Századok – 1969

Figyelő - L. Benke Zsófia: Néhány ifjúsági történelmi regényről 1291/V–VI

1302 FIGYELŐ és a vitán résztvevő irodalmárok legtöbbje ugyancsak Lukács nyomán nem látnak elméletileg éles különbséget a történelmi és társadalmi regény között és az előbbi dekadenciájának kezdetét éppen annak műfaji önállósulásához kötik. A jelentős történelmi regényben ugyanis az író a történelmi témán keresztül saját korának ós saját koráról ír. A történelmi regényt az aktualizálás teszi művészetté. Ehhez az elvhez igazodva az archaizálás és aktualizálás szempontjából elemzi Pomogáts Béla az utolsó évtizedek történelmi regényirodalmát.1

3

Szerinte, ha az író mintegy rekonstruálni kívánja a történelmi regényben feldolgozásra választott korszakot, rekonstrukciós regényt ír. E típusnál az író saját kora, korának problémái háttérbe szorulnak. Az archaikus tényező tehát túlsúlyban van. Az archaizálás és aktualizálás egyensúlya jellemzi a második típust, mely az aktuális mindanivalónak — közéleti, történeti, filozófiai állásfoglalásnak vagy személyes vallomásnak — a történelmi valóság illúzióját kölcsönzi. Végül az ún. áltörténeti regény a múltat nyíltan csak a mondanivalók külső burkának tekinti, teljesen elvetve a regény történelmi valóság illúzióját. Az aktualizálás mértékét értékmeghatározónak tekintő gondolatmenet hívei — érthetően — igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a műfaj jövőjét illetően az „áltörténelmi" regény fejlődésének. Csetri vitaindító cikkében kifejti, hogy ma a történelmi regény elszakadt az író korának problémáitól és ezzel — szerinte — elvesztette esztétikai jelentőségét is. A művészi szintű történeti feldolgozások áltörténeti regény formájában íródnak, mely szorosan a megírás korához kötődik. E gondolatmenet abba a kérdésbe torkollik, hogy nem rejlik-e a válságban levő műfaj megújulási lehetősége az áltörténelmi regényben. Pomogáts fentebb vázolt rendszerével éppen ezt a feltételezést kívánja erősíteni, vagyis, hogy a rangos történeti szépirodalom a regényfikció és ezzel a történeti illúzió háttérbe szorítása felé halad, szemben a műfaj gyengébb termékeivel, melyeknél a regónyfikció és a történelmi valóságillúzió minél teljesebb fenntartása az aktuális állásfoglalás hiányát palástolja. A történelmi regény elhalására vonatkozó elvi megállapításokat igazolni látszik az a tény, hogy korunkban igen kevés kimagasló alkotás lát a műfajban napvilágot. Pomogáts egy, még 1966-ban megjelent tanulmánya a sikeres történelmi szépirodalmat három nagy csoportra osztja, ós pedigakultúrhistóriai regények, az életrajzi regények és a romantikus történelmi regények csoportjára.1

4

E regénytípusok — szerinte — virágzásuk idején jelentős műveket adtak az irodalomnak, ma már azonban, mivel kész gondolati és művészi klisék szerint készülnek, művészi értékük nincs és nem erősíthetik a helyes történeti tudatot sem. Csetri a mai romantikus, illetve életrajzi regényt eleve ponyvának, illetve giccsn к minősíti, szerinte még a kultúrhistóriai regény érdemel valamelyes figyelmet, mely ugyan maga is hanyatlási termék, de bizonyos ismeretterjesztői értékkel rendelkezik. Lóránd Imre vitacikkében ugyancsak túlnyomó részben művészietlennek tartja korunk történelmi szépirodalmát.15

„Az irodalmi iparos" eleve konformista lévén igazodni kíván ugyan az uralkodó világnézeti irányzathoz, de a giccses történetből kilógó álmarxizmus csak hamis történeti tudatot terjeszthet. A helyes történelemszemlélet kialakítása, szerinte, szaktörténószek feladata. Az itt röviden ismertetett álláspontok elvi és gyakorlati érvek felsorakoztatásával a klasszikus értelemben vett történeti regény válságát bizonyítják, elhalását jövendölik. Ezek az érvelések, ha irodalom-elméleti szempontból érvényesek is, figyelmen kívül hagyják vagy legalábbis nem veszik eléggé figyelembe az olvasóközönség igényének gyakorlati szempontját. Ha abszurditás olvasónélküli irodalomról beszélnünk, éppen úgy lehetetlen egy műfaj sorsáról következtetéseket levonni az olvasók igényének felmérése nélkül. A történelmi regény iránti társadalmi igény igen nagy. Ezt a vitázók — függetlenül a műfaj jövőjével kapcsolatos álláspontjuktól — valamennyien elismerték. A vitacikkek megjelenésének is a műfaj nagy népszerűsége adott aktualitást. Az olvasókkal, az olvasói igénnyel közvetlen kapcsolatban álló könyvtárosok természetesen nem a műfaji problémákat, hanem ezt az igényt észlelik és ennek adnak hangot. Szathmáry Györgyné és Szentirmay László számadatokat közölnek a történelmi regények kikölcsönzőinek hatalmas táborára vonatkozóan.1

6

Ezek az adatok feltétlenül azt bizonyítják, hogy a műfajnak belső problémáitól függetlenül élő, társadalmi funkciója van. Perjés Géza is felhívja a figyelmet, hogy a történelmi regény problémája nem kizárólagosan irodalomtudományi kérdés.1

7

Itt egy igen széles közönséghez szóló műfaj sorsáról van " Pomogd's Béla: Történelmi regény és korszerűség. Tiszatáj XXI. 1967. 5. sz. 499-504. I. " Pomogáts Béla: Történelmi regény és közgondolkodás. Kritika, V. 1966. 11. sz. 36-37. 1. 16

Lóránd Imre: História belletrisztika — történelemszemlélet. Tiszatáj. XXI. 1967. 8. sz. 775 — 781. 1. 16

SzathmAry Györgyné: A történelmi regény egy könyvtár gyakorlatában. Tiszatáj, XXI. 1967. 6. sz. 583 — 588. 1. Szentirmay László: Történelmi regény és olvasóközönség. Tiszatáj, XXI. 1967. 9. sz. 879-883. 1. " Perjés Géza: Jelenhez szólás és történelmi látomás. Tiszatáj, 1968. XXII. 4. sz. 362-368. 1.