Századok – 1969

Vita - Kovács Endre: A reformer a forradalom viharában 738/IV

VITA Kovács Endre: A reformer a forradalom viharában Spira György Széchenyi-portréját (Spira György: 1848 Széchenyije és Széchenyi 1848-a, Budapest.Akadémiai Kiadó. 1964) jóval megelőzte a híre; a kézirat körül vita zajlott, a szerzővel szemben elhangzott a vád, hogy nem valóságos, hanem retusált, módosított Széchenyi-arcképet rajzolt s a könyv megjelenésekor a kiadó is jónak látta egy óvatos előszóval jelezni: ez a munka álláspontjával eltér a ma elfogadottól, s ezért „ugy lehet, ellenvetéseket is fog kiváltani". Ez a jóslás azonban nagyon korlátozott mértékben teljesedett be, ami csak részben bizonyítja a szerző érvelésének szilárdságát, részben bizonyára visszavezethető arra az általános udvariaskodásra, mely nálunk a történeti tárgyú recenziókat egy idő óta áthatja. Spira nem kis feladatot állított maga elé, mint ahogy sohasem lehet szerény történész-vállalkozásnak nevezni, ha valaki Széchenyi konvulziókban remegő lelki világába, szédítő örvényeibe kíván belepillantani. A regényíró könnyebb helyzetben van, mint a történész, aki hősének minden mozdulatára keresi a társadalmi-politikai viszonyokból kifejthető racionális választ; a történésznek nem bocsátják meg egykönnyen, ha a pszichologizmus bizonytalan szférájába téved, a regényírónál ez aligha hiba, többnyire inkább erény is. A szépíró a cselekedetek mögöttes területeit kutatja, ahol ösztön, indulat, fantázia és őrület munkálhatnak, a historikus az adott világ — a külvilág — rendjéből indul ki és a hős helyét kívánja megjelölni ebben a világban, miközben a társadalmi problematika túlsúlyát sohasem veszíti szem elől — még a hős szubjektívnek tűnő vagy elvonatkoztatott érzelmi magyarázatánál sem. Minderre azért érdemes kitérni, mert Spira Széchenyiben olyan hőst választott, kinél a külsődleges cselekvés és a belső meggyőződés összhangjáról éppenséggel nem beszélhetünk, akinél a környezet objektív jelenségei nyomban látomásokat, rémképeket váltanak ki. Ki tudná egyes esetekben megmondani, milyen szerepük volt ezeknek a rémképeknek a hős gyakorlati szereplésében, mennyiben alakították magatartását és mennyiben enyésztek el a lázas éjszakák elmúltával, átadva helyüket a nappali józanságnak, a mindenáron való cselekedni akarás ellenállhatatlan sodrásának t Bizonyos, hogy sokféleképpen lehet Széchenyi alakjához közeledni, a történetírói szubjektivitásnak keresve sem lehetne nála jobb médiumot találni, hiszen itt minden egy nagy ellentmondás felé mutat, melyet józan ésszel, elhatározással feloldani Széchenyi soha sem tudott — nem tudhatott s amely máshová, mint Döblingbe nem is vezethetett. Az orvosi látásmód, ha már megtalálta a betegséget néven nevező diagnózist, könnyebben eligazodik a Napló kusza és zilált sorai között, egy-egy extatikus felkiáltás, indulati kitörés vagy lelkiismereti tépelődés mögött ő a személyiség belső struktúrájában találja meg a közeli magyarázatot, ő bátran pszichologizálhat, míg a történész eleve hajlamos arra, hogy ezeknek a lázasan odavetett soroknak ne tulajdonítson akkora jelentőséget, mint amilyennel valóban bírtak. S magának a személyes drámának a kifejlésénél vajon a történészt szakmai indítékai nem arra fogják-e terelni, hogy a tragédia végső okozóját a társadalmilag-politikailag determinált hősnek a politikai helyzettel s a benne elfoglalt saját szerepével szemben támadt konfliktusában fedezze fel, míg az orvos-pszichológus bizonyára inkább hajlik arra, hogy a külső eseményekben csak órlelő-siettetо mozzanatokat lásson egy már korábban meglevő és kifejlődő idegrendszerbeli zavar teljessé válásához ? Spira természetszerűleg elsőrendűen a történész módszereivel vizsgálja hősének 1848-as szereplését. Munkájának szójátékszerű címe arra vall, hogy kétféle mondanivaló vezette: egyrészt annak kiderítése, hogyan hatott a forradalom Széchenyire, másrészt