Századok – 1969
Vita - Bellér Béla: A Tanácsköztársaság történetszemléletéről 1134/V–VI
1150 BELl.Élt BÉLA ben, a centralistákban találja meg igazi szövetségeseit. Ilyen szempontból emeli ki a bevezető lecke bibliográfiája Deák, Eötvös, Kossuth mellett Széchenyi,, megdöbbentően nagy jelentőségű és forradalmi főmunkáit", mint „a régi magyar társadalom (vagyis a feudális-rendi társadalom — B. B.) legjobb kritikáját".12 1 É pozitív Széchenyi-kép mindamellett nem nélkülözi a kritikai vonásokat sem, amelyeket marxista átértékelési kísérletként értékelhetünk. „Ideálja, kiindulópontja — írja róla a lecke — alapjában konzervatív volt: polgári társadalomnak kialakulása, azonban a nagybirtok túlnyomó befolyásának megőrzésével. Ezért volt ideálja Anglia fejlődése. De az akkori magyar viszonyok között az ő európai programja merészen, megdöbbentően forradalmi volt."122 Ettől függetlenül a leckéknek a Kossuth-kultusz túlliajtásainak lenyese£etésóre s a reformkori liberális nacionalizmus többi személyiségének az eddiginél élet- és valósághűbb bemutatására irányuló, elóg világosan megnyilvánuló törekvését újabb történetírásunk is csak méltányolhatja. A Szabó Ervin-i örökség a legterhesebben a polgári forradalom és a szabadságharc tárgyalására nehezedett. Mint ismeretes, a leckék Szabó Ervint követve12 3 az 1848— 49-i forradalomban és szabadságharcban kisnemesi felkelést ós parasztforradalmat látnak. Ez a felfogás egyenesen következett a szociáldemokrata reformizmus feudalizmus-koncepciójából, amely a reformista pártvezetőségnek az 1905—Oü-os kormányzati válság idején követett oppurtunista politikáját is némileg magyarázza. A probléma itt csupán az, hogy miért nem tudta áttörni amagyar forradalmi elmélet és gyakorlat az 1917-i orosz és az 1918—19-i magyar polgári demokratikus ós szocialista forradalmak után sem ezt a tipikusan refoimista koncepciót. Ennek a sajátos ellentmondásnak a magyarázatát abban találjuk meg, hogy 1918—19-ben a magyar forradalmi mozgalom előtt álló fő feladat a proletárforradalom nemzetközileg érvényes elméletének, a leninizmusnak a mozgalomba való bevitele s ennek alapján a magyar forradalom lényegének feltárása volt. Ezt a feladatot 1919 kommunistái lényegében sikeresen megoldották. Ugyanakkor a forradalmi párt fiatalsága, tapasztalatlansága miatt nem sikerült ezt az elméletet elóg átfogóan és elég rugalmasan alkalmazni a magyar fejlődésre, különösen ami a demokram Kirczné: i.m. Bcv. NL, 1919. 17. sz. 27. I. ш Kirczné: i. m. V. lecke. 1919. 20. sz. 23. 1. — Bár a Széchenyi-képet ilyen vonzóra kétségkívül a szociáldemokrata feudalizmus-koncepció festette, fő vonalaiban mégis elfogadható Széchenyi-portré, s mint ilyen előrelépést jelent a történetileg hiteles Széchenyi-ábrázolás felé. Ezt iiimál inkább értékelnünk kell, mert egy a XX. század elején az agráriusoktól elindított forradalomellenes, osztálybékét hirdető, szociális demagógiát űző, emellett ízig-vérig szocialistaellenes, nacionalista, antiszemita, egyszóval velejéig reakciós Széchenyi-kultusz ellenében született. (Utóbbira ld. Tilkovszky Lóránt: A századeleji Széchenyi-kultusz és a népművelés. Népművelési Értesítő, 1964. 4. sz. 205 — 229. 1.). A magyar munkásmozgalomnak Széchenyi pozitív értékelése felé tett kezdő lépéseként értékelhetjük Somogyi Bélának a Benedek Elek szerkesztette Kis Könyvtárban megjelent A legnagyobb magyar c. népies életrajzát (Máramarossziget, Berger Miksa kiad. É. п.). Somogyi Széchenyi gyakorlati alkotásait állítja előtérbe, amelyekkel ,. . . .haldokló nemzetét új életre keltette" (i. m. 48. 