Századok – 1969
Figyelő - Bölöny József: Pihent szemmel – az olvasó érdekében III. 869/IV
876 FIGYELŐ a nőkirályt is, kinek ez a minősége tehát csak a nevéből tűnik ki: „Vitám et sanguinein ;pro rege nostro Maria Theresia !" (a pozsonyi országgyűlésen), „Vivat Domina et rex noster !" (az 1741-i koronázáson). A hímnemű rex jelzője, a noster is hímnemben van természetesen, jóllehet utána, illetve előtte női név áll. A hallei magyar könyvtár kéziratgyűjteményének katalógusáról szóló munka legújabban megjelent recenciója a latin nyelvű rövidítések egyébként csakugyan hajmeresztő feloldási hibáinak felsorolásánál első helyen felkiáltójellel emeli ki: „Maria Theresia rex (!) Hung.", holott ez a feloldás véletlenül tökéletesen sikerült. Hogy azonban magyarul milyen helytelen a rex mintájára királynak nevezni a nőkirályt, azaz királynőt, arra jellemző példa éppen a most említett Dido, akiről azt mondja az egyik népszerű kiadás lapalji jegyzete: „Karthago alapítója és királya". Ha ezeknek a jegyzeteknek az írójáról fel is kell tételeznünk, hogy tudta Didóról, hogy nő volt és csak a rex-reminiszcencia hatása ez a jegyzet, akkor sem tételezhetjük fel ezt a népszerű sorozat minden egyes olvasójáról. Lexikonjaink sem oszlatják el ezt a ködöt. Az egykötetes szaklexikon szerint: Oláh Miklós 1526-ban „II. Lajos ós Mária királynő" titkára; holott már az egyidejű két névből kitűnik, hogy akkor II. Lajos volt az uralkodó, Mária tehát csak a felesége, azaz királyné lehetett. Vagy egy másik esztergomi érseknél: Veranesics Antal „Izabella királynő diplomatája"; holott Izabella sem volt királynő, hanem csak királyné, majd anyakirályné : a férje után fia volt az uralkodó. Zárójelben jegyzem meg, hogy az utóbbi mondat már 1553-ban Ferdinánd „császár" oldalán említi Verancsicsot, holott Ferdinánd akkor még nem volt császár. (Az utóbbihoz hasonló és már korábban is említett hibákat könnyen elkerülhetjük, ha a magyar királyt nem idegen uralkodói címén nevezzük.) Egy másik lexikon szerint Bonaparte Napóleon nővére „Maria Annunciata Carolina, Murát tábornok felesége" „nápolyi királynő" volt (átveszi a legújabb lexikon utánnyomás előtti kiadása); helyesen ti. csak királyné, mert nem ő volt az uralkodó, hanem a férje. Vagy egy betűvel később: „Ce Ilszi (1834—1908), kínai császárnő", amit maga a lexikon cáfol meg mindjárt a következő mondatával, amely szerint az egymás után „gyermekként trónra került" két császár „gyámjaként kormányozta a birodalmat". Nyomukban a magyarázó jegyzetek ós névmutatók serege. Az újabban, 1967-ben megjelent tárgyi és nyelvi magyarázatok egyike nyilván az egyik lexikon nyomán Blandratáról azt mondja, hogy „Izabella magyar királynő környezetéhez tartozott". Állítását, hogy Mária Antoinette „francia királynő" lett volna, ugyanaz a jegyzetszótár cáfolja meg ugyanabban a sorában: „15 éves korában férjhez ment XVI. Lajoshoz". Egyik regényünk címében helyesen írja királynénak, a szövegben hatszor hibásan, hatszor helyesen. Egy rövid színmű fordítása 9 helyen nevezi tévesen „királynőnek", 1 helyen helyesen királynénak ós 1 helyen „Habsburg hercegnőnek", főhercegnő helyett. Joséphine sem volt „francia császárnő"; a francia császárok kizárólag Napóleon névre hallgattak. Másutt: „Alexandra cárnő", holott ilyen nevű orosz uralkodót nem ismer a történelem. Nem csodálhatjuk, ha napilapjainkban is hasonlókat olvasunk. Vagy egy képfelirat: „A párizsi parlament Anna királynőt XIII. Lajos halála után rógenssé nevezi ki". Nemcsak „Anna királynőt", de más nevű királynőt sem ismer a francia történelem, hanem a „párizsi" parlament sem szabatos megjelölés és a régenst sem „nevezte ki" a parlament, hanem csak beiktatta. Vagy: „Olga (1822—1892) — orosz nagyhercegnő, I. Miklós leánya, később Württemberg királynője." Nagyhercegnő volt ós a cár leánya, de csak királyné; nem ő volt az uralkodó, hanem a férje, í. Károly király. A dán királyné is „Ingrid királynő" lett sajtónkban; sajtó és rádió évről-évre visszatérő következetességgel számol be az Albert belga király özvegyének, Erzsébet királynénak (1876-1965), a mostani király nagyanyjának védnökségével, illetve emlékére ismétlődő „Erzsébet királynő" nemzetközi zongoraverseny győzteseiről (így az 1968. V. 24-i lapokban). Az 1969. VI. 17-i napilapjaink kiterjesztik ezt a „rangemelóst" a jelenlegi belga, királynéra is, amikor beszámolnak Baudouin belga király és Fabiola „királynő" finnországi látogatásáról. Ferenc József felesége sem volt „Erzsébet királynő" (legújabban egyik 1969. nov. 16-i napilapunk Vasárnapi könyvespolc rovatában), hanem Erzsébet királyné. A „trónörökösnőre" specializálták magukat nagy költőnk már többször idézett prózai munkáinak újabb kötetei: a szász trónörökös elvált feleségét mint „az egykori trónörökösnőt" említik (VI. köt.), persze a hibában sem következetesen, mert a következő cím már helyesen „A szász trónörökösnó". A német trónörökös felesége „Cecilia trónörökösnő", Ferdinánd román trónörökösé ós későbbi királyé „Mária trónörökösnő" (VII. köt. névmutatója). Nem maradnak ki a rangemelésből a nagyhercegnék és hercegnék sem, méghozzá legfrissebb kelettel.lEgy másik sorozat 1968-ban megjelent III. kötetének életrajzi jegyzetei szerint „II. Sándor orosz cár . . . 1841-ben nőül vette Mária (Alexandrovna) hesseni nagyhercegnőt". Ha ez igaz lenne, az orosz cárné lett volna a
