Századok – 1969

Tanulmányok - Szekeres József: A fővárosi népbiztosság 347/II–III

348 SZEKERES JÓZSEF A Fővárosi Népbiztosság nem választás útján keletkezett irányító szerv volt, hanem az 1919. március 21-én létesült legfelső országos politikai irányító testület, a Forradalmi Kormányzótanács rendelete nyomán alakult meg. A népbiztosság működése eleve ideiglenes jelleggel bírt, megbízatása csupán arra az időre szólt, amíg az új tanácsi szervek országosan s így Budapesten is — a legszélesebb demokratikus választás útján — megalakulnak. A Forradalmi Kormányzótanács a tanácsválasztások időpontját április 7-re tűzte ki, az április 3-án nyilvánosságra hozott Ideiglenes Alkotmányban rögzített módozatok szerint. A választások alapján megalakult kerületi munkástanácsok küldötteinek gyűlése választotta meg a 80 tagú budapesti intézőbizottságot, amelynek élén az 5 tagú elnökség állt. A tanácsi választásokat követő 8. napon, tehát április 15-én került sor a fővárosban az intézőbizottság és az elnökség megválasztására, majd 17-én az elnökség gyakorlatilag is átvette a Budapesti Népbiztosság teljes hatáskörét és ezen aktussal megszűnt a kinevezett, ideiglenes jelleggel fennállott fővárosi népbiztosság. Budapest Népbiztossága működésének nem egészen négyhetes tevékenységére ez az ideiglenesség nagymérték ben rányomta bélyegét. A háromtagú népbiztosság tevékenységének kibontakozására már csak az idő rövidsége miatt sem volt mód. Az adott körülmények között ennélfogva a népbiztosok fő törekvése arra irányult, hogy a központi hatalom, a Forradalmi Kormányzótanács alapjában helyes rendeleteit alkalmazzák és végrehajtsák a fővárosban. A budapesti népbiztosok tevékenységének 27 napja valóban akkor sem lett volna elégséges a centralizmus és az autonómia helyes arányainak kialakítására, ha a népbiztosok erre tudatosan törekednek. A három fővárosi népbiztos közül egyedül Preusz Mór rendelkezett némi — csekély — várospolitikai szakigazgatási ismeretekkel, mivel Preusz tagja volt az októberi forradalom után létrejött fővárosi közigazgatási szervnek, az ún. Néptanácsnak. Az ideiglenesség tudata, másfelől a kellő hozzáértés és a gyakorlat hiánya nagymértékben hozzájárult, hogy a fővárosi népbiztosok kerülték a nagyvonalú kezdeményezéseket munkájukban, inkább arra törekedtek, hogy a kiterjedt fővárosi közigazgatási apparátust megfelelően átfogják, mozgassák és irányítsák, továbbá előkészítsék e hatalmas, sokoldalú hálózatot az új rendszer követelményeinek megfelelő átalakításra, átszervezésre, illetőleg mindezeken túlmenően előzetes intézkedéseket hoztak a régi városvezetési apparátus leépítésére és az új forradalmi közigazgatási, városigazgatási hálózat megteremtésére. Igen bizonytalan talajon állott a népbiztosság intézményének közjogi helyzete is, ami kétségtelenül ugyancsak fékezőleg hatott a népbiztosok egész tevékenységére. Március 21-én es^e, amikor a szociáldemokrata párt Erzsébet körút 41. sz. alatti titkárságán megvalósult a két munkáspárt egyesülése, majd megalakult a Forradalmi Kormányzótanács, a fennmaradt jegvzőkönvv saság 1919. Bpest. 1949. — A Magyar Tanácsköztársaság hősi küzdelmeiről. Tanulmányok. Bpest. 1954. — Liptai Ervin: A Magyar Tanácsköztársaság. Bpest. 1968. — Dokumentumok a magyar párttörténet tanulmányozásához. II. köt. 1917. nov.— 1917. aug. Bpest. 1959. — Gratz Gusztáv művei (A bolsevizmus Magyarországon. Bpest. 1920 és forradalmak kora. Magyarország története 1918 — 1920. Bpest. 1935). — Hajdú Gyula: Harcban elnyomók és megszállók ellen. Pécs. 1957. — Hajdú Tibor: A tanácsok Magyarországon 1918 — 1919. Bpest. 1958. — Kiss György: A budapesti várospolitika 1873 — 1944. Bpest. 1954. — Lenin Magyarországról. Szemelvények Lenin műveiből. Bpest. 1954. — Szamuely Tibor : Riadó. Válogatott cikkek ós beszédek. Bpest. 1957.