Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülés a Kommunista Internacionálé megalakulásának 50. évfordulóján (Sípos Levente) 261/I

264 KRÓNIKA tott nyílt ideológiai hare és a háttérbe szorításukra irányuló adminisztratív rendszabályok alkalmazása is. A Nemzetközi Munkás- és Szocialista Konferencia összehívása Bernbe 1919-ben nem fejezett ki mást, mint az európai fejlett kapitalista országok munkásarisztokráciájának a világimperializmus békés fejlődésében való érdekeltségét — mutatott rá Béki Ernő. A centristákat a jobboldaltól a szóbanforgó években is csak taktikai és bizonyos ideológiai nézeteltérések választották el. Mindez kizárta, hogy a munkásmozgalom forradalmi baloldala egy szervezetben maradjon a jobboldaliakkal és a centristákkal. Vadász Sándor a Zimmerwaldi Egyesülés és a Kommunista Internacionálé közötti összefüggéseket elemezve megállapította, Lenin 1917 tavaszán-nyarán elérkezettnek látta az időt arra, hogy a zimmerwaldi baloldal szakítson a centristákkal és új internacionálét hozzanak létre kizárólag a baloldaliakból. Lenin álláspontját akkor még a bolsevikok sem fogadták el. Zinovjev álláspontja kerekedett felül, aki Zimmerwald meghódításának jelszavát hirdette meg, így elodázódott az internacionálé megalakítása. A hozzászóló felvetette — a kimerítő válasz igénye nélkül —, miért csak 1919 tavaszán jött létre a III. Internacionálé. Véleménye szerint e történelmi késés alapvető oka a szubjektív feltételek hiányában jelölhető meg. Figyelembe veendő egyrészt, hogy a baloldali csoportok korántsem tekinthetők egységes irányzatnak, nem értettek mindenben egyet a bolsevikokkal; másrészt, hogy a Komintern megalakítását lényegesen elősegítette a bolsevikok hatalomra kerülése. Jemnitz János vitába szállva Vadász Sándorral hangoztatta, hogy nemcsak a szubjektív, hanem az objektív feltételekben is keresendők a történelmi késés okai. Figyelembe kell venni nemcsak azt, hogy a vitatott időszak nagy részében a baloldali csoportok még nem állottak készen a kommunista pártok és a Kommunista Internacionálé megalakítására, hanem például azt is, hogy még folyt a világháború . Jemnitz János hozzászólása további részében a fejlett nyugat-európai országok munkásmozgalmának a megalakuló Kominternnel való kapcsolatait vizsgálta. Annak az okait kutatva, hogy miért nem került sor szocialista forradalomra a fenti országokban a forradalnji hullám idején, rámutatott, hogy Franciaországban, Angliában, Belgiumban 1918 tavaszán az utolsó nagy német katonai támadás nyomán a veszélyeztetettség érzése, majd a háborús győzelem nacionalista mámora ideiglenesen ellensúlyozta a tömegek helyenként megmutatkozó elkeseredettségét. Emellett szerepet játszott a forradalmi erők felkészületlensége is. A hozzászóló leszögezte, hogy a nyugat-európai országokban a forradalmi fejlődésre többen mondtak igent, mint a kommunista pártok megalakítására, amelyre a közvetlen visszhang nem volt erős. A II. Internacionálé régi vezetői sokkal kevésbé tudták befolyásolni a közvéleményt a forradalmak megítélésében, mint abban a vonatkozásban, hogy a II. Internacionálét egészében halottnak kell-e tekinteni, s meg kell-e teremteni a III. Internacionálét. Az ezekből az országokból a Kominternhez csatlakozó csoportok befolyása az illető országban meglehetősen korlátozott volt, bár kétségtelen, hogy a kommunista eszmei hatás túlhaladta a szervezeti kereteket. — E problémakörhöz hozzászólt Surányi Róbert is, aki részletesen elemezte a Kommunista Internacionálénak az angol szocialista mozgalomra 1919 és 1921 között gyakorolt hatását. A közép-kelet-európai forradalmi fejlődésről szóló Komintern-állásfoglalásokat vizsgálta Galántai József ,,A Komintern a Habsburg Monarchiát szétzúzó és tovább fejlődő forradalmakról" című korreferátumában. A Monarchia népeihez intézett 1918. november 2-i híres lenini felhívásból indult ki, amely a forradalom szocialista irányú továbbfejlesztésére ós az itt élő népek összefogására szólított fel. Véleménye szerint ez a gondolat — sokkal kifejtettebb formában — visszatér a KI anyagaiban. A Komintern 1. kongresszusának a világ proletariátusához intézett manifesztuma nagy figyelmet fordít a Közép-Kelet-Európában létrejött kis polgári államokra, mert a világforradalom perspektíváján belül ekkor elsősorban azzal kellett számolni, hogy éppen ebben a térségben — Finnországtól a Balkánig —, valamint Németországban fog kitörni a proletárforradalom. A manifesztum megállapítja, hogy a kis népek számára nem hozott megoldást a kis polgári államok megalakítása, a nemzeti kérdést, a gazdasági és kulturális problémákat csakis a proletárforradalom és a népek együttműködése oldhatja meg. Ez a gondolat kifejeződik a Komintern II. kongresszusának manifesztumában, az 1920-as balkáni szocialista konferencia határozatában, s hasonló elképzelést tartalmaz az 1926-ban a Duna-Balkán államok viszonyainak megvizsgálására kiküldött Komintern albizottság jelentése is. Ugyancsak a Kommunista Internacionálé történetének első periódusából merítette témáját Szabó Ágnes. Vizsgálódása középpontjában a KI III. kongresszusának taktikai kérdései álltak. Elöljáróban felidézte az új helyzet kívánta új taktikai irányvonal kialakításának első összecsapásait, melyek a német pártban zajlottak le, majd a III.