Századok – 1969
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV
860 FOLYÓIKATSZEMI.E valamint azt a körülményt, hogy minden írás kiindulópontja a művészet társadalmi szerepének átlátása, a művészet demokratizmusának átérzése. — MARIANNE DEBOUZY: A Comrade-tól a Masses-ig (89 — 99. 1.) az amerikai szocialista mozgalomról és irodalmi kritikáról ad áttekintést. Jelzi az olyan mozzanatokat, mint a szocialista párt és az anarchoszindikalista IWW megerősödése, Debs megfelelő állásfoglalásait, az Appeal to Reason, a Wilshire's Magazine, az International Socialist Review elterjedésére vonatkozó adatokat, amelyek időnként hatalmas példányszámban (250 — 400 000) terjedtek el, s valamennyi irodalmi mellékleteket adott Jack London, Upton Sinclair írásaival. 1901 — 1905-ben indult az új, kifejezetten irodalom-kritikai lap, a The Comrade, majd 1912-ben a hoszszabb életű, nagyobb hatást keltő The Masses Max Eastman szerkesztésében. Debouzy széles vásznat fest a lapok munkatársairól, problémáiról (a szerzők, szereplők némelyike a kortárs magyar szocialistákkal is kapcsolatban állt). — Az országok szerint megadott körképeket négy személyi portré követi. CLAUDE WILLARD, a francia munkásmozgalom guesde-ista korszakának jeles történésze Lafargueról írt ( 102 — 110. 1.). Kis tanulmányának bőséges jegyzetanyaga is támaszul szolgál a további kutatások számára. Lafargue tanulmányai egyébként természetszerűen elsősorban a francia írókkal, Hugóval, Zolával, Balzackal és Flaubert-rel, a realizmussal ós naturalizmussal foglalkoznak. Willard nemcsak ismerteti, hanem értékeli is Lafargue irodalomkritikai munkásságát, gyengéit ós erényeit, összehasonlítja a kortárs kritikai irodalommal. — GEORG FUELBERTH és MICHAEL SCKULER az „öreg Mehringről" írt összefoglalót (110—124. 1.), áttekinti a Frankfurter Zeitung korszakát(az 1860-as évek végét) csakúgy, mint a Leipziger Volkszeitungban és a Neue Zeitben közzétett későbbi cikket, nagyobb munkáinak irodalmi vonatkozásait és a kifejezett irodalmi műveket. Külön kiemelt problémaként részletesebben vizsgálják Mehringnek a proletariátus ós művészet összefüggéseiről, a polgári irodalomkritikáról és a naturalizmusról kialakított nézeteit. — Rocco Mu-SOLINO: Lahriola esztétikájának kutatásához (125—136. 1.) az olasz problémákhoz vezeti el az olvasót. A filozófiai problémák, Labriola ós Marx kapcsolata is megvilágítást nyernek. — FRANÇOISE LAURENTPRINGENT: Jaurès (137—153. 1.) megállapítja, irodalomkritikai, esztétikai munkásságával már többen foglalkoztak, de teljes összegezés még nem készült el. Az eddigi eredményeket összegezi, új és több adalékot, megfigyeléseket nyújt. Egyúttal körképet ad a francia szocialista irodalomkritika helyzetéről, s ebbe helyezi be Jaurès munkásságát. A századforduló után aláhúzza, hogy a problémák komplex módon jelentkeztek: általában a racionalizmus, értelmiség, a művészet és az alkotó igazság keresésével együtt — az agresszív irracionalizmus és erőszak-kultusz ellenében. — A lap végül két dokumentumot közöl, Lunacsarszkijnak egy 1917-es állásfoglalását a futurizmusról, ós Léon Blumnak egy 1912-es nyilatkozatát az irodalmi kritikákról. — J. Júl.— szept. szám.—JOHANSON ZILBERFARB: A képzelet és a valóság Fourier műveiben (5 — 23.1. ) a szovjet történész ezúttal Fourier-nek az ateizmusról, az istenhitről, a vallásról kialakított nézeteit elemzi, érinti a haladásról és az emberi társulásról, szövetkezésről megfogalmazott elképzeléseit is. Kritikailag megemlékezik az újabb Fourier-irodalomról. — ERIC CAHM: Péguy, Jaurès és a szocializmus elmélete: egy filozófiai vita (23— 45.1.) Péguy a századforduló éveiben szocialista lett, majd 1904 után élesen Jaurès ellen fordult és a francia—német feszültség növekedésével egyidejűleg több más értelmiségivel együtt mindinkább nacionalista irányba tolódott, a miszticizmus felé hajolt. Az angol törtónetkutató azt mutatja ki, hogy a szakítás nem pusztán a nemzeti-nacionalista érzelmek elhatalmasodása miatt következett be, hanem azért, mert Jaurès és Péguy között sokkal mélyrehatóbb eltérések voltak. Jaurès a hegeli filozófia nyomdokain indult el és monista volt, míg Péguy Bergsonhoz közelállóan pluralista volt. Történettel fogásában Jaurès az idealista és materialista felfogás egyeztetésére törekedett, rriíg Péguy történetszemléletében is idealista maradt, s tagadta, hogy a technikai fejlődós döntően kihat a társadalom, sőt a gondolkodás fejlődésére. Másként vélekedtek a forradalomról is. Péguy a morális-gondolkodásbeli forradalomra számított, s az értelmiség megnyerését tartotta elsőrendűnek, Jaurès a társa -dalmi-politikai forradalmat nélkülözhetetlennek tartotta, a tömegek megnyerésére törekedett, s csak így vélte megvalósíthatónak a szocializmust. Ennek a forradalomnak keretében Jaurès az állam emeltyűinek felhasználását és egy proletárszocialista párt irányítását is szükségesnek tartotta, míg Péguy a régi francia anarchista hagyományok befolyása alatt a párt megteremtését fölöslegesnek tartotta, az államhatalom igénybevételével szemben anarchista nézeteket vallott, s az osztályharc helyett az eszme terjesztését, a nevelést tekintette legfontosabbnak, sőt tulajdonképpen önmagában célravezető-nek. — SAUL GINSBURG: Raymond Lefebvre.