Századok – 1969

Krónika - A magyar polgári demokratikus forradalom 50. évfordulóján. Tudományos ülésszak az Akadémián (Pál Lajos) 246/I

260 KRÓNIKA Befejezésül az előadó összefoglalta a hadsereg kimagasló szerepót a Monarchia felbomlásában. Hangsúlyozta azt, hogy ebben nagy szerepe volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, s így a létrejött objektív forradalmi helyzet 1918 őszén forradalmakba csapott át. A katonaság forradalmi fejlődésének általános jellemzője az volt — mutatott rá az előadó —, hogy a néptömegek forradalmi mozgalmainak részeseivé váltak, sőt győzelemre is segítették azokat. Utalt arra a tényre is, hogy marxista pártok hiányában a burzsoázia átvette e mozgalmak vezetését, s azt saját céljainak szolgálatába állították. Az elkövetkező évek eseményei azt mutatták, hogy e térség nemzeti és társadalmi problémáinak együttes megoldására csak a szocialista társadalom vállalkozhatott — fejezte be előadását Farkas Márton. Az ünnepi ülésszak utolsó korreferátumát Mucsi Ferenc kandidátus, a MTA Történettudományi Intézet munkatársa tartotta „Magyarország útja az októberi forradalomhoz" címmel. Bevezetőjében rámutatott, hogy az ötven esztendő történelmi távlata lehetővé teszi a forradalmak elfogulatlan megközelítését, higgadtabb, árnyaltabb értékelését. Hangsúlyozta, hogy kevés forradalomra szórt annyi rágalmat a reakció, s kevés forradalmat értett meg ós méltányolt oly kevéssé és oly hosszú időn át a baloldal, mint éppen a magyarországi októberi forradalmat. A történészek az utóbbi időben előreléptek a forradalom igazi történetének feltárásában, s ezzel nagy lemaradást pótolnak, nagy igazságtalanságot tesznek jóvá — hangoztatta az előadó. . i Utalt a feladat nehézségeire — a forradalom eredményeinek ós ellentmondásainak számbavételére, értékelésére — s a megoldás egyik fontos feltételekónt jelölte meg a forradalomhoz vezető út nyomonkísórését. Azokat a gazdasági-társadalmi és politikai ellentmondásokat kell számbavenni, melyek szükségessé tették a Monarchia felbomlását, s népeinek nemzeti ós demokratikus felszabadulását. Szükséges az első világháború azon eseményeinek összegyűjtése, melyek gyorsították a válságtünetek, majd a válság kifejlődését. Az előadó rámutatott, hogy mindjárt az első lépésnél nehézségbe ütközünk, ugyanis hiányzik az első világháború gazdaságtörténete. Nincs kidolgozva pl. a hadigazdálkodásnak a gazdaság egészére, s ezen keresztül egyes osztályokra ós azok helyzetére gyakorolt hatása. Jobban áll a kutatás a néptömegek háború alatti helyzetének felmérésével, bár itt inkább a leíró, mint a kvantitatív elemző módszer dominál. < Az elmúlt évek feltáró munkáinak eredménye — mutatott rá az előadó —, hogy viszonylagos biztonsággal állapíthatjuk meg a politikai történet fontosabb szakaszait, állomásait, amelyek a mozgalmak fejlődési szakaszait jelzik. E tekintetben az 1916 — 16-os esztendő a fokozott háborús kizsákmányolás elleni spontán ós a szakszervezetek vezette küzdelem szakaszának tekinthető, amelyben az államhatalom kisebb-nagyobb engedmények árán, változatlan formában fenn tudta tartani hatalmát. 1916 őszétől i azonban a Monarchia egyre inkább a Német Birodalom katonai függvényévé vált. 1917 a fordulat éve, a nagy tömegmozgalmak, a hivatalos útkeresés, a Monarchia megmentésére irányuló bel- és külpolitikai változások időszaka. Erre az időre esik Károlyi pártjának jelentős megerősödése. A párt programja — a politikai, gazdasági, katonai függetlenség, a perszonálunió, a demokratikus szabadságjogok, az annexió ós hadikárpótlás nélküli béke követelése, a Mitteleuropa-terv elutasítása — határozott szembefordulás volt a német szövetséggel, a központi hatalmak háborújával. A program jelentőségét növelte annak 1916-os publikálása, mely a demokratikus erők szervezkedését, megerősödését mutatta. Hibája volt, hogy nem foglalkozott a nemzetiségek helyzetével. 1917 tavaszán a szociáldemokrata párt a Károlyi-programot magáévá tette, s a polgári radikálisok csatlakozásával megalakították a választójogi blokkot. Annak, hogy ez évben mégsem értek el átütő sikert, két oka volt: egyrészt a német belpolitikai változások, a vezérkar előretörése; másrészt a tömegmozgalmak 1918 januárjára már túljutottak a demokratikus szövetkezés programján, s a szocialista jellegű követelésekért indították meg a harcot. Megjelent az új baloldal is, amely részint hazai gyökerekből, részint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatásából táplálkozott. Döntő szerepet játszott benne Szabó Ervin ós szindikalista csoportja, valamint a „forradalmi szocialisták". Ők szervezték a januári sztrájkot, a munkástanácsok követelésének mozgalmát s a háborúellenes megmozdulásokat. 1918 májusi lefogásuk — az előadó megítélése szerint — megfosztotta a szocialista mozgalmat legfőbb lehetséges vezető erejétől. 1918 nyarán —őszén a magyar demokrácia tábora szembekerült a győztes antanthatalmak által támogatott nemzeti mozgalmakkal. Tragikus volt ez a szembekerülés a