Századok – 1969
Közlemények - Kardos József: Az Eckhart-vita és a szentkorona-tan 1104/V–VI
1108 KARDOS JÓZSEF Szinte maguktól adódhatnak ezek után a kérdések: mi volt és hogyan alakult ki a szentkorona-tan, valójában milyen szerepet játszott történelmünkben, „szentélyének" óvatlan megsértése miért jelentett halálos bűnt, mi tette olyan fontossá a Horthy-rendszer ideológusai, politikusai számára, hogy még közvetve sem érinthette kritika a leghevesebb visszautasítás veszélye nélkül. A XIX. század végén tantétel gyanánt megfogalmazott szentkorona-eszme szinte állandóan változó, szétágazó nézetek foglalatát jelentette, melynek segítségével felhasználói éppen adódó politikai céljaikatés érdekeiket indokolhatták, bizonyíthatták. A hivatkozásul felhasznált szentkorona-tan hatékonyságát ós agitatív erejét történelmi múltjának felmutatásával igyekezték biztosítani, aminek érdekében a koronához kapcsolódó nézeteknek történelmünk során valóban jelentkező és feltételezett szerepét irreálisan felnagyították és aktualizálták, saját korukra történelmietlenül adaptálták. A szentkorona-eszmét hirdetői Szt. István koronájához kapcsolták. Kialakulásának dátumát azonban nem helyezhették I. István korára (ugyan történtek kísérletek erre is), mivel elegendő felhasználható dokumentumot az ő idejében, de még a következő évszázadokban sem találhattak. A rendi küzdelmekben ill. azok ideológiai vetületében, a rendi harcok eszmei síkon vívott összecsapásaiban fedezték fel a szent koronára történő viszonylag gyakori hivatkozást. Az így talált gondolati nyersanyag ,,utószerkesztéséből" mutatták ki a szentkorona-tant, a magyar államólet ós alkotmányosság egyedülállónak képzelt eszmerendszerét. A szentkorona-tan újkori megfogalmazását általában Hajnik Imre nevéhez szokták kapcsolni. A szentkorona államfogalmának kialakulását б a XIV. századra helyezte. Nézete szerint az Anjou-királyok alatt a törzsi vagy szállásbirtok és az adománybirtok egybeolvadásával új birtokrend jött létre, amelyben minden szabad birtokjog forrásává a szent koronát tették meg. A királyok birtokaik adományozása után kénytelenek voltak a nemesi „nemzettel" nagyobb mértékben összeforrni, haderejében, vagyonában támaszt keresni, a „nemzet" viszont az adományozás útján kerül szorosabb függésbe a királlyal. A kapcsolat a korona fogalmában nyert kifejezést: „a szent korona a király ós a nemzet között megosztott közhatalomnak vált jelképévé, s minden nevezetesebb közjogi viszony alakulására befolyást vevő közjogi fogalom lett".28 Ettől kezdve az ország területe a szent korona területe, a királyi jövedelmek ós javak a szent korona jövedelmei és javai, minden birtokjog benne találja meg gyökerét, és aki szabad birtokot bír, közvetlen összeköttetésbe kerül a szent koronával, így a hatalom részese, a szent-korona tagja. Király és nemzet a szent koronában egyesül, a közhatalom egészét adva az országgyűlésen, ahol együtt alkotják a szent korona egész testét. így nyeri el Hajnik szerint magyar jellegét a rendi alkotmány. A szentkorona-tanával később foglalkozók általában Hajnik Imre nézeteihez nyúltak vissza. Ez nem jelenti azt, hogy változatlanul vették át nézeteit; inkább csak keretnek használták azt, amit céljaiknak megfelelő tartalommal tölthetnek meg. Hajnik gondolatainak kifejtése során modern fogalmakat (alkotmányos közhatalom stb.) vetített vissza a múltba, elszórt utalásokat önkényesen összekapcsolt, a koronához fűződő középkori nézeteket eltúlozta, kikerekítette, de mindezek mellett elsősorban mégis történelmet kívánt adni. A szentkorona-tan későbbi szerepéhez, „karrierjéhez" ő azzal járult hozzá, hogy megalkotta a történelmi gyűjtőmunka legjelentősebb láncszemét. E történelmi gyűjtőmunkára, a köztudatban élő és ható történelmi rekvizitumokra támaszkodtak azok, akik a szentkorona-tan múltba nyúló, de mégis aktuális jelentőségét hangsúlyozva, a dualizmus államrendszerét „igazolták", az alkotmányos monarchia ősi osztályharmóniát is teremtő létét „bizonyították", a magyar birodalmi törekvések jogosságát ós szükségességét hirdették. A szentkorona-eszme, a sajátosan jelentkező nacionalizmus gondolatkörében nyerte el legfontosabbnak tartott, a közgondolkodást leginkább befolyásoló szerepót. A magyar nacionalizmus történetében fordulópontot jelentett az 1867-es kiegyezés. Az uralkodó osztályok ideológiája az előállott helyzethez igazodott. A tényleges ós teljes függetlenség gondolata háttérbe szorult a nemzetiségek feletti uralom biztosítása érdekében. Sajátos kettősséggel, kétarcúsággal jelentkezett a magyar nacionalizmus. A nagyhatalmi nacionalizmus együttjárt az elnyomott, kis nemzet nacionalizmusával; ez utóbbi azonban az uralkodó osztályok ideológiájában kiegyezett — épp a birodalmi törekvések érdekében — a függő viszonyt fenntartó hatalommal. A függő helyzetből adódó nacionalizmus tömegeket mozgósító hatásáról azonban nem kívántak lemondani az uralkodó osztályok képviselői. Lehetőség szerint igyekeztek ezt saját céljaik szolgálatába állítani, a nemzetiségek ellen felhasználni, töltésének előjelét ilymódon megváltoztatni. "Hajnik Imre: Egyetemes európai jogtörténet. Bpest. 1874. 209.1.
