdemes megemlíteni néhány nagy munkásközpontban azokat a konkrét akciókat, amelyek a munkások mozgósítását célozták. Csepelen a ,,13-as bizottság" kezdeményezésére a proklamáció után a munkások egy nagyobb 96 Pl Archívum, Koronatanács jegyzőkönyve.
