Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1257/V–VI

1270 FOLYÓIB.ATSZEMLE szakasz, melynek szülötte Bebel legnevezetesebb műve, az 1879-ben megjelent A nő és a szocializmus, döntő jelentőségű Bebel világnézeti fejlődésében. Ekkor formálódik ki, és szilárdul meg benne véglegesen a társadalmi fejlődésről alkotott marxi felfogás, mely szerint a termelési módot minőségileg a termelőerők ós a termelési viszonyok kapcsolatainak specifikuma határozza meg, a társadalmi fejlődés tartalmát pedig lényegében a termelőerők és a termelési viszonyok dialektikája adja. Bebel termelőerők fogalmában a korábbi technicista felfogással szemben most kap döntő szerepet az ember. Befejezésül a szerző hangsúlyozza, hogy Bebel szellemi fejlődése 1879-ben sem ért véget, csupán a marxista világnézet elsajátításának relatív szakasza zárult le. A pártnak a polgári világnézet elleni harca ós a marxizmus állandó fejlődése követelményének megfelően Bebel marxista elméleti fejlődése is állandóan tökéletesedett. — A Vita rovatban Történettudomány és történeti tudat címmel (363—366. 1.) GERLINDE MEHLHORN, HANS-GEORG MEHLHORN és HANS WERMES szól hozzá a felvetett problémához. A történeti tudatot a társadalmi tudat történetileg kialakult formájának tartják, amelynek a többi társadalmi tudatformával szemben az a megkülönböztető vonása, hogy mindegyikben bennfoglal tátik, vagyis a társadalmi viszonyok szélesebb körét tükrözi, mint ezek. A történeti tudat és a történelemtudás korántsem azonos fogalmak. Tudatosnak lenni ugyan elsősorban tudást jelent, de jelenti a tudással való műveletet, a tudás alkalmazását is. A történeti tudás alkalmazása azt jelenti, hogy az újonnan fellépő jelenségeket osztályalapról ítéljük meg. A történeti tudat végül a történelem tanulságainak szellemében való cselekvést is magában foglalja. Az osztályálláspont állandó alkotórésze a történeti tudatnak és tényleges összekötő kapocs a történeti tudat és a szocialista tudat egyéb területei, mint pl. az állampolgári öntudat, a hagyomány-, a perspektíva- ós a nemzeti tudat között. Részletesen elemzik történeti tudat jelenlegi funkcióit, kiegészítő, megismerő, értékelő, cselekvő, prognózis funkcióit, és ebből a perspektívából felvetik a marxista történettudomány és történettanítás megoldására váró legfontosabb kérdéseit. — HANS-H. MÜLLER ismerteti a Gunst Péter szerkesztésében megjelent Bibliographia Históriáé Rerum Rusticarum Internationalis 1964. c. bibliográfiát (392—393. 1.). 4. szám. — WERNER PAFF: Godesberg-ből Bonnha (413—429. 1.) a német szociáldemokrata pártnak a „nagy koalícióba" vezető történeti útját világítja meg. A döntő lépést ezen a téren az 1959-i Bad Godesberg-i rendkívüli pártkongresszuson elfogadott elvi program és a CDU/CSU külpolitikájának 1960-ban az SzDP részéről történt, Wehner által bejelentett elfogadása jelentette. 1962. dec. 3-án a CDÜ vezetősége határozatban jelentette be a koalíciós tárgyalások megindítását a szociáldemokratákkal. Tovább sodródott a párt ezen az úton a CDU által kandidált Heinrich Liibke elnökké választásával, az 1965 őszi szövetségi gyűlési választásokkal. A párttagság körében a kormánybalópós ellen kibontakozó nagyszabású mozgalmat a pártvezetőség sikeresen leszerelte. A feladat a jelenlegi helyzetben: az önálló szociáldemokrata politika útjára való visszatérés és ezáltal strukturális változások előidézése a nyugatnémet társadalomban. — HORST BABTEL: A forradalmi német munkásmozgalom magatartása az 1871-i birodalomalapítással szemben (430—442. 1.) elsősorban Werner Conze és Dieter Groh nyugatnémet historikusokkal vitázva megállapítja, hogy bár a német munkásosztály az osztályharc kedvezőbb feltételeinek megteremtése miatt haladó lépésként értékelte, és elfogadta a birodalmi keretet, nem helyeselte annak felülről, antidemokratikus úton való létrehozását, leleplezte az „egységes nemzeti állam" osztályjellegét, militarista vonásait, s a demokratikus átalakulás következetes folytatásáért harcolva, egy pillanatra sem tévesztette szem elől a szocialista- végcélt. A forradalmi német szociáldemokrácia átfogó alternatív megoldást ós ennek megfelelő politikát dolgozott ki a Bismarck-állammal szemben. Ezt a politikát nem lehet Conze módjára sem az „ipari társadalom", sem a „nemzeti demokrácia" keretei közé beszorítani. Utóbbi egyébként nem más, mint az integrációs elmélet nacionalista változata. — EBERHARD HACKETHAL: A Párizsi Kommün hatása az Általános Német Munkásegyletre (443—461. 1.) megállapítja, hogy a Kommün iránti szimpátia és szolidaritás az eisenachi Szociáldemokrata Munkáspárt mellett a lassalleánus Általános Német Munkásegylet szervezeteinek jelentős részét is magával ragadta. Ez a lassalleánus vezetőséget taktikázásra kényszerítette. Szavakban lelkesedtek a Párizsi Kommünért, gyakorlatilag azonban mit sem tettek a Kommün tanulságainak levonása ós a Bismarck-féle állam elleni politikai harcban való felhasználása érdekében. A vezetőségnek ez a kétértelmű magatartása azonban nem érte el a kívánt célt. Az internacionalizmus eszméje épp a Kommün hatására utat tört