Századok – 1969

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI

'948 В. VÁRKONYI ÁGNES Vizsgálja, mégpedig különös gonddal, hogy mi vitte előbbre a történetírást. S itt már ellentmondásokba, tévedésekbe bonyolódik; hiába látja a kor és a történetírás összefüggéseit, a kételkedés szellemének, a szkepticizmusnak mindennél nagyobb jelentőséget tulajdonít. De az értéket az értéktelentől biztos szemmel választja el. Mézerayt (1610—1683) szinte elődjének teszi meg. Különösen érdekes számunkra, hogy miért: „ő volt az első, ki nagy történelmi munkájában kivetkőzött a királyság iránti vakbuzgó hódolatból, mely honfitársaira oly soká nehezedett és azokat még egy századon át gyötörte. És természetesen ő volt az első, ki belátta, hogy csak az a történelem bír beccsel, mely nem csupán a királyoknak, hanem a nemzeteknek sorsával foglalkozik. Ez elvet szakadatlanul szem előtt tartva, oly dolgokat is vett föl művébe, melyeket előtte senki nem méltatott tanulmányra. Közli az adatokat, melyeket a nép adózásáról összeszedhetett. Lerajzolja a szenvedéseket, melyeket az uralkodók kincsszomja alattvalóikra mért. Lefösti a nép szokásait és élveit, sőt az egyes városok helyzetét." Értékét abban látja, hogy „nagy és fontos dolgokkal szívesen és hosszasan foglalkozott". Ha Mézeray-t utódai követik, írja most „kevesebbet tudnánk udvarokról és táborozásokról . . . kevesebbet tudnánk a francia királynék hasonlíthatatlan szépségéről és a francia királyok méltóságteljes megjelenéséről. Sőt itt-ott hiányoznék egy kapocs a nemesek és fejedelmek genealógiájából, mi méltán elszomoríthatná archeológusainkat és heraldikusainkat." De szögezi le — ismernénk a nép helyzetét, s „ma oly anyaggal rendelkeznénk, melynek hiányát semmi újabb búvárlat nem képes pótolni". Látnivaló mindebből, hogy Buckle más alapállásból értékeli az eddigi történeti irodalmat, mint Comte. Amit Comte elítél, a feudalizmus hatalmasságaival szemben való indulatot, azt Buckle különös nagy értéknek tartja a régi történetírói irodalomban. Amit Comte fattyúhajtásnak mond, az Buckle szemében a történetírás legmagasabb lépcsőfoka. Erre a fokra azért érkezett el igen megkésve, mert véli Buckle XIV. Lajos kora szolgalelkűségével, az uralkodó féktelen hiúságával, terror intézkedéseivel teljesen megrontotta a történettudományt. ,,Ez az idő veszélyes volt a független emberekre nézve." A király ,,beteges hiúságában" hőstetteinek hírhordóivá alacsonyította le a történetírókat. Aki nem volt hajlandó dicsőségét énekelni meg, vagy nem eléggé ügyesen cselekedte, azt a Bastille-ba záratta. így a történelem tanulmányozása „egy félénk és csúszó-mászó fajzatnak" kezébe került, mely „abból üzletet csinált". - „A kiváló emberek annyira féltek a történetírásba belekeveredni jellemzi Buckle az általános helyzetet -, hogy jónak látták külföldi újoncokhoz fordulni." Buckle szívesen időz a történetírás fejlődését akadályozó körülmények jellemzésénél. Legtöbb gondot azonban a XVIII. század történeti irodalmának elemzésére fordítja. Szerinte Voltaire, Montesquieu és Turgot munkássága jelenti kezdetét a modern történeti irodalomnak. Mentes minden nemzeti elfogultságtól. Büszke az angol történetírás XVII. századi teljesítményére. De kedvteléssel gúnyolja ki a hűbériség romantikus leírásait. Nem átallják egyes szerzők mondja a hűbériség eredetét komolyan Mózesig vinni vissza, ott fedezni fel az allodiális javak eredetét. Buckle jól látja, hogy az antifeudális szemlélet mindenütt aláásta a régi gátakat, ismeri, értékeli Niebuhr, Herder, Heeren munkáit, de a pálmát a gátat átszakítóknak adja. Voltaire szerinte a legnagyobb történettudós. Nem azért, mintha ő támadta volna meg először az előítéleteket, hanem mert „ő támadta meg őket először sikerrel.