Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1257/V–VI

1280 FOLYÓIB.ATSZEMLE gával, s ezen belül is inkább a romantikusabb témák. A felmérés más vonatkozásban is tanulságos. A munkások 43%-a későbben is az iskoláskönyveket használja fel, amikor egy-egy korszak alaposabb megismerésére törekszik. További 20% viszont a rádió és televízió útján szerzi és bővíti ismereteit. 18% számára ez a forrás a történeti regény, míg további 12%-nak a mozi elsőrendű forrás. A különféle rendezvényeken a munkások 6%-a vesz részt. Érdekesnek bizonyult az a kérdés is, hogy a munkások mennyire tekintik tanulságosnak az iskolákban szerzett ismereteket. 42% hasznosnak tartja a történelemoktatást. A feldolgozók azonban a megkérdezetteket végzettség szerint is külön-külön csoportosították, s ennek alapján kiderült, a kisebb iskolai végzettséggel rendelkezők állították biztosabban, hogy az iskoláztatás hasznos, míg a magasabb végzettséggel rendelkezők bizonytalanabbak voltak. Tanulságos a felméréâ másik szektora is, amit azon a területen végeztek, hogy a munkások mennyire ismerik a francia munkásmozgalom történetét. Feltűnő, hogy a fiatalok közül a 25—30 évesek alig hallottak valamit az 1936-os harcokról. A megkérdezettek 25%-a tájékozott a munkásmozgalom történetének kérdéseiben, 62%-a teljesen tájékozatlan, 13%nak bizonytalan ismeretei vannak. Érdekes, hogy a 25% „tájékozott" hangsúlyozta, hogy további ismereteket óhajt szerezni. A tájékozatlanoknak közel fele (28%) ugyancsak így válaszolt, olyan megfontolással, hogy ezek az ismeretek az általános műveltség részét képezik, ezzel szemben 6% külön amiatt is szükségesnek tartotta ezt, hogy a munkásság harcaiban felhasználják ezeket a tapasztalatokat. — MADELEINE GUILBERT: A nők iparban való foglalkoztatásáriak problémái és a technikai haladás (33—46. 1.) a századfordulótól vizsgálja ezeket az összefüggéseket. Utal arra, hogy a technikai haladással, a specializálódással együtt már megmutatkozott, hogy mind több nő helyezkedett el az iparban, ami még inkább rneggyorsult az első világháború éveiben. Érdekes, hogy a háború után az 1921-es felmérés tanulsága szerint számuk érezhetően csökkent, s végeredményben az 1906-os szintre esett vissza, ezen belül viszont jelentős átcsoportosulás ment végbe. A textiles szakmában a foglalkoztatott nők száma nem emelkedett tovább, a fémiparban viszont a számuk megháromszorozódott, s nőtt a vegyiparban, illetőleg a szállításnál is. A statisztikai adatok arra utalnak, hogy ez a tendencia későbben sem változott: a textiliparban foglalkoztatott nők száma az 1921-es 62%-ról 1962-ben 54%-ra esett, míg a fémiparban foglalkoztatottaké újra megkétszereződött: az 1921 -es 8,3%ról 1962-re 18,9%-ra. Hasonlóképpen megnőtt a nők részaránya az élelmezési, a bőr és az új technikai iparágakban, főként az elektromos iparcikkeket előállító vállalatoknál, ahol helyenként a munkásoknak többsége már nő. Guilbert tanulmányában olyan kérdéseket is vizsgál, miként érvényesül a bérezés egyenlősége a gyakorlatban, továbbá mennyire nyer elismerést a nők munkája munkahelyeiken. — MARC MAURICE: A munka fejlődése és a káderek szakszervezeti mozgalma (46—64. 1.) a francia terminológia szerint a technikusoknak és az ipari közópkádereknek a szakszervezetekben való tömörülését vizsgálja. Külön szakszervezetet (CGC — Confédération générale des cadres de l'économie) hoztak létre, amely az 1930-as években erősödött meg, kezdetben a CGT-hez, majd a katolikus CFTC-hez, 1947-től pedig a különvált szociáldemokrata szakszervezeti központhoz, a F. O.-hez tartozik. Maurice visszapillantást nyújt a szervezetek korábbi „előéletéről" is, ehelyütt az 1880-as évekig tekint vissza, de érzékelteti, hogy az igazi fordulatra 1936 után, a Népfront időszakában került sor. — J. LAUTMAN: Társadalmi valóság és szociológiai kérdés: a munkaadói szakszervezetekről (65—76. 1.) az 1945 utáni korszak jelenségeit vizsgálja, s a szociológiai munkákon kívül különféle országok felméréseit, eredményeit is figyelembe vette. — CLAUDE DURAND: AZ objektív feltételek és a szakszervezeti akciók orientációja (77—105. 1.) statisztikai adatok és különféle modellek révén kísérli meg annak feltérképezését, miként lépnek fel a különféle szakszervezetek meghatározott kérdésekben és milyen reagálás várható részükről. —SABINE ÉRBES-SEGUIN: AZ eszközök: a belső szervezeti felépítés és a szakszervezeti demokrácia (107—122. 1.) áttekintést nyújt az újabb szociológiai irodalomról, rávilágít a kényes elvi problémákra, majd „a valóság" felé fordul és beszámolót ad néhány körkórdós elemzésének eredményéről. 1968. jan.—márc. szám. —A. YASSOUR: 1905 tanulságai : párt vagy szovjetek (3—27. 1.) húsz-harminc esztendő könyv- és folyóiratanyagát, több forráskiadvány termését tekintette át ós vizsgálta, hogy a résztvevők és a történetírók miként vélekedtek a szovjetekről, egyesek mennyiben látták bennük a munkások önkormányzati eszközét, amely a proletárhatalom megteremtése után is önigazgatásra képes, mások viszont inkább olyan eszközöket láttak bennük, amelyek révén a munkások szélesebb tömegeit is bevonhatják a forradalmi mozgalomba, s így a politikai mozgalom,