Századok – 1969
Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI
952 к. VÁRKONYI AUNES területéről, mondván a történetfilozófia, a szociológiai szempont és az egyetemes igény nem alkalmas a történelem lényegének megragadására. Tévút volt minden olyan törekvés, mely az egyedi történelmi jelenségekben absztrakciók számára való anyagot látott és gyűjtött. Törvényszerűséget keresni sem más, mint babonás hiedelmek áldozatává válni, s a történész, ha a singuláris anyagból általánosszabályszerűségeket kíván absztrahálni, úgy jár, mintáz alkimisták, akik lomibkjaikban aranyat reméltek. A pozitivistákat a szocialista irodalom előkészítőinek tekinti, materialistáknak, akiket félretol. E felfogás értelmében a történettudomány nagy mestere az idős Ranke, a historikus nem valamely társadalmi osztály vagy réteg, esetleg szélesebbkörű tudományos törekvések képviselője, hanem egyedülvaló zseni, akit vérmérséklete, szenzibilitása, látnoki mivolta tesz alkalmassá, hogy a szubjektíven értelmezett nemzeti szellem esszenciáját univerzális dimenziókban fejezze ki műveiben.17 Historiográfia: hagyományőrzés, kritika, összegezés és önigazolás A századfordulóra a tudományok fejlődésével párhuzamosan a historiográfia jelentősége megnövekedett, funkciója differenciáltabbá vált. Nem a nagy egész átfogó szemlélete, hanem a részletek kimunkálása lett a polgári történettudomány jellemzője. Nemzetek, politikai pártok, csoportok története kötötte le, a történelmi folyamat egv-egy szektorára figyelt, kiemelve a részletet az egyetemes összefüggésekből. Kormányok és nemzetek, pártok és felekezetek különálló kis sáncai épülnek most fel, melyek védelmet adnak a historikusoknak. Megteremtik vaskos alkotások létrejöttének feltételeit, de elzárják a tudósokat a társadalomtól, el a történelem egészét áttekintő távlatoktól. S a hatalmas energiákat részletfeladatok megoldása emészti fel. Az egyes szakágazatok létrehozták a maguk külön eredményeit lajstromozó kis áttekintéseket, kialakult a forráskritika, forráskiadás történetének vizsgálata. Kiadták a nagynevű historikusok impozáns levelezési anyagát, kézirattöredékeit. Egymás után látnak napvilágot az egyes alkotók testes életrajzai, kezdik számbavenni egyes csoportok, műhelyek, egyetemek, sőt intézmények — tudományos egyesületek történetében a históriaírás útjait. Kézikönyvekre, méginkább összefoglaló munkákra lenne szükség, mivel a polgári történettudományra jellemző atomatizáltság a historiográfiában is beteljesedett. Könnyebb azonban összefoglalni egyes nemzetek és nyelvterületek történetírásának történetét, mint áttekintő képet adni a történettudomány különböző korokban és nemzetekben sajátos színt öltő, de társadalmi kötöttségek és elméleti iránytűk alapján egyetemes fejlődéséről. Kétségtelen, hogy a szellemtörténet historiográfiai koncepciójában a hagyományok, s minél ősibb elődök tisztelete uralkodott. Századunk első évtizedében itt is feltűnnek olyan tendenciák, melyek minél egységesebb, átfogóbb ismereteket kívánnak nyújtani a történetírás egyetemes fejlődéséről. Érdekes azonban, hogy Below és Meinecke nagy történeti kézikönyvsorozatának historiográfiai összefoglalása, E. Fueter világhírű műve a pozitivisták számos historiográfiai szempontját érvényesíti, a történettudomány fejlődésének nagy fordulatait a forradalmakban látja.18 17 Vö.: Düthe?/: Erinnerungen an Deutsehe Geschichtsschreiber, Schlosser und Ranke. GS. XI. B. 19G0, 215.1.; System der Etik. GS. X. B. 15.1.; 0. Diether: Leopold von Ranke und Johann Gustav Droysen. Preussiche Jahrbücher 1910. 18 A nem nagyszámú egyetemes összefoglalások, kézikönyv jellegű munkák igen hosszú életűek. Fueter népszerű művének példája mellett jellemző, hogy G. P. Gooch:
