Századok – 1969

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI

'950 В. VÁRKONYI ÁGNES nak induló romantika. A különböző angol és francia folyóiratokban, különösen a Magyarországon népszerű Revue des Deux Mondes hasábjain a történettudománnyal foglalkozó tanulmányok a múlt és a korabeli történettudomány teljesítménye között megkeresik az összekötő szálakat, számolnak a közönséggel, mint a történettudományi irodalom új tényezőjével, elítélik a romantikát, védik a tudomány követelményeit az új térhódításra induló regényességgel ás anekdótázó historizálással szemben és megteremtenek egy sajátos műfajt: a kritika és a hagyományteremtés határmezsgyéjét járó, elméleti igényű historiográfiai esszét. Inkább a művek érdeklik, mintáz írók, jobban a társadalom mint az egyén. Nem dicsér, vagy magasztal vagy ítélkezik, hanem analizál. Nem annyira nemzeti karakterek szerint rendszerez, hanem a történetírás egyetemes elméleti követelményeit tartja szem előtt. A múltmegismerő tudományt a társadalmi változásokkal közös ritmusban fejlődőnek tekinti. Mindazonáltal a pozitivisták többre becsülték a természettudományok történetét, mint a históriaírás múltját, erősebb volt náluk a kritika, mint a hagyományteremtés igénye, s maga az egész történetszemlélet többet és gyorsabban változott, sokkal inkább ki volt téve a különböző támadásoknak, mintsem hogy egységbe foglalva átadta volna az utókornak a történettudomány letűnt idejét.13 Az új romantika és a historizmus értékkategóriái A másik historiográfiai koncepció 1848 után német nyelvterületen bontakozott ki. Születési helye a porosz udvar. Elemeit Droysen, Ranke s Dilthey munkássága termeli ki, a romantika és a nyílt irracionalizmus jegyében. Ranke ГУ. Frigyes Vilmosnak 1848 — 51 folyamán benyújtott többrendbéli emlékirataiban elemzi a forradalmi eseményeket és fölvázolja a történettudomány új feladatát s elméletében, mint magban a későbbi növény, megtalálható a XX. században oly általánossá vált historiográfiai koncepció minden lényeges eleme. Ranke azt várja a történettudománytól, hogy megtanítsa a nemzetet naggyá lenni. A múltból a nemzeti nagyiét példáit kell a történetírónak felmutatnia. A nemzeti eszmében a liberalizmus, a radikalizmus ellenpólusát látja, mely védelmet nyújt a köztársasági eszmével, a liberalizmussal, a demokrácia gondolatával, sőt a saintsimonisták tanaival szemben. Meggyőződése, hogy az új porosz államot a nemzeti eszme védheti meg a társadalmi forradalmakkal szemben. Világos, hogy milyen kisajátítása történt meg a nemzeti eszmének és az ún. nemzeti történelemnek.14 A történettudomány itt elválik az anyagi világ megismerésére szolgáló tudományoktól, a természettudományoktól, sőt az a körülmény, hogy a múlt feltárásában a pozitivisták természettudományos módszere nem felelt meg a beléjevetett reményeknek, inkább jó ürügyül, mint okul szolgál rá, hogy végletesen elválasszák és szembefordítsák egymással a két tudományterületet. Droysen már korai kritikáiban kirekeszti a történelmi megismerésből a tapasztalatot s a megértést, a felidézést állítja a történettudomány közép-13 Vö.: I. C. Rees: Mill and his Early Critics. Leicester. 1956; 6. A. Wels: The Critics of Buckle. Past and Present, 1956 ápr. 75—89. 1. 14L. Ranke: Politische Denkschriften aus den Jahren 1848—1851. Restauration und Julirevolution. Zur französischen und deutschen Geschichte von 1815 bis 1836. Sämmtliche Werke. 49—50. B. Leipzig. 1887. 587—623, 172. 1.