Századok – 1969

Vita - Vita a Történettudományi Intézetben az Annales kör történetfelfogásáról - Makkai László: Strukturális történeti szemlélet és strukt7uralizmus 1126/V–VI

STRUKTURÁLIS TÖRTÉNETI SZEMLÉLET ÉS STRUKTURALIZMUS 1129 A fenti gondolatmenet egyik érdekes tanulsága, hogy a struktúrákban való társadalomtudományi gondolkozás hegeli-marxi genetikus változata a statikus strukturalizmus kerülőút ján jutott-el a nem-marxista tudósokhoz és éli újabb reneszánszát a történelmi materializmustól távol álló körökben is. Marx óta a történettudomány valóban struktúrák és modellek tudománya. S ez különösen megszívlelendő a marxista történészek részéről, mert segít megtisztítani történetírásunkat a sokféle besziiremkedett szubjektivizmustól. A struktúrákban való gondolkozásnak ezt a hasznát látja meg (egyebek közt) M. A. Barg szovjet történész, mikor „több mint sajnálatosnak" tekinti azt a tényt, hogy a történettudomány eszközeinek tökéletesítéséről rendezett szovjet vita „elindítójaként azok a panaszok szolgáltak, hogy a történeti munkákban — úgymond — nincs elég »emocionális töltés«, nincs bennük »a múlt dramatizálására irányuló elem«, nem elég »élesek a színek« stb. stb." Pedig „sok történeti munka »szürkesége« nem annyira azok »hebegő stílusával«, mint inkább sokkal mélyebben fekvő okokkal magyarázható . . . Arról van szó, hogy történetírásunkban jelentős szakadás következett be a történelemnek mint tudománynak megismerési feladatai ós a történeti megismerés elméleti, különösen logikai problémáinak kidolgozása között . . . Nyilvánvaló, hogy a történettudomány nem elszigetelten fejlődik, hanem a többi tudomány, többek között a természettudományok, együttesében. A tudományos megismerési folyamat minden területre kiterjedő kölcsönös összefüggésben áll . . . Előbb-utóbb bekövetkezik a tudomány egész frontjának felzárkózása, mégpedig a különösen gyümölcsözően fejlődő, előreugró frontszakaszok mellé . . . Nyilvánvaló, hogy a történetkutatás dialektikai-logikai felépítésének módszertani alapjául annak a ténynek elismerése szolgálhat, hogy a társadalom- és természettudományok logikai természete elvileg azonos. A történeti ismeretek »speciális voltáról« szóló állítások egyáltalában nem újak és nem segítik elő a történetkutatás tökéletesedését. Mintha a történelem mint tudomány egy kissé eltévelyedett volna az »egyediség« és »sajátszerűség« labirintusában, a »lélek« és »akarat« sehová sem vezető ösvényein, hogy olyan utakon keressen menedéket, ahol csak teljes és nyomorúságos epigonság vár ránk ! Azok a megismerési nehézségek, amelyekbe a mi történetírásunk ütközik, nem a materialista történetfelfogás vélt egyoldalúságából folynak, mint erről bennünket számtalan polgári történész-teoretikus meggyőzni igyekszik, akik az »egyéniesítő, individualizáló« történeti módszereket védelmezik, hanem abból a tényből, hogy mostanig nem tártuk fel teljes egészében ennek a módszernek a gazdagságát, hogy ez a módszer mind mostanig csupán kidolgozatlan, befejezetlen lánc maradt, annak ellenére, hogy felfedezése pillanatától több mint száz esztendő telt el ... A történelem csak addig marad tudomány, amíg az emberek akaratát ós tudatát mint tőlük független okok következményét vizsgálja . . . mindenekelőtt statisztikai (azaz szociológiailag általánosított) tényekből kell állania; az empirikus tények a tudományos rekonstrukcióban csak reprezentatív szerepet játszanak. Az empirikus és a logikus közötti arányokat semmi esetre sem az utóbbiak kárára lehet ós kell megtalálni . . . Más szavakkal, minden jelenséget strukturális egészként kell tanulmányozni."4 Ugyancsak a szubjektivista irányzatokkal való szembenállás során jut el a belga P. Lebrun a strukturalista módszer posztulátumához: „Tagadjuk, hogy a történelem az egyedi tudománya, sőt az egyedi megismerésnek még a lehetőségét is. A valóság egyes »totalitásokból« áll, amelyek így vagy úgy megismerhetők, amennyiben analizáló ós szintetizáló erőfeszítésünk meg tudja bennünk különböztetni tárgyát: az általánost, az egyetemest, de így vagy úgy menthetetlenül áthatolhatatlanok, amennyiben egységük elzárja az utat az általános felé. Ebben az utóbbi értelemben beszélünk »egyediről« és tekintjük ezt a szót egyszerűen tudatlanságunk spanyolfalának." A német szellemtörténet „megértő" módszerének „szemfényvesztésével" ellentétben nem hisszük, hogy az emberi cselekedetek akár egy »érthető« ismeret, akár egy különleges természetű tudomány tárgyai. Tárgya, módszere tekintetében a történelem mutat fel bizonyos sajátosságokat, mindazonáltal, ami eredményeinek természetét és típusát illeti, nem áll ellentétben a többi tudomány egészével."5 Figyelemreméltó, hogy mindkét történész, a marxista és a nem-marxista egyaránt elsősorban azért fordul szembe a szubjektivizmus minden válfajával, mert ebben látja a legfőbb akadályát annak, hogy a történettudomány felzárkózzék a természettudomá-4 M. A. Barg: Strukturális elemzés a történetírásban. Vaproszi Filoszofii, 1964. 10. sz. 83 — 93. 1.: magyar fordításban Világtörténet (1965), 7-8. sz. 7-19. 1. 5 P. Lebrun: Structure et quantification с. cikke a Ch. Perelman által szerkesztett,,Raisonnement et démarches de l'historien" c. kötetben (Bruxelles, é. n. 41—46. 1.), részletei magyar fordításban Világtörténet (1965), 7 — 8. sz. 21-25. 1. 13 Századok 1969/5—6