Századok – 1969

Krónika - A magyar polgári demokratikus forradalom 50. évfordulóján. Tudományos ülésszak az Akadémián (Pál Lajos) 246/I

KRÓNIKA 249 háború likvidálását és a béketárgyalásokat. A kiáltvány külpolitikai értelme annak bizonyítása volt, hogy a Monarchia vezetői önként, saját kezdeményezésükből akarják végrehajtani a wilsoni pontokat, s ezen az alapon kedvező tárgyalási pozíciókba próbálnak kerülni az antanttal. Belpolitikailag pedig a kiáltvánnyal a nemzetiségek önállósulási törekvéseit akarták tompítani. Az előadó hangsúlyozta, hogy a „letelepülési terület" fogalom használatával a Cseh- és Morvaországban élő németeknek a kialakulóban levő Német-Ausztriához való csatolását kívánták elérni, s ez összhangban állt a Magyarország területi integritását követelő magyar nacionalista állásponttal is. A manifesztum nem érte el célját, mert az antantot és Wilsont már semmilyen irányban nem befolyásolta, a nemzetiségeket pedig nem elégítette ki, s végső soron a helyzet kiéleződését eredményezte. Meggyorsította egyrészt a felbomlás folyamatát, másrészt elősegítette, hogy ez különösebb ellenállás nélkül, viszonylag békésen valósuljon Az antant, mely gyanakvással fogadta a békekezdeményezést, viszonylag soká várt válaszával. A legyőzött országokban kialakult forradalmi helyzet, a „bolsevizmus veszélye" azonban az antant tárgyalási készségét is erősítette. A fegyverszüneti feltételek kidolgozásakor e momentumokat figyelembe is vették. A Monarchiával kapcsolatos antant álláspont az volt, hogy a „bolsevizmus" elleni gát és a későbbiek során Németországgal szembeni ellensúly szerepét a birodalom felbomlása után kialakuló és az antanttal szövetséges új államok tölthetik be. Ezt a felfogást tükrözte Wilson október 18-i keltezésű válaszjegyzéke, mely szerint a Januári pontok nem képezhetik a tárgyalások alapját, mert időközben az Egyesült Államok kormánya hadviselő félnek ismerte el a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, és messzemenően támogatja a jugoszlávok szabadságtörekvéseit. Ausztria, tárgyalási pozícióinak erősítése érdekében, október 26-án felbontotta Németországgal fennálló szövetségét. A változást az is jelezte, hogy Ausztriában október 25-én a liberális Karl Lammasch alakított kormányt. Andrássy Gyula, aki szintén október 25-én vette át a közös külügyminisztérium vezetését, október 27-i és 29-i jegyzékében sürgette az azonnali fegyverszüneti és különbéke tárgyalások megindítását. Az olasz fronton a hadsereg felbomlása miatt ugyancsak október 29-ón közvetlenül is fegyverszünetet kértek. Az antant Legfelsőbb Haditanácsa, tudomásulvéve ezt az akciót, jóváhagyta a fegyverszünet feltételeit, melyet a szembenálló felek Páduában november 3-án írtak alá, de a hadműveletek beszüntetésére csak november 4-én került sor. A Monarchiának ez a látszólagos sikere nem állíthatta meg az önálló nemzeti államok kialakulásának folyamatát — mutatott rá az előadó. Lengyelországban a varsói Régenstanács október 7-i kiáltványa, hivatkozva a wilsoni pontok elfogadására, kimondta a lengyel területek egészére kiterjedő lengyel állam megalakulását. A Reichsrat lengyel képviselői október 15-i nyilatkozatukban helyeselve a kiáltványt, már az önálló lengyel állam polgáraiként léptek fel. Az alig megalakult független Lengyelország Galícia területére is igényt tartott. Lengyelországban belpolitikailag is élesedett a különböző irányzatok közötti harc, mind erősebbé váltak a munkások és parasztok forradalmi törekvései. A galíciai kérdést bonyolulttá tette, hogy október 18-án Lembergben megalakult az Ukrán Nemzeti Tanács, mely Galícia keleti részén, Kárpát-Ukrajna és Bukovina északi részén egy önálló ukrán államot próbált kialakítani. Bukovinára ugyanakkor a Román Nemzeti Tanács is igényt tartott. A viszályt a román csapatok november 11-i Bukovinába való bevonulása döntötte el. Csehországban az október 14-i tömegtüntetés-sorozattal kezdődött meg az elszakadás a Monarchiától. A Cseh Nemzeti Bizottság a szén és az élelmiszer Csehországból való kiszállítása elleni tiltakozásul hirdette meg a tüntetést, ehhez csatlakozott a Cseh Szocialista Tanács is. A felvonuló hatalmas tömegeket a Szocialista Tanács szociális követelésekkel és a köztársaság kikiáltásának jelszavával mozgósította. A Prágában összevont jelentős katonai erő azonban — bár a munkabeszüntetés itt is általános volt — meg tudta akadályozni a tüntetés kibontakozását. A siker elmaradása összefüggött azzal is, hogy a munkások erőteljes fellépésével a polgári pártok is, amelyek féltették vezetőszerepüket, szembefordultak. Másrészt nem értettek egyet a forradalmi szárny elgondolásaival a Szocialista Tanács megalkuvó nacionalista vezetői sem, sőt magukóvá tették az önálló fellépést elítélő polgári álláspontot. A látszólagos sikertelenséget kihasználva, a tömegmozgalom vezetését október második felétől a Nemzeti Bizottság vette át, mely kész volt tárgyalni a bécsi kormánnyal arról, hogy az önálló Csehszlovákia lehetőleg békés úton alakuljon meg, s a vezetés a burzsoázia kezébe kerüljön.