Századok – 1969

Történeti irodalom - Toynhee; Arnold J.: Change and Habit. The Callenge of our Times (Ism. Elekes Lajos) 779/IV

780 TÖRTÉNETI IRODALOM Toynbee neve és a hozzá kapcsolható kutatási-szemléleti mód egy időben valóságos fogalommá vált. Hatása különösen a második világháború után, az ötvenes évek vége felé mutatkozott erősnek, leginkább az angol nyelvű országokban és az angolszász kulturális-tudományos hatás alatt álló területeken. Főműve, egy sokkötetes világtörténet mindenekelőtt rendkívül nagy adatismeretóvel és az összehasonlító módszer egy igen tágan értelmezett válfajának valóban a földkerekség egészére kiterjedő, szuverén alkalmazásával tűnt ki. Hatásához kétségkívül nem kis mértékben hozzájárult, hogy koncepciója — bár a kultúrkörelméletek talajáról sarjadt és ennek számos meghatározó jegyét viseli — egységben igyekszik bemutatni az emberiség egészének fejlődését; nem utasítja el, hanem (noha megszorításokkal) magáévá teszi a fejlődós-haladás gondolatát; nem vonakodik a távlatok fürkószésétől, hanem — elődeinek és sok kortársának pesszimizmusától elütően — bizonyos optimizmust enged a jövő megítélése tekintetében, igaz, erősen fideizmusba hajló elvárások alapján. A fejlődés-haladás döntő ismérvének az ember (egyén és közösség) szabad akaraton alapuló választását tekinti, amely a ..kihívás" és ,,válasz" (challenge and response) törvényszerűen ismétlődő formulájában realizálódik. A megfelelő válasz a haladás, a meg nem felelő a hanyatlás vagy pusztulás folyamatainak megindítója. Ez az önmagában, szétfolyó általánosságában semmitmondó formula sokak szemében vortzónak tűnhetett, mert — noha semmit sem magyarázott meg — átfogó magyarázatot ígért ós kevéssé igényes elmék számára (szakemberek tekintélyes sorát is ideértve) ideig-óráig megnyugtatónak látszott. Márpedig korunk eléggé nyugtalan ahhoz, hogy embere — mint erre Toynbee új művének több pontján utal — óhajtson és keressen valamiféle nyugalmat, megnyugvást, bizakodást. A nyugtatásnak az a módja, amelyet Toynbee történetfelfogásának fideisztikus kicsengésű bizakodása ajánl, hatásos k'hetett a maga idején széles rétegek számára, kivált a hidegháborús hisztéria vagy a nyugati civilizáció végnapjait jövendölő kultúrpesszimizmus propagátoraival szemben. Mi több, hatása máig érezhető és még tovább is megmaradhat. De alapozása felettébb bizonytalan lóvén, sokáig aligha állhat meg más, kritikusabb és elvileg-módszertanilag jobban megalapozott felfogásokkal szemben. Utalhatnánk ebben az összefüggésben a marxi—lenini történetfelfogás, társadalomszemlélet terjeszkedésének ismert tényeire is. Ehelyett azonban itt inkább azt emeljük ki hogy a polgári tudományosság talaján sarjadt társadalomelméletek, történetfelfogást alakító — bár nem szükségképpen történettudományi fogantatású — gazdasági, társadalmi, politikai-tudományi eszmék és irányzatok legtöbbje is más úton, más módszerrel keresi a számára megnyugtató megoldást. Nem szólva most a kifejezetten vallásos történetfilozófiákról és az irracionális történelemmagyarázó iskolák maradványairól, úgy látjuk, napjaink polgári tudományosságában azok az irányzatok a legerősebb hatásúak, amelyek — elméleti alapozásukban többnyire a neopozitivizmus valamely változatához kapcsolódva — módszertani vonatkozásban a gazdaságtudomány és a szociológia (esetenként a pszichológia) eszközeit iparkodnak hasznosítani. Koncepciójuk gerince a gazdasági növekedés elméletének valamely változata, az annak nyomán megfigyelt vagy várt társadalmi-politikai változások, integrációs tendenciák polgári szemszögből optimisztikusan értelmezett és értékelt elemzése illetőleg jövőbe vetítése. Bár az ilyenfajta vizsgálódások sem nélkülözik mindenben Toynbee felfogásának fideizmusát, tudományos apparátusuk kétségkívül fejlettebb, következésképpen sokkal teljesebb, megbízhatóbb tudományos megalapozottság érzésének felkeltésére alkalmas. Optimizmusuk, bár jóval több fenntartással képviselik, mint Toynbee a maga felfogását, a tények — mindenekelőtt a gazdasági növekedés, a technikai fejlődés kétségbevonhatatlan, kézzelfogható tényei — erejétől látszólag megtámogatva mindaddig hitelre számíthat, főként a feji' tt tőkés országokban, amíg modelljeik (az ,.ipari" társadalom átnövése a .,jólét" államába, a ..nyílt társadalom" fejlődésének nagyobb megrázkódtatásoktól mentesen gyorsuló felívelése stb ) áldozatul nem esnek a valóságos történelem irgalmatlan kritikájának. Ha érdemlegesen akarunk bekapcsolódni a világméretekben folyó tudományos eszmecserébe és a velejáró ideológiai küzdelembe, akkor ezeknek az irányzatoknak alapos elemzésére — értékes eredményeik és alap vető gyengéik szakszerű kimutatására — az eddiginél nagyobb gondot kellene fordítanunk. Miért foglalkozunk most mégis Toynbee írásával, amely — ha iménti fejtegetéseink megállják helyüket — egy a maga idején nagyon jelentős, napjainkig erősen ható, de mégis már hanyatlóban levő, teret engedő irányzat eredményeinek összegezése? Egyrészt azért, mert ez az irányzat, mint jeleztük bár hanyatlóban van, korántsem vesztette még hatását. Másrészt azért, mert sajátos hézagaival ós ellentmondásaival egy sor olyan jelenségre irányítja figyelmünket, amelyeknek számbavétele hasznos lehet korunk polgári kultúrájának, tudományosságának árnyaltabb megismeréséhez, megértéséhez is. Mint előbb jeleztük, Toynbee nem átlagos tudású, nem átlagos képességű polgári