Századok – 1969

Könyvszemle - Könyvszemle Magyar történelem 1239/V–VI

KÖNYVSZEMLE 1245 vetéskényszer, a jobbágyi kötöttség lehetetlenné tette a gépesítés Angliához hasonló ütemét. Néhány nagybirtok majorsági területén folytak kísérletek, de csak lassan indult meg, főleg a napóleoni háborúk nyomán kibontakozó gabonakonjunktúra hatására a vetőgépek szélesebb körű elterjedése. A középbirtokon csak az 1830-as években jelentek meg a vetőgépek, míg a kisbirtokosság Pethe Ferenc kísérlete ellenére is kénytelen volt megmaradni a kézi vetés mellett. Az első magyarországi vetőgépek is, melyek a külföldi vetőgépek utánzatai voltak, a nagy uradalmak kovácsműhelyeiből kerültek ki. A vetőgóp elterjedésének a jobbágyfelszabadítás adott új lendületet. A birtokos osztály elesett az ingyen munkaerőtől, s a bérmunkásokkal dolgoztató uradalmaknak elsődleges érdekük volt a költségek csökkentése, az intenzívebb gazdálkodás. A paraszti birtokosok, megszabadulva az úrbéres szolgáltatásoktól, szabadon rendelkezve munkaerejükkel, igyekeztek gazdaságukat racionalizálni. Mindez a fokozottabb gépesítést sürgette. A tőkehiány viszont erősen gátolta a fejlődést, annak ellenére, hogy a jobbágyfelszabadítás idején már rendelkezésre állt az alapelveiben szinte tökéletesnek mondható Garrettrendszerű vetőgép. A szerző rámutat azokra az okokra, melyek gátolták a hazai vetőgépgyártás széleskörű kibontakozását. Statisztikai adatok alapján mutatja be, hogy a tőkés keretek között szerveződött hazai gépgyárak a külföldi konkurrencia szorításában miként törekedtek — gyakran exportlehetőségek miatt a hazai pozíciók egyrészét feladva — a felvevőpiac kiszélesítésére. A kapitalista verseny nehézségeit csak fokozta a századvégi agrárválság. A vetőszerkezet tökéletesítése, a speciális ós univerzális gépek kikísérletezése sem eredményezte a parasztbirtok vetőgéppel való szélesebb körű ellátottságát, jelezve, hogy nem technikai, hanem gazdasági nehézségek alkották a visszahúzó erőket. A magyar mezőgazdaság válságokkal tarkított fejlődése során, ha lassú ütemben is, de a két világháború közti időszakra általánossá vált a vetőgóp használata. Ezt a folyamatot a rendelkezésre álló statisztikák alapján (1871, 1896, 1935) számszerűségóben mutatja be a szerző, rámutatva, hogy még a második viláháború előtti időszakban is a vetőgéphasználat a középbirtokon túl csak a módosabb parasztgazdaságokig terjedt. Új perspektívát csak a nagybirtokrendszer felszámolása, a szocialista nagyüzem i gazdálkodás eredményezett. Ha a szerző terjedelmi okokból nem is vállalkozhatott a kérdés szerteágazó, minden apró, gyakorta sokadrangú részletének feltárására, komoly érdeme, hogy az agrárfejlődésünk szempontjából oly jelentős termeléstechnikai kérdés szakavatott kézzel rendszerezett és értékelt gazdag anyagát az érdeklődők szélesebb köre számára is hozzáférhetővé tette. Fegyó János Diákköri füzetek. 1/2, II/1, III/1. köt. Debrecen, 1967—1968, Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, 65—237. ; 236, 354 l. — „Bizton remélhető, hogy a ma még csak a hallgatók körében vagy közvetlenül tanáraik előtt ismert nevekkel egy-két évtized múltán már egy-egy tudományág elismert kutatói között találkozhatunk", — írja a debreceni egyetem (és a másik két magyarországi bölcsészkar) diákköreinek legjobb dolgozatait már harmadik évfolyamában kiadó egyetemi évkönyv III. kötetéhez írt előszavában Ránki György professzor. Valóban, három évfolyamot áttekintve már most is akad egy-két név, amellyel azóta már egyéb tudományos fórumokon is találkozhatott az olvasó, annak bizonyságául, hogy hordozóik csakugyan a legjobb úton vannak a professzoruk megjósolta tudományos megbecsülés felé. A dolgozatok a legkülönbözőbb társadalomtudományi (és kiegészítő köteteikben persze természettudományi) témákat dolgozzák fel. Az alábbiakban csak a történettudományi vagy azzal szoros összefüggésben levő cikkek eredményeit kívánjuk összefoglalni. Az 1/2. kötetben Némedi Dénes: Nemzet és nemzeti kérdés. (Otto Bauer nemzetelmélete.) (71—94. 1.) A nemzetiségi kérdés ós a szociáldemokrácia c., 1907-ben megjelent munkájának igen tüzetes kritikája alapján kimutatja, hogy Bauer, aki a nemzetet igen régi kategóriának tartja, s legfőbb ismérvét a nemzeti jellemben látja, a nemzetet el akarja választani a társadalomtól, s ezzel a nemzeti kérdést mintegy kiiktatni. A problémát teljesen elvontan kezeli, s valóban a Monarchia fenntartását kívánja igazolni. — Tóth István: A pannóniai Mithras-kultusz etnikai háttere (95—106. 1.) a feliratos anyag vizsgálata alapján három korszakot különböztet meg. Az első a 167 — 180-as markomann háborúkig tart, ekkor kezd elterjedni a kultusz a provinciában, a keleti tartományokból ide került rabszolgák és katonák révén. A Severusok bukásáig terjedő második korszakban hirtelen megnő a kultusz, s az előbbi korszakkal ellentétben sokkal jelentősebb lesz az egyént vallásosság szerepé. A limesen ekkor a, katonák mellett erős szerepet játszik: benne a municipális arisztokrácia, megint az elsősorban keletről idemenekült néprétegekből. A provincia belső területén,