Századok – 1969

Tanulmányok - Hajdu Tibor: Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei 287/II–III - L. Nagy Zsuzsa: Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei 287/II–III

1918-19 KUTATÁSÁNAK ŰJAB 13 EREDMÉNYEI 297 csolatot az angolok budapesti hírszerzőjével, Freeman-nel, de megegyezési ajánlataira gyakorlatilag elutasító választ kapott. Május folyamán tehát nagyobb belső megrázkódtatás nem érte a proletárdiktatúra rendszerét, a forradalmárok kitartása és a vöröskatonák hősiessége lehetővé tette Salgótarján, Miskolc felszabadítását, a kassa—eperjesi offenzívát. Míg a munkásosztály egységes maradt, a diktatúra nemproletár bázisa bizonyos változáson ment át. Ennek a változásnak főleg az objektív helyzetből fakadó okai voltak, legkárosabb vonatkozásában azonban szerepet játszottak az agrárkérdésben elkövetett hibák. A szegényparasztság a Tanácsköztársaságot nagy lelkesedéssel fogadta, elsősorban az orosz példa: a megváltás nélküli radikális földosztás megvalósításának reményében. A földosztás elmaradása óriási csalódást keltett falun. A hatás természetét az elmúlt években megjelent monográfiák és cikkek korábbi ismereteinknél sokkal differenciáltabban mutatják be. A lényeg ismeretes: a dogmatikus, prakticista agrárpolitika a kisbirtokos parasztságot is elkeserítette, részben, mert maga is remélt földkiegészítést, részben, mert a nagybirtok és az állam, amelyektől eddig külön-külön félt, most — az ő szemében — egyesült. Bizonyítottnak tekinthető, hogy a birtokos parasztság földjét sehol sem vették igénybe, szövetkezetekbe szervezésükre kísérlet sem történt. Noha az állatállomány nagyobb része a parasztgazdák birtokában volt, rekvirálásra csak igen óvatos formában került sor. Megszüntették a 100 holdon aluli birtokok adóját. A gazda mégis féltette kis vagyonát és nem is csoda, hogy a munkásság és parasztság sok évtizedes megosztottsága nem tünt el egyszerre, de a hibás agrárpolitika növelte a megosztottságot. Hazánkban az 1—5 holdas törpebirtokosok a falusi lakosság nagy részét tették. Mint szegények, sajnálták az elmaradt földosztást, mint föld- esetleg állat- és háztulajdonosok féltek a „kommunizálástól". Ezért sokszor a nagyobb gazdák befolyása alá kerültek, főleg a Dunántúlon. Ez az egyik oka annak, hogy május végétől elég gyakoriak az ellenforradalmi megmozdulások egyes vidékeken. A másik, hogy az ökonomista agrárpolitika kedvezett a 100 holdas, sőt annál nagyobb birtokosoknak is átmenetileg — ami helyes volt a termelés szempontjából —, de a szegénység felrázása nélkül a falusi osztályharc tompulására vezetett, és sok helyen a még tavasszal alakult pártszervezetek elnéptelenedésére, sőt megszűnésére is sor került. A politikai hibákat csak részben ellensúlyozta a gazdaság jó állapota és az a Varga Jenő által törvényszerűnek tekintett jelenség, hogy a diktatúra első időszakában a legszegényebb népréteg, tehát a szegényparasztság életkörülményei javultak meg legjobban, gyakorlatilag nagyobb mértékben, mint az ipari munkásságé, hiszen utóbbi magas bérét nem tudta megfelelően elkölteni, míg falun, néhány ínséges vidéket kivéve, mint a Ruténföld vagy Szolnok megye déli része, legalább élelmet lehetett szerezni. A különböző általános szociális juttatások a szegények költségvetésében százalékosan jóval nagyobb helyet foglaltak el, mint a valamivel jobbmódúakéban. Igen sokat javult a szocializált nagybirtokok cselédségének helyzete. Egyrészük nem is kívánta a földosztást, mert félt, hogy osztozkodni kell az idénymunkásokkal. Elsősorban a jobban felszerelt mintagazdaságokban volt így; nem csoda, hogy az állami birtokokon 1919 őszén a cselédség egynegyedét bocsátották el a kommün idején tanúsított magatartása miatt. A földosztás kérdése is bizonyítja, hogy félreérti a marxizmust, aki mindent direkt módon akar levezetni a gazdasági alapból. Marx Tőkéjének