Századok – 1969

Tanulmányok - Hajdu Tibor: Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei 287/II–III - L. Nagy Zsuzsa: Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei 287/II–III

1918-19 KUTATÁSÁNAK ŰJAB 13 EREDMÉNYEI 299 pártkongresszuson a jobboldal és a centrum összefogott a baloldal ellen. Szembehelyezkedve a Komintern határozatával, elutasították a párt nevének kommunista pártra való változtatását, a vezetőség megválasztásánál pedig egy titokban összeállított ellenzéki listát vittek keresztül, amelyen a kommunisták és a hozzájuk közeledő Bokányi helyett Miákits Ferencet, Farkas Istvánt és más jobboldali szociáldemokratákat is megválasztottak. Bármilyen nehéz volt a katonai helyzet — hiszen dönteni kellett a Clemenceau-jegyzékre adandó válasz, Szlovákia kiürítése dolgában s a támadás folytatása épp úgy beláthatatlan következményekkel járhatott mint a visszavonulás — a kommunisták kénytelenek voltak elszánni magukat az egység felmondására. Böhm és társai úgy látták: „a munkásság elégedetlensége a legmagasabb fokra hágott, a pszichológiai pillanat tehát alkalmas a szakításra",4 és katonai puccs végrehajtására szólították fel Budapest teljhatalmú parancsnokát, Haubrich Józsefet. Haubrich azon jobboldali vezetők közé tartozott, akik — Peidlékkal ellentétben — részt vállaltak a proletárdiktatúra építésében. Kommunistaellenessége közismert volt, s ezért számíthatott a fehérérzelmű tisztek támogatására is, de Böhméknél jobban ismerve a budapesti munkásság hangulatát, elutasította az akció gondolatát. így a szociáldemokraták meghátráltak, az egység látszólag helyreállt. Ez jellemzi a Tanácsok Országos Gyűlése közel tíznapos ülésszakát is, az olyan követelések, hogy Peyer legyen tagja a kormánynak, visszhang nélkül maradtak. Az ellenforradalmi tisztikar június 24-én végrehajtott puccskísérlete — bár szociáldemokrata jelszavak leple alatt folyt — a munkásság egységes fellépése miatt órák alatt összeomlott. Haubrich kezdetben várakozó álláspontra helyezkedett, de a munkásság reagálását látva, maga is fellépett az elszigetelt lázadással szemben. Az a feltételezés, hogy részese lett volna az összeesküvésnek, mindeddig nem nyert igazolást, de mint városparancsnok nem törekedett az általa is sejtett készülődés leleplezésére. Június 24-e után került sor Szlovákia kiürítésére, aminek katonai oldalával nem foglalkozom, csupán azt említeném meg: a Szövetséges Központi Intéző Bizottság június 30-i ülésén, mikor végső fórumként hagyta jóvá a visszavonulást, mindhárom kommunista felszólaló (Kun, Szamuely és Pór) a diktatúra „belső dezorganizáltságát" mondta a döntés fő okának. Ez azt jelentette, hogy a lélegzetvételi szünetet az állam és a gazdasági élet fejlesztésére, szervezésére akarták kihasználni. Valóban emberfeletti erőfeszítéseket tettek a hátralevő hetekben a diktatúra megszilárdítására, a hibák kijavítására, a pénzügy, a kereskedelem, a közellátás, a lakáshelyzet megreformálására, az államapparátus megtisztítására. Jellemző, hogy a földosztás kérdése a Vörös Hadsereg hadtestparancsnokai részéről vetődött fel, akik megismerték a harcok alatt a katonaruhát öltött parasztok gondolatvilágát. Szántó Béla írja le, hogy június végén összetalálkozott az ő szovjetházbeli lakásán Kun, Böhm, Landler és Stromfeld. Landler a tömegbázis kibővítésének útját kereste állandóan: miután a nemzeti zászló visszaállítására tett javaslatát az előző napokban elvetették, „már elállt ettől és ekkor, ezen az összetalálkozáson új ötlet merült fel benne. Azt javasolta, hogy a tiszteknek adjunk egy házhelyet, a parasztkatonáknak pedig adjunk néhány hold földet", hivatkozva az orosz és a francia forradalom példájára. „Kunnal vitatkozva kijelentette, hogy őt ebben a pillanatban nem érdekli, hogy elvi szempontból helyes a földosztás vagy sem — 4Böhm Vilmos: Két forradalom tüzében. 2. kiad. Bpest. 1946. 335. 1.