Századok – 1969

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Gulkin; I. Sz.: A burzsoá történetírás válsága; a haladó történetfelfogás kialakulása és fejlődése 1164/V–VI

1166 X. SZ. GALKIN nagy események kaotikus összevisszasága, hanem ez a fejlődés folyamatot jelent, amely meghatározott rendnek van alávetve. Ez a „rend" nem a történelmi fejlődés objektív törvényeinek érvényesüléséből következik, hanem kívülről, természetfeletti erők, az isteni gondviselés viszi bele. Az emberi világ megismerésének ez a valójában teológiai elmélete nem más, mint elszakadás a korábban érvényesülő liberális és pozitivista interpretációtól.^ Egyben lépés a világosan kifejezett konzervatív történetfilozófiai koncepciók felé. Éppen ezzel következett be a polgári történetírás válsága. Ez egyértelműen megnyilvánul a történelmi haladás elméletének polgári történészek által való elvetésében. Erről E. Carr, a marxizmus elméletétől távol álló angol történész a következőket írja: „Azt mondják, hogy I. Miklós orosz cár rendeletet adott ki, amely szerint szigorúan megtiltotta a »haladásról« való gondolkodást. Ma Nyugat-Európa, sőt ( !) az Egyesült Államok filozófusai és történészei teljes mértékben egyetértenek ezzel."6 E Carr, aki kiválóan ismeri a nyugat-európai és amerikai filozófusokat és történészeket, gyilkos jellemzést adott író-kollégáiról. A relativizmus egyre szélesebb behatolása a történetírásba arra vezetett, hogy a tudósok alkotta történelmi vásznak elszakadtak a reális valóságtól, ami hozzájárult presztízsének hanyatlásához az olvasók szóles körében. A társadalmi haladásban való hitetlenség, a törvényszerűség gondolatának száműzése az emberiség fejlődéséből, az erősödő „átpolitizálás" és az apologetizmus a történelmi kutatásban, a konzervatív tendenciák növekedése egyre inkább jellemzi a történelmi irodalmat. Mindezek a bonyolult folyamatok közvetlenül kapcsolatban voltak a polgári történelmi és történetfilozófiai gondolkodás válságának másik fontos oldalával — azzal a polgári történettudósok táborában már megindult differenciálódással, amely a hagyományos közös elvek nyilvánvaló csődjének ténye láttára következett be, hiszen ezek az elvek egyre inkább ellentmondanak a világban lejátszódó valóságos folyamatoknak, és amely bekövetkezett a marxista—leninista történetírás oldaláról jövő kihívás láttára. A polgári és a hozzájuk közelálló, de a tudományos zsákutcából kivezető utat őszintén kereső tudósok viszonya a marxizmushoz mindig ellentmondásos volt. Különböző — sikeres és kudarcokkal teli — szakaszok jellemezték. Mindenesetre az kétségtelen, hogy már a két világháború közötti időszakban is a marxista módszertan, hol közvetlenül, hol közvetve, de hatott számos tőkés ország történettudományának egész csoportjaira, sőt irányzataira. Az általuk elért eredmények jelentős mórtékben emiatt jöhettek létre. Ugyanakkor néhány országban egyre növekvő számmal jelentek meg szaktudósok, akik mind szilárdabban és nyíltabban helyezkednek marxista álláspontra. Napjainkban sokkal észrevehetőbben figyelhető meg, mint a két világháború közötti időben, a marxizmus—leninizmussal egykor egységesen szembenálló polgári történész front differenciálódása, összeszűkülése és meggyengülése. A marxista—leninista módszertan mind szélesebben behatol a történelmi kutatásokba, új problémákat vet fel és új megoldásokat ajánl. Mindezt jelentős mértékben elősegíti az a körülmény, hogy a Nagy Október eszméi és a tudományos szocializmus esznéi a szocialista tábor szakadatlan erősödése közepette egyre népszerűbbekké válnak. Foglalkozzunk röviden a haladó tendenciák fejlődésével az egyes nemzeti történetírásokban . Az angol történettudományban a módszertan területén mutatkozó válságjelenségek a legszemléletesebben A. Toynbee népszerűvé vált tanításában nyilvánultak meg. A társadalmi fejlődés általa kidolgozott ciklikus elmélete lényegét tekintve tagadja az egységes világtörténelmi folyamatról szóló elképzelést, annak folytonosságát ós haladó jellegét. Szerfelett jellemző paradox az a tény is, nogy a liberális történész Toynbee végül is a vallás felé fordul, és a kutató fő feladatának az „isteni terv" intuitív felismerését tartja. Szerinte ezen „isteni tervnek" megfelelően fejlődik az emberiség. Á két világháború közötti időben Angliában kialakult és elég gyorsan fejlődött a labourista történetírás, amely mindenekelőtt H. G. Cole nevéhez fűződik, és a Webb házaspárnak köszönheti fő módszertani elveit. Ezen irányzat vitathatatlan érdeme, hogy az angol munkásmozgalom történetének feldolgozását az akadémikus kutatási témákkal egyenjogúvá tette. Csakhogy sajnos ez a feldolgozás reformista nézőpontból folyt, és objektíve arra vezetett, hogy az angol proletariátus osztályharcának forradalmi hagyományait eltorzították vagy elhallgatták. Nagyon reményt keltő volt az angol történetírásban a haladó irányzat létrejötte, amelyben a kommunistákkal együtt aktívan léptek fel a marxizmushoz közel álló polgári történész-szakemberek is. A haladó angliai történelmi gondolkodás megkezdte az angol történelem néhány „kritikus pontjának", amilyen a XVII. századi angol forra-• E. H. Can: What is history?. (Mi a történelem?) London, Pelican Books. 1964. 112.1.