Századok – 1969

Vita - Vita a Történettudományi Intézetben az Annales kör történetfelfogásáról - Makkai László: Strukturális történeti szemlélet és strukt7uralizmus 1126/V–VI

STRUKTURÁLIS TÖRTÉNETI SZEMLÉLET ÉS STRUKTURALIZMUS 1127 hogy a struktúrát nem a tények, hanem a tények közötti viszonylatok alkotják, s e viszonylatok azonosak maradhatnak akkor is, ha a tények megváltoznak. A struktúrának pozitív elem nélküli, pusztán különbségekből álló rendszerként való felfogásából következik, hogy alkotó elemeinek mibenléte és keletkezése tökéletesen közömbös mozzanat, s így a struktúrának tulajdonképpen nines, nem is lehet történelme. Nem lehet, mivel a strukturalizmusnak legfőbb tudományos haszna az, hogy a modellekké konstruált struktúrákat egymás közt formális szempontból, tartalmuktól függetlenül össze lehet hasonlítani. Ennek azonban az a feltétele, hogy a struktúrák folytatásnélküliek (diszkontinuusok) s amennyiben időben el is lehet őket helyezni, reverzibilisek legyenek. A történelem viszont folyamatos ós időben visszafordíthatatlan, dinamikus ős genetikus folyamat, szemben a strukturalisták szükségszerűen statikus és izolált struktúrafogalmával. Legalábbis ilyennek fogják fel a történelmet a marxisták, s —- mint láttuk — velük együtt az An iales történészei is. A strukturalizmus vezető tekintélyének, Lévi-Straussnak azonban a történelemről, pontosabban a történeti megismerésről az a véleménye, hogy az is csupán jelenségek együttesének bizonyos faj ta leírása és rendszerezése. Ezek a jelenség-együttesek nem rendezhetők egyetlen, genetikusan összekapcsolódó, időben előrehaladó láncolatba, mert mindegyiknek megvan a saját fejlődési vonala ós a saját külön periodicitása. Hogy két szélsőséges példát hozzunk fel, az emberiség demográfiai fejlődésének sok évezredes periódusai semmiképpen sem alkotnak egyazon sorozatot nagy politikusok vagy művészek életpályájának néhány évenként bekövetkező fordulataival. Más természetű tények más ütemű változásai jellemzik a gazdasági, a politikai, a kulturális fejlődóst. Ez annyit jelent, írja Lévi-Strauss történetszemléletének magyarázója1, hogy ,,a történelem nem egyetlen folytatólagos vonalon haladó együttes, melynek megvan a folyamatossági potenciája, hanem megszámlálható lineáris együttesekből álló megszámlálható együttes". Lévi-Strauss ezt úgy ábrázolja, mint egy két dimenziójú matricát, mely megszámlálható, de végtelen számú, balról jobbra vezető horizontális vonalakból áll. A felső vonalak a globálisabb, lassabban változó, legkevésbé konkrét történeti mozzanatokat jelölik (mint az ember biológiai kialakulása, demográfiai fejlődése, a technika nagy vívmányai, a gazdasági élet alakulása stb.), az alattuk következők az egyedibb, gyorsabban változó, esetlegesebb jelenségeket (mint a politikai, kulturális áramlatok, vagy éppen az egyéni sorsok). Világos, hogy fent a periodicitás nagyon hosszú s egyre rövidebbé válik lefelé. A történelem a maga átfogó voltában a többi felett legmagasabban fekvő vonalon kap kifejezést, részleteiben pedig a legalsó vonalon, az emberiség ill. az emberek vonalán, ezek azonban gyakorlatilag hozzáférhetetlenek a tudományos megismerés számára, s az ismert és megismerhető történelem a középső vonalakon foglal helyet. Eltekintve most itt azoktól a történetfilozófiai konklúzióktól, amelyek ebből a szemléletből folynak (a történelem nem végső vonatkozás, sem konkrét egyetemes), metodikailag az következik belőle, hogy a történelemre is alkalmazható a struktúrákat egymás közt formális szempontból, tartalmuktól függetlenül összehasonlító módszer, hiszen a szóbanforgó ábrát úgy is lehet interpretálni, mint egy zenemű partitúráját, amelyben az egymás alatti sorok különböző hangnemeket és hangszereket jelentenek, s az egésznek az értelmét egyedül a hangok kapcsolata adja meg, akár horizontális, akár vertikális olvasásban, azaz történósznyelven akár egy probléma időbeli nyomonkövetésének, akár a különböző problémáknak egy adott időmetszetben való szinkron együttlátásában. Nyilvánvaló, hogy Lévi-Strauss történetszemlélete a Braudel által megfogalmazott „longue durée — conjonctures — événements" koncepció strukturalista átértelmezése s egyben strukturalista kritikája. Míg Braudel egymásra és egymásba épülő, a múltból a jövő felé tartó változásokon átmenő szintekről beszél, Lévi-Strauss párhuzamos, de egymástól független vonalakra bontja a történelmi folyamatot, mely tulajdonképpeni folyamat-jellegét is elveszti nála azáltal, hogy a genetikus szempont kikapcsolásával közömbössé, sőt visszafordíthatóvá válik a múlt és a jövő. Ez a teljesen formális, erősen elvont strukturalizmus — bár fentebb idézett francia ismertetője szerint is az abszolút idealizmusba való hullás kockázatával jár, amennyiben a konkrét valóság helyett elvont modelleken végzi vizsgálódásait — mégsem utasítható el mindenestől, n-ert a történeti valóság bizonyos elhatárolt, különösen pedig kvantifikálható területein jó metodikai szolgálatokat tehot szinkron funkcionális összefüggések feltárása érdekében. (E tekintetben tanulságos az a párhuzamosság, amelyet Max Weber és Lévi-Strauss funkcionalizmusa közt a strukturalizmus egyik kritikusa éles szemmel megállapít.2 De ha bizonyos összefüggések megvilágítására, kiemelésére alkalmas is, bizonyosan nem alkalmas a történeti folyamatnak, mint genetikus és dinamikus struktúrának a rekonstruálására. A sok 1 ff. Lantéri-Laura : Történelem és struktüra az ember megismerésében. Annales ... 1967. 4. sz., magyar fordításban Világtörténet (1967), 14 — 15. sz. Az idézett sorok uo. 65. 1. 1 E. Leach: Telstar et les Aborigènes ou „La Pensée Sauvage". Annales .... 1964. 1108.1.