Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

i'OIA'Ó IRATSZEMLE 853 számban elkezdett tanulmányt, itt a határ különböző formáit mutatja be, nagyrészt a német szakirodalom alapján, a természeti körülmények és gazdálkodási mód hatását a határhasználatra, megállapítja, hogy az ún. Gewannflur ott használatos, ahol a gabonatermelés volt a vezető, míg az állattenyésztő területeken a blokkos határ a jellemző. A határformák változásából fontos következtetéseket lehet levonni a középkori belső kolonizáció menetére vonatkozólag. — J[AN] N[OVOTNY] ismerteti Eperjessy Kálmán könyvét a magyar falu történetéről és a Századok 1957. 1 — 2. számát (285. 1.), P[AVEL] 0[LIVA] az Acta classica universitatis scientiarum Debreceniensis 3. kötetének néhány tanulmányát (287-288. 1.), F. G. Deór József Bécsben megjelent monográfiáját a magyar szentkoronáról (291. 1.) — N. HISTORICKÍ ÖASOPIS 1968. 1. szám. -ROBERT A. KANN: AZ osztrák-magyar kiegyezés (1 —15.1.) az 1967-es szeptemberi nemzetközi konferenciára készült referátum. Kann szerint a kiegyezés megteremtői szempontjából eredményes volt. Az osztrák ós a magyar uralkodó osztályok kiegyezése volt, katonailag nem gyengítette a Monarciát, gazdaságilag is kielégítő volt, s a kiegyezés tízóvenkónti megújításával még bizonyos elaszticitást is adott. A nemzetiségi kórdósben a két fél álláspontja elvileg azonos volt, Ausztriában csak a tartományi különállás hagyománya eredményezett kedvezőbb helyrzetet, nem valami elvi liberalizmus. Belpolitikailag a kiegyezés békeidőben szilárd rendszert teremtett, ellenzői túlságosan meg voltak osztva. A német szövetség biztosította a Monarchia nagyhatalmi állását, de ezzel befelé viszonylag nagyobb szabadságot is adott, a nemzetiségek igényeinek kielégítésére nagyobb teret biztosított, mint ez a cári Oroszországtól függő Ausztria esetében lett volna, ez utóbbi még a szláv nemzetiségek számára is kedvezőtlenebb megoldást jelentett volna. — FRAN ZWITTER: AZ osztrák—magyar kiegyezés okai és következményei (16 — 40. 1.) az 1860—71 közti korszakot látja lényegesnek. 1848-ban demokratikus forradalom zajlott le a Habsburgbirodalomban, 1860 után viszont csak mérsékelt liberalizmusról beszélhetünk. Elemzi az osztrák liberalizmust, amely a bürokrácia és a liberális felsőbb osztályok egyesüléséből alakult ki, de csak az 1860-as években. A nemesi föderalizmus ós a magyar deákizmus a további áramlatok, amelyeket megvizsgál. Az etnikai föderalizmus elve csak azoknál a népeknél vetődött fel, amelyelmek nemzeti megújulási mozgalmuk kibontakozása idején nem volt saját uralkodó osztályuk. A kiegyezés voltaképpen a korona, az osztrák liberálisok és a magyar uralkodó osztály kiegyezése, mindegyik tesz engedményeket, a korona az alkotmányosságnak, a magyarok a perszonális unió elvéből engednek, a liberálisok pedig a nyugati államfélre korlátozzák programjuk megvalósítását. Az erősek kompromisszuma a gyengék rovására. Relatív stabilitást adott a Monarchiának, ez csak a század elejére bomlott meg. Tartós megoldás az 1860-as években már lehetetlen volt. — MIROSLAVA ROSKOVÁ: A szlovákiai főiskolás ifjúság politikai tagolódása 1934—1938-ban (41 — 66. 1.) felsorolja a politikai, szakmai, nemzeti, vallási stb. alapon szervezkedő egyesületeket, társaságokat, s megállapítja, hogy hamarosan a politikai tagolódás vált az uralkodóvá. Hárorn nagy csoport alakult ki, az országos helyzetnek megfelelően. A főiskolások egy része a Hlinka-párthoz csatlakozott, egy másik része az agrárpárthoz, ennek hívei azonban ekkorra már szakítottak a csehszlovákizmus ideológiájával és a szlovák kérdés megoldására törekedtek; a harmincas évek második felében ez a csoport már bomlóban volt. A harmadik csoportot a kommunista és a szocialista diákok tették ki, akik ugyan számbelileg kevesebben voltak, de közülük különösen a kommunisták fejtettek ki nagy aktivitást. — FRANTIÍEK HRBATA: A kommunisták és szocialisták kapcsolatai a harmincas években és fejlődésük néhány aspektusa (67—77. 1.) rövid áttekintést ad a problematikáról: a szociáldemokraták kiindulópontja az volt, hcfgy a demokráciát védik jobb- és balfelé egyaránt. A kommunisták az azonnali szovjethatalomórt harcoltak, ez csökkentette befolyásukat. A népfront-politikában megfogalmazott együttműködés nem tartott sokáig. Viszont a szocialista pártok is egyenetlenek voltak, s a kommunisták aktivitása miatt egyre jobban féltek tőlük. A szocialista baloldal aktivitása a harmincas évek végére csökkent. Ebben nagy szerepet játszott a Szovjetúnió belső fejlődése. A kommunisták elszigetelődtek. Dimitrov 1937-ben már ismét a szociáldemokratizmust emlegette fő ellenségként. A moszkvai perek ellenzőit (s a legtöbb baloldali szocialista ellenezte) ellenségnek tekintették. A müncheni egyezmény (amelyet a szocialista pártok a béke megvédésének illúziója miatt üdvözöltek) és a német—szovjet egyezmény még inkább megrontotta a kommunisták és szocialisták kapcsolatait. A dogmatizmus megkötötte a kommunista pártok kezét, erőik ebben a korban kevésnek bizonvultak az előttük álló feladatok megvalósítására. A szocialista pártok elképzelései is helytelenek vol-