1.). Bár tud Széchenyi és Kossuth — egyébként vulgárisan értelmezett — ellentétéről, nem ezt, hanem az egységet állítja előtérbe. Amint Széchenyit a „legnagyobb magyarnak", úgy Kossuthot a „magyar nemzet megváltójának" nevezi. Ez a Széchenyi-kép még erősen magán viseli a ftiggctlcnségpárti szemlélet bélyegét. Egy 1904-es Népszava-cikk Széchenyinek a reakciós arisztokrácia által való kisajátítása ellen tiltakozik. Naplóját idézve a haladó államférfira hívja fel a figyelmet, aki azt vallotta, liogy: „Az alkotmányt biztosítani annyit tesz, mint azt oly lábra helyezni, hogy az ország minden lakosa érdekét találja benne, hogy tovább fennálljon" (Széchenyi Istvánt ünnepelték. Népszava, 1904. febr. 11., 3. 1.). Ugyanebben az időben körvonalozódik a szociáldemokrácia tudományos Széchenyi-képe Szabó Ervinnek Marx-Engels Válogatott Művei I. kötetéhez, jelesen Engels A magyar forradalom c. műve elé írt bevezetésében. (Szabó Ervin: Jegyzetek a magyar forradalomról. Huszadik Század, 1904. N. köt. 410 — 411. 1. Uő.: Bevezetés Engels A magyar forradalom c. műve elé. Marx —Engels Válogatott Művei 1. köt. Bpest, Népszava könyvker. kiad. 1905. 116-117. 1.). Szabó Ervin a Széchenyi-kérdés lényegét reális gazdasági és utópisztikus politikai programjának összeütközésében látta. Szabó Ervin nyomán indult el a Történelmi összefoglalások magyar leckéinek szerzője. Takács Mária a reformkor társadalmi viszonyainak és politikai mozgalmainak tisztázása felé Társadalmi állapotok és törekvések Magyarországon 1830-1847. Bpest. Lőbl Dávid és Fia Könyvnyomdája, 1909. c. doktori értekezésében, amely a hivatkozott lecke közvetlen forrásának tekinthető. A polgári radikálisokhoz közel álló szerző két nagy fejezetben előbb a magyar társadalom 1830 körüli struktúráját elemzi gazdag statisztikai, gazdasági és politikai irodalom felhasználásával, majd ezen az alapon a társadalmi reform szükségességének fokozatos felismerését és a haladó mozgalmak kibontakozását, vagyis a politikai harcok történetét ismerteti. Ez a mű megítélésünk szerint viszonylag kis terjedelme ellenére a reformkor és benne a Széchenyi-kérdés első alapos marxista feldolgozása, méltó előfutára Szabó Ervin Társadalmi és pártharcok a 48 —49-es forradalomban c. művének. Sajnálatos, hogy ez a ragyogó kis mű az utána következő marxista történésznemzedékek tudatából úgyszólván teljesen kiesett, bár Révai József reform- és forradalomkori koncepciójának kialakítására, úgy tűnik, hatással volt. Újrafelfedezését Varga Zoltán A Széchenyi-ábrázolás fő irányai a magyar történetírásban (1851-1918). Bpest, Akadémiai Kiadó. 1963 c. művének köszönhetjük (i.m. 258-262. 1.). 1!S Szabó Ervin ezt a felfogását még 1905-ben kifejtette Marx és Engels Válogatott Műveihez írt bevezetéseiben (i.m. I. köt. A magyar forradalom. Kossuth Lajos. 110 — 125. 1.). Részletes kidolgozása posztumusz műve. Szabó Ervin: Társadalmi és pártharcok a 48—49-es forradalomban. Űj kiad. Bpest, Népszava. 1946. Megjegyezzük, hogy Szabó Ervin készülő müvének Az országgyűlés és az utca 1848 márciusában e. fejezetét a Szocializmus 1918 februári száma (124 — 133. 1.), Az örökváltság és a parasztniozgalmak c. fejezet egyik részletét A magyar jobbágyfelszabadítás országgyűlési története 1847-48 címen pedig a Huszadik Század közölte (1918. XXXVII. köt. 1-22.1.). Mindkettő különlenyomatban is megjelent. Itt jegyezzük meg, hogy Szabó Ervin főművét kevéssel első, bécsi megjelenése után világnézeti, módszertani és tárgyi fenntartásai ellenérc is igen elismerően méltatja Mályusz Elemér, a társadalomtörténeti kutatást annyira nélkülöző magyar történeti irodalomban „igen figyelemreméltó" alkotásnak nevezvén azt (Mályusz Elemér: Szabó Ervin: Társadalmi és pártharcok a 48-49-es magyar forradalomban. Bpest, Athenaeum ny. 1922. 7. 1.).
