Századok – 1969

Történeti irodalom - Bibliotheca Corviniana (Ism. Mályusz Elemér) 1217/V–VI

1218 TÜUTfiNElI mODALOM juk, hogy a kéziratosság, mielőtt végleg átadta volna helyét a könyvnyomtatásnak, a festő tobzódó színpompájával és a rajzoló fantáziadús leleményességével megteremtett korvinákban mintegy önmagát múlva felül mondott búcsút a középkornak, de reánk is a meglepetés erejével hat a kódexek szépsége ós életszerűsége. A reprodukciók ugyanis, amelyek gyermekkorunk óta elénk hoztak a most kötetbe foglalt lapok közül több-kevesebbet, vagy fényképfelvételek után készültek, s ekkor nem adtak fogalmat a színgazdagságról, vagy amennyiben ezt érzékeltetni próbálták, a rajz finomsága szenvedett hátrányt, a nyersen erős színezés pedig letörölte a képek hamvasságát. A technika gyors fejlődését, túl mindennapi életünkben tapasztalható ezernyi jelén, meggyőzően tanúsítja a kötet bármelyik lapjának összehasonlítása a korábbi facsimilékkel, amint azokat az 1927-ben megjelent Bibliotheca Corvina vagy a Magyar Könyvszemle egy-egy régibb évfolyama tartalmazza. Ugyanakkor a tökéletesebb reprodukció a miniátorok munkájának finomságáról ós játékos szelleméről egyaránt tájékoztatva, segít megismerni a kor művészi felfogását és világnézetét. Az egyes lapoknak megértését, de egyszersmind szépségük élvezését is nagy mértékben megkönnyítik Csapodiné Gárdonyi Klárának magyarázatai. A képek tárgyias leírásai ezek. Sem nem szűkszavúak, sem nem terjedelmesek, ugyanakkor tartózkodnak minden frázistól és túlzástól. Segítségükkel az olvasó, aki, ha csak maga is nem szakember, mindenképpen rászorul a támogatásra, lényegesen többet vehet észre a képeken, mintha csak saját megfigyelésére támaszkodnék. Nemcsak az egyes miniatori műhelyek közti különbségek lesznek a szemlélő előtt érthetőek, hanem az ábrázolás kis részletei további vizsgálódásra ösztönözhetnek. Ilyenek azok az emblémák, amelyek az Attavante-műhelyből Mátyás részére kikerült kódexek lapszéli díszei között rejlenek. Méhkas, homokóra, hordó, éggömb, kerekes kút a leggyakoribb alakzatok. Ismételt előfordulásuk arra mutat, hogy szerepeltetésük nem esetleges, hanem velük a művésznek célja volt, ábrázolásukkal valamit ki akart fejezni, ami ma — már és még -— rejtve van előttünk. Arra nem gondolhatunk, hogy a festő játékosan választott ki bizonyos tárgyakat s azokat megrendelője ízléséhez illőknek annak tudta ós megkérdezése nélkül tekintette. Az emblémák között ugyanis a sárkány is előfordul és pedig pontosan úgy ábrázolva, mint a Sárkány-rend egyes tagjainak címerén látható: köralakúvá görbülten, farkát nyaka köré úgy csavarva, hogy a címerpajzsot testével körülfonja. Mivel egyáltalán nem valószínű, hogy az olasz könyvmásolók ismerték a Sárkány-rendet, ennek jelvényét magyar kódexekben emblémáúl csak hazai ösztönzésre szerepeltethették. Ez esetben azonban a Hunyadi-ház vágyait és hatalmi igényeit fejezték ki. Hunyadi János, mint ismeretes, nem volt a rend tagja, aminek megfelelően címeréhez nem is kapcsolták hozzá a sárkányt. Családja, így következtethetjük, hiányolta, hogy a leghatalmasabb főurakat egy társaságba tömörítő jelvény nem fonódott a kormányzó címere köré, utólag alkalmat keresett tehát, hogy emblémául feltüntetésével jelezze: ahhoz neki is van köze. A magyarázatok, bár óvatosan, egyes kódexek elkészülésének valószínű idejére is utalnak. Ebben a vonatkozásban a kor meghatározásához értékes támogatást nyújtanak a címerek. A Mátyás ún. A-típusú címeréből levonható tanulságok, amint azokat Csapodi Csaba kiértékelte, a művészettörténészeken kívül a kor valamennyi kutatóját közelről érdekelhetik. Látszatra jelentéktelen részletről van szó. Arról, hogy azok a kódexek, amelyeken Mátyás címerét M ós A betűk övezik, a király életének nem utolsó szakaszából, hanem az 1470-es évek második feléből származnak. Az időbeli eltolódásnak esetünkben mélyreható következményei vannak. A sziglát ugyanis Mathias Augustusnak volt szokás feloldani, s ennek alapján I486, Bécs elfoglalása utáni időre éppen azért tette kutatásunk az ily címerrel ékesített kódexeket, mert azok, feltevése szerint, Mátyás élete utolsó éveire jellemzően a császári trón utáni törekvését tükrözik. Teljes mértékben egyet érthetünk Csapodival, hogy Bécs elfoglalása semmiképpen sem tette Mátyást császárrá. A kérdés azonban nem a német-római császársággal való kapcsolat szemszögéből nézve jelentős. Mátyás törekvései ennek elnyerésére jól ismertek, kudarcának okai és körülményei szintén. Az Augustus jelző más, későbbi akció magyarázatát lenne hivatott alátámasztani. A királynak azt az eltökólését, hogy új imperiumot alapít, amely magában foglalja Magyarországon kívül valamennyi hódítását. Mivel a saját eltökéléséből imperátorrá lett uralkodó terve szerint a birodalom részei megőrzik önállóságukat, ugyanakkor a központosító politikának Magyarországon már érvényesült elvei segítségével a fejlődés útján jelentékenyen előre haladnak, az új dinasztia vezetése alatt oly államközösség erősödik meg, amely joggal tarthat igényt a művészeti alkotás jelzőjére. Ahhoz, hogy Mátyás hódító törekvéseit ily összefüggésben, dinasztikus politikáját ily nagyra törő célok érdekében kitervezettnek lássuk, magát pedig a Habsburg-ház elől a pálmát elvinni hivatott új impérium megszervezőjének tekintsük, jelentős segítséget nyújtott az A sziglának Augustus értelmezése. Csapodinak az A-típusú címerről tett megállapí-