Századok – 1969

Vita - Kovács Endre: A reformer a forradalom viharában 738/IV

A REFORMER A FORRADALOM VIHARÁBAN 741 milyen veszély támadhat abból, lia e módosítvány szövege nyilvánosságra kerülne (máre. 25.). Estére már meg is bánja, amit tett: tönkretettnek érzi magát, úgy látja, nem lett volna szabad semmit sem tennie. Spira munkájának problematikus részét tehát okkal kereshetjük a bevezető fejezetek intenciójában. Meg kellett birkóznia azzal a talánnyal, hogyan kerül Széchenyi egyszerre Kossuthtal egy sorba, hogyan vállal aktív szerepet a kormányban. Az a körülmény, hogy március közepétől valóban ott látjuk Széchenyit a politikai élet központjaiban, könnyen adhatott okot olyan következtetésre, hogy Széchenyi legalábbis részben felszámolta korábbi álláspont jának indokait, legyőzte önmagát. Egy bizonyos önlegyőzésre csakugyan szüksége volt ; de éppen az írásos dokumentumok adnak csak szűkszavú magyarázatot arra. hogy Széchenyi milyen politikai indokokból vállalt miniszteri tárcát a kormányban s vállalt legalábbis kifelé közösséget a kormánnyal. Spira több oldalról is megvilágítja ezt a kérdést. Szerepet játszott itt Széchenyi örökös tettvágya, reménykedése, hogy még minden jóra fordulhat, ha sikerül a belső rendet megőrizni és a forradalom nem vágja el a Béccsel való egyezkedések fonalát, szerepe lehetett annak a hivatásérzetnek, melyet korábbi gazdasági és kereskedelmi tevékenysége nyújtott neki s a tapasztalatok, melyek éppen őt tették hivatottá a rábízott tárca, a közlekedésügy irányítására. Fokozott szerepe volt Batthyány kórlelésónek, nem utolsó sorban pedig annak a meggyőződésének, hogy személye a bécsi udvarban elősegítheti a megegyezés ügyét. Ö maga mindebből az ügyszeretetet ós a fajtájához való hűséget emelte ki, Spira előadása nyomán sorra-rendre kivfláglanak a többi mozzanatok is. De a következő fejezetek teszik azt is vilá -gossá, hogy Széchenyi és Kossuth eljárásában mekkorák az eltérések annak ellenére, hogy egyes kérdésekben egy ideig még együtt tudnak haladni (olasz kérdés, az államadósság átvállalása, sőt részben még a megyei rendszer átszervezésének kérdésében is). Nem felejthetjük el — ós erre Spira könyvének további fejezetei is határozottan utalnak - , hogy Széchenyinek a kormányhoz, ennek tagjaihoz, de főképpen Kossuthoz való viszonya végső soron kompromisszumból eredt és sem az egyik, sem a másik oldal politikai koncepciójában nem hozott végleges törést. Széchenyi meg volt győződve arról, hogy Kossuthtal együtt őt is kivégzik; de — tette hozzá — Kossuth legalább a saját felfogásáén hal meg, míg ő egy olyan doktrínáért, amely ellen örökké harcolt (márc. 30.). A kétféle politikai irány eltérése talán a Béccsel szemben követendő eljárásban, a bécsi udvarhoz való viszonyban mérhető le leginkább. Széchenyi a legalitás gondolatának rendíthetetlen védelmezője, a forradalmat az uralkodóval és a körötte csoportosuló kamarillával mintegy összhangban, ennek védelmével szeretné végigcsinálni, ami tökéletes nonszensz. Nem veszi észre, hogy a bécsi reakció már a forradalom kezdeti szakaszában eltökélte ennek felszámolását, s ïiogy a dolgok ebben a vonatkozásban logikusan haladnak 1 előre. Széchenyi nem látja, hogy hol húzódnak pontosan a szembenálló frontok, az arisztokráciához fűződő személyi kapcsolatai is befolyásolják. Ezzel párhuzamosan jeleni -kezik mélységes ellenszenve a forradalom radikális táborával szemben. Spira lépésrőllépésre végigkíséri a Kossuth—Széchenyi ellentétek kibontakozását és különös figyelmet szentel a baloldalnak, amelynek stratégiai álláspontjával nagymértékben azonosítja magát, mert abból indul ki, hogy a radikális táborban már 1848 márciusán helyesen ismerték fel azt a körülményt, hogy Bécs előbb-utóbb erőszakos eszközökkel fordul a magyar forradalommal szemben; ugyanakkor a kormány gyengeségét látja abban, hogy hitt a békés i megegyezés lehetőségében. Széchenyi ebben a kérdésben természetesen a jobboldalra szorult, hiszen a végsőkig kitartott a dinasztia mellett. Spira munkájának érdeme, hogy emlékeztet bennünket arra, milyen erős tábora volt a legalitás és loyalitás gondolatának 184S-ban Magyarországon, milyen akadályokkal állott szemben a radikális politika, ha eg\ Széchenyi is fő szószólója volt és maradt a békés kiegyezésnek. Miközben a magyar kormány tehetetlenkedik és időt veszít, az ellenforradalom nyugodtan szervezkedik. Szócheny i pedig mind távolabbra sodródik a kormánytól, mely a forradalom vívmányainak megőrzésére készül az ellenforradalmi fegyveres támadással szemben, Széchenyi а dinasztia támogatásával legszívesebben a Pilvax ellen irányítaná a tüzet. Ha a márciusi napok Széchenyijének igazi gondolkodásához az egyidejű bizonyítékok kevésnek bizonyulnának, el kell olvasni július 4-i feljegyzését, melyből kiderül, hogy Kossuth ós Batthyány politikáját mindig is kockajátéknak tartotta és nem helyeselte. Széchenyiben azonban mintha csak kettős Én lakozott volna: egy ilyen vallomást másnál gyors lemondás követne. Ő azonban nem akarja gyengíteni а Batthyány-kormányt és nem is érzi magát erősnek egy ellenkormány megalakítására. Az utolsó hetekben, a szeptemberi fordulatot megelőző lázas napokban még mindig ott áll a fedélzeten, bár ami szeme előtt feltárul, az a pusztulás. a feneketlen örvény, melyet, most már, úgy őrzi, őmaga idézett elő. Az utolsó heteket Spira a drámához illő lendületes és szuggesztív előadásban tárja fel: szerinte a század nagy magyar reformere távozásának pillanatáig nem volt képes felmérni a kor mozgását