Századok – 1969

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI

'942 В. VÁRKONYI ÁGNES tekből a magyar történetírásnak szorított szegényes fejezet úgy kirítt, mint a modern iparmű kiállításokról a díszmagyarban, kardos-kucsmásan megjelenő hazai mágnás látogatók. Unalmas ismétlésekbe vesző életrajzok, közhelyekbe fulladó emlékbeszédek, s frázisokkal teli hivatalos megemlékezések. Ez, és még néhány nagyigényű, de félbemaradt kezdeményezés, merész felismerés, szerény de pontos tájékoztatás — ez minden, amit a polgári historiográfia a régi kérdéssel együtt maga után itthagyott. Összességében óriási hiányjegyzék, aminek egyetlen konkrét melléklete a polgári historiográfia szókincse, jelrendszere, elméleti szerszámfogásainak, kérdésfeltevéseinek sora. Ha ez nem lenne, most megtakaríthatnánk e látszólag hajmeresztő luxust: áttekinteni a historiográfia historiográfiáján, akárcsak annyiban is, hogy föltárjuk, miként alakult ki a hazai polgári történettudományban a történetírás egyetemes igényeitől és belső természetétől idegen formális értékrendszer. Elég e két területet áttekintenünk, hogy lássuk: miért lezáratlan szinte napjainkig a Tagányi exponálta vita s miért sürgető munka végre alaposabban utánajárni: volt-e szerepe hazai történetírásunkban többek között a XIX. század nagy irányzatának, a pozitivista történetszemléletnek. 1. Történettudomány és historiográfia Historiográfia; —kézikönyvek, történész életrajzok, egy ország, egy korszak vagy általában az emberiség elhasznált történelemkönyveinek végeláthatatlan jegyzékei jelennek meg szemünk előtt s valljuk meg, csak akkor keltenek különösebb érdeklődést, ha utána kell néznünk valamely konkrét adatnak. Különben e fogalom sokak szemében - tévedés és hiedelemleltár. Jegyzéke könyveknek, melyeket évtizedek, évszázadok óta senki sem olvas, ismereteknek, melyeket réges-rég fölöslegessé tett újabb és újabb ismeretek sora. Ez is a historiográfia, de ennél jóval több és lényegében egészen más. Korok és társadalmák történelmi tudatvilágának szövevényeiben az eligazító. Kísérője a történettudomány szemléleti változásainak, amely rendre összegezi társadalmi kötöttségeit, az egyetemes gondolkodásban, a tudományok fejlődésében vitt helyét, értékét, súlyát és felelősségét. Természetesen a tudatosság különböző fokán, és számos áttételen keresztül. De ha végigtekintünk útjain, látjuk, egy ritmusban fejlődött a társadalommal s a történettudománynyal, s mindig világnézeti változások idején, vagy a nagyobb társadalmi átalakulások környékén kapott új jelentőséget. Közös disciplinája a történettudománynak és a tudománytörténetnek, egyre nélkülözhetetlenebb, mint a légifelvételek, vagy a nagy távolságokat, bonyolult viszonylatokat jelző érzékeny műszerek. A polgári historiográfia kezdetei Igény az önismeretre, számbavétele és számontartása az elődöknek, vállalása vagy elvetése az örökségnek a történetírással együtt született. De csak akkor lépett ki az esetlegesség szűk kereteiből és a XVIII. századi história litteraria prakticizmusából, csak akkor jelentkezett a parancsoló tudatosság igényével, mikor a történettudomány társadalomtudománnyá vált. Vagyis amikor már nem csupán a feudalizmus vékony kiváltságos rétegének, egyetlen dinasztiának vagy hatalmi csoportnak történetét tárja fel, hanem szélesebb